Bemutatkoznak az ELTEvízió új műsorvezetői! 2.

Az előző év végén az ELTEvízió csapata új műsorvezetők keresésébe kezdett. Figyelemmel követhettétek a jelöltek “próbatételeit”, most pedig fény derül, kiket láthattok mostantól a képernyőkön! Fruzsit és Tomi már megismertétek, most Holi és Illés következik!

Holi

Holi

Miért jelentkeztél műsorvezetőnek?

Azért, hogy olyan élményekben legyen részem, amilyenekben még nem volt. Más szemszögből látom így a programokat, a bulikat és persze az ott lévőket. Eddig az az ember voltam, aki menekült, mikor mikrofonnal közelítettek felé. Most én fogok mikrofonnal közelíteni az emberek felé, muhahaha.

Mik azok a témák, amiket szeretnél feldolgozni a riportjaidban?

Szeretnék olyan szervezetekhez ellátogatni, ahol ELTE-s diákok végeznek önkéntes munkát. Úgy gondolom, hogy sokan szeretnének segíteni, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, és pár ilyen műsor nagy segítséget nyújthat. Sőt, nemcsak nekik, hanem nekem is, mert én is kíváncsi vagyok rá. Ha már 1-2 embernek sikerül meghozni a kedvét, boldog leszek.

Jellemezd magad pár mondatban társkereső hirdetés formájában!

Jelige: Szófia hercegnő keresi Conant, a barbárt!

Pillantásom megvető, de kéjesen kacér, a  csípőm lágyan ringatom, hajamat fújja a szél. A sok buta férfiak szédülten omlanak elém, hihihihi.

Melyik a kedvenc YouTube videód és miért?

A Hol voltál?! című videó, akárhányszor nézem meg, zokogásban török ki. Az ingerküszöböm elég alacsony.

http://www.youtube.com/watch?v=XxfVskpjulQ

Milyen pizzafeltét lennél?

Hallucinogén gomba. Let the party begin!

 

IllésIllés

Miért jelentkeztél műsorvezetőnek?

Azért, mert egy barátommal már korábban is gondolkodtunk valamilyen saját videós megjelenésben, és az ötletelés közben jó mókának tűnt jelentkezni az ELTEvízió felhívására. Egyébként régóta újságírónak készülök, és bár elsősorban az írott sajtóban szeretnék majd dolgozni, nagyon izgalmas megismerni ezt a területet is.

Mik azok a témák, amiket szeretnél feldolgozni a riportjaidban?

Szeretnék sok közéleti tartalmat behozni az ELTEvízióba. Ide értek mindent, ami komolyabb, akár országos szintű esemény, és közvetve vagy közvetlenül, de az ELTE-s hallgatókat is érinti. Remélem, tudunk majd olyan riportokat készíteni, amelyek igazi tájékozódási forrást jelentenek az egyetemistáknak.

Jellemezd magad pár mondatban társkereső hirdetés formájában!

190 centi, 85 kiló, 42-es kar, domborodó six pack. Ja, nem, mégsem, ezek az egyik ismerősöm paraméterei, én sokkal jobban nézek ki.

Melyik a kedvenc YouTube videód és miért?

Gálvölgyi Csernus-trilógiája, mert nagyon sok bölcsesség van benne. Megtanultam kívülről, hogy tudjam, hogy kell tanácsot adni egy krízishelyzetben levő barátomnak.

http://www.youtube.com/watch?v=pgRoJinMsvE

Milyen pizzafeltét lennél?

Sonka-sajt, mert a fenti fizikai paraméterek mellett ráadásul még unalmas is vagyok. Talán ezért veszek rágóból is mindig csak mentolosat.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]