Éjszakai baglyok vagy korán kelők?

Kik járnak jobban, az éjszakai baglyok vagy a reggeli pacsirták? Mennyiben igaz – aki korán kel, aranyat lel – mondás? Közeledik a vizsgaidőszak, amikor elgondolkodunk mit is válasszunk.

A Madridi Egyetem kutatói ezer fiatal alvási szokásait tanulmányozták, miszerint az éjszakai baglyok az általános intelligenciateszteken teljesítenek jobban, a korán kelők viszont jobb jegyeket kapnak. Satoshi Kanazawa, a Londoni Gazdasági Iskola munkatársának egy tanulmánya szerint az intelligensebb gyerekek nagy valószínűséggel éjszakai baglyok lesznek felnőtt korukban. Az is kiderül a tanulmányból, a korai kelők proaktívabbak.

Egy ébredés utáni teszten az agyi aktivitás közötti különbséget vizsgálták. Az ébredés utáni eredmények még hasonló aktivitás jelentkezett, de az ébredés után tíz és fél órával már az éjjeli baglyok mutattak nagyobb aktivitást.

Azt tudtátok, hogy a délután vagy éjjel aktívabb emberek sokkal eredetibb és kreatívabb megoldásokkal állnak elő, ha problémákkal találkoznak? Ez valószínűleg annak köszönhető, mert már maga az éjszakai életmód is egy az átlagostól eltérő szokás.

Még egy pozitívum a későn kelés mellett. Egy, a ’90-es évek végén készült tanulmány szerint a későn kelők szervezete nem termel annyi kortizolt, így nem is annyira stresszesek, mint korán kelő társaik. De a magasabb kortizol szintnek is van jó oldala: Ők egész nap készenléti állapotban vannak.

Vizsgaidőszakban – amikor minden perc számít – igen hasznos lehet tudni, hogy a későn kelőknek nincs szükségük annyi alvásra. A korán kelők ezzel szemben legalább nyolc órás alvást igényelnek, míg az éjjeli baglyok hét óra alvással is beérik.

De mi a helyzet akkor, ha Te az éjjeli baglyok közé tartozol, de valami miatt mégis korán kell kelned? Néhány tipp a túléléshez:

  • telefon, laptop, tablet és más kütyük inkább ne legyenek melletted, amikor alszol. Ha még az alvás előtti utolsó pillanatokban is a leveleidet ellenőrzöd, nehezebben kapcsol ki az agyad;
  • egy órával lefekvés előtt már hagyd abba a munkát;
  • tedd kellemesebbé az ébredést: hallgass rádiót, vagy hagyj időt magadnak egy nyugodt kávézásra;
  • fontos a hidratálás! Ébredés után igyál meg egy nagy pohár vizet;
  • bár az éjjeli baglyok kevesebbet reggeliznek, de mégsem szabad teljesen kihagyni ezt az étkezést;
  • ha van rá lehetőséged, iktass be napközben egy fél órás pihenőt;
  • picivel tovább maradhatsz az ágyban, ha még előző este mindent előkészítesz, ami másnapra kell.

Végső soron mindenki a tapasztalatai alapján tudja megállapítani, neki mi válik be inkább. Legyetek akár éjjeli baglyok, akár korán kelők, kitartást kívánunk a vizsgákhoz! 😉

Forrás: divany.hu

Kép: pagesfromstages.wordpress.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]