Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe – továbbra is napirenden

Korábban nagy port kavart a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) etikai kódexe; a tanárok felháborodását többet között a kódex azon passzusai generálták, amelyek a megjelenésüket és magánéletüket is szabályoznák. A kódex tervezetéhez eddig nagyjából harminc észrevétel érkezett, s még továbbra is várják a pedagógusok javaslatait október 4-ig.

Szerdán az Egerben megrendezett elnökségi ülés sajtótájékoztatóján Horváth Péter, az NPK elnöke külön kihangsúlyozta: „Minden korrekt, építő javaslatot megfontolunk, és ha a küldöttek kétharmados többséggel elfogadják, be is építjük őket.” Az elnök szerint az NPK sikeresen közvetítette a szervezet tankönyvellátással kapcsolatos véleményét, az új érettségirendeletet, valamint a tanév rendjének módosítását érintő tervezetet. Azonban kevésbé sikeresnek értékelte a szervezet bérezéssel, a pedagógus-óraszám csökkentésével, illetve a nyugdíjas kollégák foglalkoztatásával összefüggő munkáját. Ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden kívánják tartani.

A pedagógusok között nem tetszést váltott ki a kötelező NPK-tagság. A kar elnöke szerint ez azonban lehetőség arra, hogy a pedagógus elmondhassa a véleményét.

A kódexben a tanárok megjelenését és magánéletét is szabályoznák: a munkát ”megjelenésükben és magaviseletükben méltósággal és példamutatóan” kell ellátniuk. Emellett egy etikus tanár „gondosan kerüli a szenvedélybetegségek kialakulását, ennek veszélye esetén azonnal megfelelő segítséget kér”; „küzd az elszürkülés, az üres, rutinból végzett munka és a kiégés ellen”. A kódextervezet szerint az etikai vétséget elkövető tanárokkal szemben etikai eljárás indítható, ami történhet hivatalból, saját kérésre, de konkrét bejelentésre is – névtelen feljelentés alapján viszont nem kezdhető vizsgálat. Az elmarasztaló szankciók közül az alapeset a figyelmeztetés, ennél súlyosabb büntetést csak azok kaphatnak, akik tisztséget is viselnek NPK-ban.

A tanárok nem örülnek, hogy az állam ilyen szinten szeretné megszabni, mit kellene tenniük. Az egri sajtótájékoztatón azonban erre csupán annyit reagált a szervezet, hogy tehetetlenül állnak azelőtt, hogy néhány pedagógus a kódex visszavonására tett javaslatot.

Forrás: eduline.hu; edupress.hu

Kép forrása: estiujsag.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]