Változások a kollégiumi jelentkezésnél

Változások várhatók a kollégiumi felvételi eljárásban – olvasható az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat honlapján.

Több módosítás is történt a kollégiumi felvételi ügyrendjében. Az nem változott, hogy a későbbiekben is a szociális rászorultság, a tanulmányi eredmény, az állandó lakhely távolsága, a kiemelkedő tanulmányi eredmény és a sportteljesítmény befolyásolják a kollégiumi férőhely megítélését.

Változás történt azonban az egy főre jutó jövedelem sávjaiban, ezeket a Központi Statisztikai Hivatal 2013-as adataihoz igazították. Az egy háztartásban élő eltartók státusza és az ehhez kapcsolódó státuszpontok is változtak. Több kategória közül lehet választani például az eltartók státuszáról, bekerült az ápolási díjat kapó háztartásbeli státusz, ennek hiánya többek számára nehezítette a szülő megfelelő besorolását. A túl magas egy főre eső jövedelemért pedig pontokat vonhatnak le, erre eddig szintén nem volt példa. Az eddigieknél több pont kapható viszont a kiemelkedő tanulmányi és sportteljesítményekért.

A változások minden kollégiumi helyre és minden jelentkezőre érvényesek.

Részletes információkat az ELTE KolHÖK honlapján találhattok.

kép: kolhok.elte.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]