Keresztféléves üzleti coach-képzés kezdődik az ELTE-n

Az időn ősszel második alkalommal kezdődött az ELTE posztgraduális képzése. Péntekenként fél öttől este nyolcig, szombatonként pedig délelőtt fél kilenctől délig vehetnek részt februártól a keresztféléves programon.

Eddig nagyon széles körben érdeklődnek a képzés iránt. Vannak a jelentkezők között vállalkozók, menedzserek, köztisztviselők, közgazdászok, pszichológusok, orvosok, és más segítő szakmák képviselői, akik a coaching-szemlélet megismerésével fejlesztik szakmai tudásukat.

A képzést olyan trénereknek, pszichológusoknak, már vezető beosztást betöltő szakembereknek, illetve HR-szakembereknek, tanácsadási tevékenységet folytatóknak és a téma iránt érdeklődőknek ajánlják, akik az alapképzettségüket kiegészítve, mostani tanulmányaikkal hatékony segítséget tudnak nyújtani akár szervezeten belül, akár külső szakértőként a coaching eszközrendszere segítségével a coacholt személy vagy csoport hatékonyságának növeléséhez.

Azok a hallgatók akik már elvégezték az első évfolyamot, most a képzés gyakorlati részénél tartanak. A képzés ideje 300 óra, két félév elmélet és egy gyakorlati félév.

Azok számára akik érdeklődnek a képzés iránt az ELTE PPK bemutató előadása szolgálhat információkkal. Az előadás november 27-én, csütörtökön délután három órától kezdődik. Helyszíne Budapest, VII., Kazinczy utca 23–27.

Forrás: infovilag.hu

Kép: espresso.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]