105 éve süllyedt el a Titanic, de ma is nagy veszélyt jelentenek a jéghegyek a hajók számára. Az Atlanti-óceánon soha nem látott módon nőtt meg a jéghegyek száma.
A Titanicot elsüllyesztő és 1517 ember életét kioltó jéghegyről mindössze két kép készült. Az egyik egy nappal a baleset után készült; a SS Prinz Adalbert német óceánjáró gőzös tisztje véletlenül megpillantott egy jéghegyet, vörös festékcsíkkal az oldalán. Akkor ő még nem tudott a Titanic katasztrófájáról, sőt a jéghegyek veszélyéről sem, így nem is volt senki különleges őrségbe beosztva. A festékes jéghegy láttán azonban azonnal tudta, hogy hajó ütközött neki, így gyorsan lefényképezte. Ugyanígy tett valamivel később a Minia kábelfektető hajó kapitánya is, akit a víz felszínén úszó törmelék és a holttestek összegyűjtésére küldtek a helyszínre.
A kutatók szerint ez a jéghegy nagy valószínűséggel a baleset idején már 3000 éves volt, azaz a becslések szerint Kr.e. 1000 körül keletkezhetett a Grönland nyugati oldalán, amikor a rengeteg leesett hó jégpáncéllá kezdett összetömörülni az újonnan esett hó hatalmas súlya alatt. A következő évezredekben a gleccsert alkotó jég lassan haladt a tengerpart felé, míg talán a 19. század vége felé elérte az óceánt. Valójában a Titanicot elsüllyesztő jéghegy egyike volt azoknak, amelyek túlélték a hosszú utat dél felé. Az évente Grönland partjairól leszakadó 12–15 ezer jéghegy 99 százaléka ugyanis már jóval az előtt elolvad a meleg atlanti-óceáni áramlatok hatására, mielőtt elérné az ütközés helyszínét, az északi hajózó útvonalat. Az ugyanis majdnem nyolcezer kilométerrel volt délre az északi sarkkörtől.
A baleset éjjelén a vízhőmérséklet -2 Celsius fok lehetett. Ez 15 perc alatt halálos a vízben lévők számára, de ugyanígy halálos a jéghegyek számára is – persze az ellentétes okból. Az északi Atlanti-óceánon a jéghegyek nem élnek tovább két-három évnél a meleg víz miatt. Így több mint valószínű, hogy a Titanicot elpusztító jéghegy valamikor 1910-ben vagy 11-ben szakadt le Grönland partjairól, és az ütközés után egy éven belül teljesen eltűnt az óceánban.
A klímaváltozás és a felmelegedés ellenére a jéghegyek még a mai napig veszélyt jelentenek a tengerjáró hajókra. A múlt héten jelentette be az amerikai partiőrség nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálata, hogy soha nem látott mértékben emelkedett a Kanada keleti partjai mentén húzódó, hajók ezrei által használt kereskedelmi hajózási útvonalakra sodródott veszélyes jéghegyek száma – jelentette a Popular Science magazin. Miközben március 27-én még csak 37 ilyen jéghegyet regisztráltak, addig egy héttel később már 455-öt, legutóbb pedig 481-et számoltak össze.
A Titanic katasztrófájára adott válaszként létrejött a nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálat. Az ő feladatuk a jéghegyek nyomon követése, és elmondásuk szerint ilyen drasztikus növekedésre még nem volt példa. Márciusban átlagosan 83 jéghegy szokott úszkálni az északi Atlanti-óceán nyugati partjainál. Most ennek több mint ötszöröse lebeg a vízben, ezért a hajóknak négyszáz tengeri mérföldes (720 kilométeres) kerülőt kell tenniük a biztonságosabb déli vizek felé. Ez természetesen plusz költségeket és időveszteséget jelent.
A hirtelen megugrás okozója főként a két évvel ezelőtti, Grönland partjai mentén fújt, hurrikán erősségű szelek a felelősek, amelyek rengeteg darabot törtek le a parti jégpáncélból. De közvetett módon a globális felmelegedés is okolható a jelenségért, mivel a meleg tengervíz hatására vékonyodik, ezáltal törékenyebbé válik a jég, amit a szél könnyebben le tud törni.
Ugyancsak a múlt héten közölték európai és amerikai klímakutatók a Nature Communications című tudományos folyóiratban, hogy Grönland part menti jégmezőinek olvadása már húsz éve átlépte azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés, vagyis előbb vagy utóbb el fognak olvadni. Ez a vízmennyiség nagyjából 3-4 centiméterrel emelné meg a világtengerek vízszintjét. A Grönland belső terítő jégpáncél egyenlőre még megmenthető, viszont ha az is elolvadna, az közel 6 méterrel emelné meg a vízszintet.
Annak megértéséhez, hogy miért lépte át a jég olvadása azt a küszöböt, ami után a teljes pusztulás más visszafordíthatatlan, érdemes megismerkedni a firnnel. A firn az a jeges hó, ami a jégpáncél, és a ráeső, folyamatosan tömörödő és jéggé alakuló hó között van. Az ebben lévő üregek korábban afféle szivacsként, pufferként felfogták a fölül olvadó hóból aláfolyó vizet, így időt biztosítottak neki, hogy az alsó hideg jég hatására visszafagyjon. A kutatások szerint azonban 1997-re már olyan sok hó olvadt el, hogy a lefolyó olvadékvíz teljesen telítette a firn üregeit. További vizet így már nem tud felvenni, így az visszafagyás nélkül folyik bele a tengerbe. Ezáltal a jégmezők fogyása soha nem látott mértékben felgyorsult, és gyorsul ma is.
Forrás: mno.hu
Kép: kingofwallpapers.com
