Megújul a magyarérettségi

A 2016/2017-es tanév tavaszi érettségijétől sok változás lesz a vizsgarendszerben. Több változtatás történt a magyar nyelv és irodalom érettségikben is, mind közép-, mind emelt szinten. Az idén tavasszal érettségizőknek már az új vizsgaszabályok szerint kell levizsgázniuk.

Az írásbeli vizsga – az eddigiekhez hasonlóan – két részből áll majd. Az első részben két feladatot kell megoldani: egy szövetértési feladatsort, majd egy szövegalkotási feladatot, amely a “köznapi szöveg alkotása” elnevezést fogja viselni. A két feladat megoldására összesen 90 percet adnak. Azt ajánlják, hogy az első feladatra 60, a másodikra 30 percet szánjanak a vizsgázók. Szövegértésből az eddigi érettségikhez hasonló típusú feladatok lesznek. Az első részben szereplő szövegalkotási feladatban pedig egy érvelési feladatot kell megoldani.

A vizsga második részét egy másik szövegalkotási feladat adja, amelyen vagy egy műelemzést, vagy két mű alapján kell összehasonlító elemző fogalmazást írniuk a gimnazistáknak. Erre a feladatrészre 150 perc áll majd rendelkezésre. Összesen tehát a magyar érettségi írásbeli részét 240 perc alatt kell megoldani.

Nemcsak a feladatlap összetétele, hanem az értékelés is változik. A második rész szövegalkotási feladatánál a tartalmi minőségre és a nyelvi megformáltságra 25-25 pont adható. A nyelvi minőség pontozása a következőképpen alakul: szövegszerkezet: 5 pont, stílus: 5 pont, nyelvhelyesség: 5 pont, helyesírás: 8 pont, íráskép: 2 pont. Tehát az elmúlt évek pontozási rendszeréhez képest a helyesírás és az íráskép pontszámai csökkenek majd (azonban mindkét feladatrész helyesírási hibáit figyelembe kell venni a pontozáskor).

A középszintű magyarérettségi szóbeli részének értékelése is kis mértékben változik. A tartalmi minőség az irodalom tételnél 25, a magyar nyelvi tételnél 10 pontot ér, a felelet nyelvi minősége pedig összesen 15 pontot.

Az emelt szintű érettségi írásbelijén változás 2017 májusától, hogy a reflektáló és műelemző szövegek értékelése egymástól függetlenül történik. A műelemző feladatért maximálisan 30, a reflektáló feladatért pedig 20 pontot lehet szerezni. Az emelt szintű írásbeli feladatsorba bekerülnek a műveltségi feladatsor mellé a szövetértési feladatok is. A szövegértési feladatok hasonlítani fognak a középszintű érettségihez, azonban nehezebb, szakirányú szövegértési feladatra lehet számítani.

Bővülnek továbbá a szóbeli tételek egy új témakörrel: a magyar nyelv két korábbi témakörének összevonásával születik meg az Ember és nyelvhasználat elnevezést viselő új témakör. Az irodalmi témaköröknek csak a megnevezése változik: az irodalmi művek fognak a középpontban állni. A regionális és interkulturális témakör része lesz a határon túli magyar irodalom.

A magyarérettségivel kapcsolatos részletes információk megtalálhatóak az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu).

Forrás: eduline.hu, oktatas.hu

Kiemelt kép: elteonline.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]