Ezrek fognak sztrájkolni holnap a közoktatás reformjáért

Március 15-én, a közoktatás reformjáért tartott tüntetésen Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója bejelentette, hogy ha a kormány nem kezd érdemi párbeszédbe a közoktatásról, akkor március 30-án egyórás munkabeszüntetés lesz – az ultimátum lejárt, így szerdán reggel 8-tól 9-ig legalább 150 iskolában és még megbecsülhetetlen számú intézményben, munkahelyen lesz munkabeszüntetés.

A hatalmas tüntetésen elhangzott ígéretet beváltja a Tanítanék mozgalom, a kezdeményezéséhez kapcsolódva az ELTE több karán is lesznek nem hivatalos, alulról szerveződött események. Az ÁJK-n a Pázmány-szobor előtt reggel 7.45–8-tól gyülekeznek azok, akik szeretnék kifejezni szolidaritásukat, nagyrabecsülésüket valamennyi pedagógus iránt, akik mindent megtesznek egy jobb magyar közoktatásért. A PPK-ra a kar oktatói kezdték el szervezni a szolidaritási akciót, fontosnak vélik, hogy többek között az oktatással foglalkozó kar tagjai kiálljanak „a szakmailag, politikailag és etikailag is hibás, igazságtalan oktatási rendszer ellen lázadó tanárok mellett.” A lágymányosi kampusz északi tömbjének bejárata előtt az Oktatói Hálózat flashmobbal támogatja a mozgalom egyórás akcióját a tanítás szabadságáért.

A BTK Gólyavár épületéhez „Egy óra a Közoktatásért, az Egyetemért, értünk.” címmel hirdettek meg Facebook-eseményt a a Tanítanék mozgalom céljaival egyetértők, ám valószínűleg még több embert fog vonzani az Oktatói Hálózat által szervezett, 10-kor kezdődő fórum a polgári engedetlenségről. A résztvevők a Gólyavár előterében találkoznak, majd rövid előadást tart Ludassy Mária (professor emeritus, ELTE BTK), Misetics Bálint (szociálpolitikus, aktivista) és Sík Domonkos (adjunktus, ELTE TÁTK). Ezután beszélgetés lesz a témáról – „elvekről és az aktualitásról egyaránt”. (A fórumról az ELTE Online is tudósít majd.)

Az ELTE gyakorlógimnáziumai is csatlakoztak a megmozduláshoz: az Apáczai Csere János, a Radnóti Miklós és a Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium is – utóbbi helyen 7.45 és 8.45 között kockás inges fotózkodás és élőlánc is lesz.

Az intézményeket, ahol biztosan lesz megmozdulás, térképen itt lehet megtekinteni.

A Tanítanék mozgalom követelései:

  1. Az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el!
  2. A középfokú szakképzési rendszerben a kormány által tervezett minden változtatást azonnal függesszenek fel! Biztosítsák mindenkinek a lehetőséget a középfokú végzettség megszerzésére!
  3. Csökkenteni kell a tanulói terheket!
  4. A különleges bánásmódot igénylő gyermekek méltányos és eredményes ellátásáért azonnali, kármentő intézkedések szükségesek!
  5. A kormányzat tegyen azonnali intézkedéseket a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítása, a diszkrimináció minden formájának hatékony tilalma érdekében!
  6. Követeljük a tankönyvválasztás tényleges szabadságát!
  7. A pedagógus életpályához kapcsolódó minősítés és a pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét azonnal fel kell függeszteni, a folyamatban levő eljárások befejezésének kivételével!
  8. Azonnali hatállyal teremtsék meg a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának jogszabályi kereteit! Szüntessék meg a létszámstopot!
  9. A pedagógusok kötelező óraszámát 22 órában kell rögzíteni, el kell törölni az ezen felüli kötött munkaidőt!
  10. Követeljük az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosítását!
  11. Elvárjuk az oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikációt!
  12. Új alapokra helyezett, az elért eredményekre építő közoktatási rendszer kidolgozását kell azonnal elkezdeni!

Kép: ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]