Így éld túl a Neptunt

Cikkünkben megosztjuk veletek a Neptunnal kapcsolatban leginkább bevált tippeket, ezzel megkönnyítve a használatát és a versenyjelentkezéseket.

Ha valamivel, a Neptunnal biztosan riogattak már az érettségi előtt is egyetemista ismerőseitek. Minden egyetem, de még az ELTE nyolc különböző kara is teljesen más szokásokat és hagyományokat tudhat magáénak, mindenhol más-más szabályok érvényesülnek. Ennek ellenére a Neptun mégis egy olyan összekötő kapocs, amely bármilyen körülmények között beválhat mint párbeszédindító, ugyanis mindenkinek akad pár komikus-tragikus emléke vele kapcsolatban. Mi itt most nem szítani szeretnénk az ellenszenvet hőn szeretett rendszerünk ellen, hanem megosztunk veletek néhány tippet és trükköt, amelyekkel könnyebbé tehetitek használatát a kritikus pillanatokban.

Neptun és az ELTE

Kezdjük is a legelején. 2012 őszén búcsút vettünk a legalább akkora népszerűségnek örvendő ETR becenevű Egységes Tanulmányi Rendszertől, amely tíz éven át nyújtott keretet az egyetemmel kapcsolatos ügyek intézéséhez. Az egyébként rendkívül gyorsan lezajló váltásról (az ETR-t fokozatosan, majd’ egy év alatt állították be, míg a Neptunt néhány hónap után már élesen használtuk) szóló döntés meghozatala előtt az illetékesek megvizsgálták a rendszer műszaki specifikációját, ami teljesen kielégítette az elvárásokat. Szóval reménykedve vártuk az új rendszert, amellyel kapcsolatban előrelépést ígértek adatkezelés, ügyintézés, kényelem és szolgáltatások terén. Az átállás azonban sajnos nem aratott osztatlan sikert, az első vizsgajelentkezések alkalmával órákra kezelhetetlenné vált a rendszer, és a legtöbb plusz szolgáltatás egyáltalán nem is üzemel, mert azokra nem kötöttek szerződést. A problémákon mindenesetre folyamatosan dolgoznak, idén májusban már az órarend funkció is működött. A pályázatokat (mint például a szociális támogatás igénylését) nagyrészt azért továbbra sem a Neptunon keresztül fogjátok benyújtani.

Alapvető beállítások

Ahogy említettük, kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a vezetés az adatvédelemnek és adatkezelésnek, ennek jegyében beállíthatjátok, milyen adatok alapján lehessen rátok keresni, és milyen adatokat láthassanak mások. Ezt a Saját adatok -> Beállítások -> Keresés engedélyezése menüpont alatt tehetitek meg. A Neptunon belül elviekben üzeneteket is válthatunk, de az alapértelmezett beállítás szerint ez mindenkinél tiltott. Az Üzenetek -> Beállítások -> Üzenetfogadás engedélyezése alatt változtathattok ezen. Ugyanitt, az Automatikus értesítések fülnél kipipálhatjátok, miről akartok e-mailt kapni a megadott fiókotokra, amelyet nyilván gyakrabban csekkoltok, mint egyébként a Neptunt.

Gyűjtőszámla

A gyűjtőszámla az ELTE-nek a Magyar Államkincstárnál vezetett speciális alszámlája, amire utalva a pénzedet a neveden tárolja egészen addig, amíg úgy nem döntesz, hogy más sorsra érdemes. Az egyenleged a Neptun tartja számon. Ha befizetnivalód van az egyetem felé – legyen az tantíj, vizsgadíj vagy bármi – azt közvetlenül a Neptunon, újabb valós pénzmozgás nélkül intézheted majd el. Mindenesetre felesleges egyelőre pénzt utalnod a gyűjtőszámládra, amíg nem tudod biztosan, hogy felmerül-e fizetési kötelezettség (mondjuk kolidíj). Ha lediplomázol, tehát a végéhez ér egyetemi pályafutásod, a megmaradt pénzt a megadott bankszámlaszámodra utalják majd vissza.

Neptun Meet Street

Ez a felület lehetőséget biztos arra, hogy az oktatók feltöltsék az előadásdiákat, tansegédleteket, kurzusinformációkat vagy éppen vizsgakérdéseket. A szűrő hajlamos rakoncátlankodni, ezért javasoljuk az összes találat listázása után az „oldalméretet” a legnagyobbra állítani (500), és ezt követően Ctrl+F-fel könnyen megtalálhatod, amit éppen keresel. Ezután a kedvencekhez adhatjuk őket, így nem kell minden alkalommal ezzel játszani.

Vérre menő harcok – avagy kurzus- és vizsgajelentkezés

Általában akkor merülnek fel a nagyobb hibák a Neptun használata során, amikor mindenki egyszerre rohamozza meg, ez pedig a versenyjelentkezésekre jellemző. Ilyenkor sokan már órákkal a jelentkezés kezdete előtt belépnek, és 5-8 percenkénti kattintásokkal töltik a délutánjukat, nehogy előttük teljen be a rendszer. Persze sokszor ez is mindhiába, nincs arra garancia, hogy nem dob majd ki két perccel a jelentkezések megnyitása előtt… Az is előfordulhat, hogy a képen látható furcsa vagy még megmagyarázhatatlanabb üzenetekkel kerültök szembe, de a lényeg, semmiképp sem szabad a frissítés vagy vissza gombokra nyomni! Ha már megvan a baj, és kidobott a Neptun, akkor újra pötyöghetitek be az azonosítótokat (beírhatjátok csupa kisbetűvel is) és a kis- és nagybetűt, számot tartalmazó jelszavatokat. Sokáig nem ajánlotta fel egyetlen böngésző sem a jelszó megjegyzését, de néhány hónapja már erre is sor került. Ha ismét jelzitek belépési szándékotokat, feljöhet egy kis ablak, amelyben még a belépési kísérletek száma is nyomon követhető. Ilyenkor magától frissít néha a rendszer, és néhány másodpercenként újra és újra megpróbál beléptetni. Sajnos legtöbbször ez is kevés a sikerhez. Egy BME-s informátorunk szerint a legjobb technika ilyenkor az, ha kényelmesen rákönyökölünk az enterre, és így nincs várakozási idő, hanem folyamatosan újraküldi a bejelentkezési igényünket.

Ha már benn vagytok, akkor érdemes előre megtervezni, melyik tárgyra vagy időpontra akartok először feljelentkezni (fontossági sorrend vagy megengedett létszám alapján). A jelentkezés megindulása után 0,02 mp-cel már rá is kattinthattok az elsőre, és innentől csak türelemmel kell bírni a következő 1,5-8 percben, amíg megjelenik felugró ablakban a kis zöld pipa jelezve, sikeres a jelentkezés.

És ha így sem sikerül?

A tapasztalat azt mutatja, nincs baj akkor sem. Mindig lehet rágni a HÖK-ösök fülét, akik ezután addig ostromolják a tanszékeket, amíg ki nem csikarnak újabb bővítéseket. Ha még ez sem lenne elég, akkor sincs veszve semmi. Amikor még tizensok évvel ezelőtt a tanszékek előtt a folyosón sátrazva, hirdetőtáblára kifüggesztett tájékoztatók alapján, papíralapon jelentkeztek a vizsgákra és tárgyakra a hallgatók, akkor is mindig akadtak olyanok, akik meggondolták magukat, és még időben lejelentkeztek, stb. Ti is megtapasztaljátok majd, mindig mindenki variál, és így nem feltétlenül fogtok lemaradni az áhított kurzusokról (mert többen csak úgy haptákban felvesznek bármit, amit tudnak, hogy aztán kedvükre válogassanak nyugodtan, vagy cserealapot tudjanak kínálni), vagy vizsgáról (mert mindig megfutamodnak a vizsga előtt és átjelentkeznek későbbi időpontokra).

Előbb-utóbb ti is kitapasztaljátok a számotokra legpraktikusabb módszereket a Neptun kezelésére. Reméljük, a rendszerfejlesztések sem állnak le, és végül egy – az igényeket teljes mértékben kielégítő – egységes tanulmányi rendszert használhatunk.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]