Funkcionális köredzések a BEAC-on

Február közepétől ismét ‘telt házas’ csoportokkal rajtolnak el a TRX, kettlebell és funkcionális köredzések az ELTE-BEAC sporttelepén. Most még nem késő megváltanod a bérletedet!

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a modern kori állóképességi és életmód sportágak, így a  TRX, a kettlebell és a funkcionális köredzés triójának korszerű eszközeit a sportszervezőink által tartott intenzív edzéseken is kipróbálhatjátok. Havi és féléves bérletek már most megvásárolhatóak az edzések alkalmával, de lássuk, milyen “menü” vár rátok a tavaszi félév során!

Az edzés:

A funkcionális tréning során számos eszközzel dolgozunk, ennek lényege, hogy az eszközök ötvözésével eredményesebben és hatékonyabban tudjuk megmozgatni a testet. Az edzéseken végrehajtott gyakorlatsorozatok előre megtervezettek, eseteként személyre szabottak is. Kiemelten fontos számunkra, hogy az edzéseinket látogatók tudatosan felépített mozgásprogramban vegyenek részt így formálva alakjukat, növelve erejüket és állóképességüket.

A foglalkozások során használt eszközök: Kettlebell, TRX, Rope Kötéltréner, TRX Rip Tréner A foglakozások során használt további mozgásformák: Saját testsúlyos gyakorlatok (bordásfal, zsámoly, húzódzkodó rudak, ugrálókötél, medicinlabda)

http://www.youtube.com/watch?v=e-9QyBk9J5g

A főbb eszközökről röviden:

A Kettlebell egyetlen eszközre, egy speciális öntöttvas súlyzóra épül, amellyel különféle gyakorlatokat kell végezni. A kettlebell más nevén girya egy hatékony erőnléti sport, mely növeli az izmok állóképességét, javítja a tartást és erősíti a testtudatot, ezen kívül kifejezetten hatásos alakformáló hatása is van.

A TRX tréning lényege: a mindennapi életből vett mozdulatokat használja fel (guggolás, kitörés, emelés, rotáció) és kapcsolja össze, aktív erőkifejtés közben. A cél, minél több izomcsoportot megmozgatni minden egyes gyakorlat során.

A tréningünk előnyei:

– rendkívül széles felhasználhatóság;

– erőt és állóképességet fejleszt egyszerre;

– folyamatosan dolgoznak a stabilizáló izmok;

– férfiak, nők egyaránt használhatják fittségi szinttől függetlenül;

– változatos, élvezetes edzést tesz lehetővé;

– mivel számtalan szögben és/vagy testhelyzetben végezhetőek a gyakorlatok, ezért az izolált mozdulatokkal szemben sokkal több izomrostot stimulálnak; esztétikus, funkcionális izmokat fejleszt;

– rendkívül intenzív edzést tesz lehetővé, ezáltal felpörgetve az anyagcserét

Az edzőkről:

DSC_2086_1Gölöncsér Dániel:  (StrongFirst Girya Instruktor) “Több mint két éve foglalkozok erőnléti edzésekkel. Ezt a mozgás formát kifejezetten ajánlom mindazok számára, akik szeretik és tudják mit jelent a kemény edzés, és élvezik ezek számtalan előnyét.”

Répási Károly:  (TRX és TRX Rip tréner) “Közel négy éve űzöm a TRX-el való edzést és tartok foglalkozásokat az eszközzel.  Ajánlom fiúknak és lányokat egyaránt, hiszen a láb-popsi, a has-hát, a bicepsz-tricepsz – és még sorolhatnám – fejlesztésére rengeteg lehetőséget biztosít.”

 

További részletekért e-mailben vagy telefonon érdeklődhettek!

Gölöncsér Dániel (Kettlebell): 70/773-5431

Répási Károly (TRX és TRX Rip tréner): 30/392-2016

E-mail: funkcionalistrening.eltebeac@gmail.com

(beac.hu nyomán)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]