Online szakdolgozatvédések az ELTE ÁJK-n

A koronavírus okozta zűrzavar nemcsak az egyetemisták mindennapi tanulmányait nehezítik meg, de a diplomaszerzési lehetőség elé is olyan akadályokat gördít, amelyeket nagyon nehéz megoldani. Egyetemünk jogi karának azonban sikerült kialakítani egy megoldást, ami mellett nem kell féléveket csúszni a vizsgázás ellehetetlenülése miatt. Nézzük, mire is jó még a Skype vagy Facebook Messenger a baráti csevegések mellett!

2020. március 19-én Dr. Somssich Réka, az ELTE ÁJK oktatásért és tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettes asszonya beszélt a Klasszik Rádióban az ELTE-n megvalósított online szakdolgozatvédésekről, a helyzetre tekintettel élő telefonos beszélgetés formájában.

Gyorsan kellett reagálnia az intézménynek annak érdekében, hogy a hallgatók lehetőleg ne szenvedjenek tanulmányaikban késedelmet a kialakult rendkívüli helyzet miatt. Az egyetemlátogatási tilalom bevezetésekor már esedékessé vált a szakdolgozatok védése a Polgári Jogi és Büntetőjogi Tanszéken, ezért valóban rapid megoldást kellett találni.

Az épületben webkamerás helyiségeket alakítottak ki, a hallgatóknak pedig otthonról kellett online eszközökkel válaszolni a tanárok által feltett kérdésekre, egy előre egyeztetett időpontban. A tanulók szabadon választhattak, hogy milyen alkalmazás segítségével szeretnék megvédeni a szakdolgozatukat, így Skype, Messenger, vagy akár Viber is szóba jöhetett. Igyekeztek rugalmasak lenni ebben a kérdésben, hogy a vizsgázók minél komfortosabban érezhessék magukat, hiszen kétségtelenül új helyzet ez a hallgatóknak, akik korábban ilyen módon még nem adtak számot a tudásukról. A vizsgázók teljes mértékben komolyan vették a virtuális védést, hiszen teljes ünneplőben jelentek meg a kamera előtt, mintha csak az épületben vizsgáztak volna személyesen a vizsgabizottság előtt.

Az első szakdolgozatvédéseket március 13-án tartottak meg a Jogi Karon, így már vannak tapasztalatok a módszerrel kapcsolatban, amelyeket az oktatók rendszeresen konzultálnak egymással, annak érdekében, hogy tovább tudják fejleszteni a rendszert, az esetleges későbbi online vizsgák megtartása érdekében.

A képminőség okozott eleinte néhány apróbb technikai problémát, de ezt hamar el tudták hárítani, annak érdekében pedig, hogy komolyabb fennakadások ne legyenek, ha esetleg megszakadna a kapcsolat, gondoskodtak alternatív megoldásokról is. A kezdeti tapasztalatok alapvetően jók, az online védések sikeresen lezajlottak, de azért a fejlesztések nem állnak meg.

Csak március 17-én, kedden több mint húsz hallgató szakdolgozatvédése zajlott le a tanszéken. Tapasztalataink szerint ezeken nem volt fennakadás, a védések gördülékenyen folytak. A hallgatók számára nem jelentett gondot a csatlakozás, és a kommunikációban sem akadt probléma” – mondta Menyhárd Attila egyetemi tanár, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék vezetője.”

Az online védések sikerét, valamint későbbi használhatóságát is jól mutatja, hogy csaknem 79 szakdolgozatot védtek meg az említett tanszéken, március 20-án pedig a Közgazdaságtan és Statisztika Tanszéken is hasonló módon mutatták be online formában dolgozataikat a vizsgabizottság előtt a hallgatók.

Az oktatók és az informatikusok folyamatosan osztják meg egymással távoktatási tapasztalataikat, hogy kialakíthassanak egy megfelelő e-learning rendszert, és könnyen lehetséges, hogy a tavaszi vizsgaidőszak is virtuális formában zajlik majd, addigra azonban már sokkal felkészültebbek lehetünk!

Fejléckép: copycat.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]