Idén sem süllyed a Titanic

Kísérletként ülj be Te is egy filmre, mert talán kiderül, hogy a dokumentumfilm az új kedvenc műfajod, vagy a krimi, vagy a dráma, vagy…

Titanic Filmfesztivál a tavasz kötelező programja. Kint esik az eső, három fok van, ilyenkor tehát a legjobb jegyet venni egy jó kis filmre egy kellemes kis moziba. Érdemes kimozdulni, ugyanis a fesztivál kilenc napja alatt olyan műveket vetítenek, amiket az itthoni forgalmazók általában nem vesznek meg, így lehet, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor megnézhetjük őket.

Ezen a fesztiválon a mozizás nem egy passzív élmény, a filmek után ugyanis szavazni lehet, hogy milyennek ítéltük a látottakat. Ráadásul minden nap alkalmunk nyílik több közönségtalálkozót is  meghallgatni, sőt akár részt venni egy beszélgetésben a film rendezőjével.

Ezek mellett pedig újdonságnak számít a koncertfilmek és zenészek életéről szóló alkotások egész sora, amiket az A38-as hajón vetítenek le. Ez az első év, amikor ilyen erős zenei vonalat hoz a Titanic.

http://www.youtube.com/watch?v=vQlkGiUsumI

A programsorozat különlegessége, hogy az összes film eredeti nyelven hallható és látható, angol felirattal. (Persze lehet kérni fülhallgatót magyar hangalámondással.) Ez Magyarországon, a „szinkronizálás hazájában” egyedi, pedig talán így kaphatjuk el leginkább az adott alkotás hangulatát. Megéri trenírozni magunkat, mert egy francia film az ő selymes-sejtelmes susogásával, egy izlandi pedig a jellegzetes, végtelennek tűnő szavaival az igazi.

A svéd Tiszta című film egy különleges alkotás, amiről tudni kell, hogy az eredeti címe azt jelenti: „Ahhoz, ami szép”. Egy húszéves lány küzdelmeit mutatja be, a debütáló színésznő, Alicia Vikander, ezerarcú játékával. Megkedveljük, aztán meggyűlöljük a figuráját, ahogy egyre elkeseredettebben próbálja megtartani magának azt a férfit, akinek kapcsolatuk csupán egy affér volt. A nő szeretetre éhezik, és nem tud uralkodni az indulatain. Dühkitörései szánalmassá és elárvulttá teszik. A tét pedig már nemcsak a tekintélyes férfi, hanem az állása is a „Konserthus”-ben. A filmet végigkíséri Mozart Rekviemje, mivel a lány számára a klasszikus zene az, ami igazán szép. Ennek segítségével ki tud lépni megszokott világából, abból, ami fájdalmat okoz neki.

http://www.youtube.com/watch?v=RmY7m63-6VY

Oslo, augusztus. Új dimenziókat nyit a drogfüggőkről szóló filmek között. Hiányzik a félhomályos háttér és az izzadó, szenvedő alakok. Ehelyett napfényes képeket és keserédes pillanatokat kapunk. Egy férfi, aki tíz hónapja tiszta, kap egy egész szabad napot, lehetőséget a visszatérésre. A kérdés hogyan használja ki ezt a 24 órát. És hogy ki akarja-e egyáltalán. A hely adott: Oslo, a megoldás rajta múlik. Beszélgetés egy régi baráttal, állásinterjú, buli az éjszakában és visszatérés a gyerekkori házba. Mi az összegzés, mi mennyit ér, és ér-e valamit bármi is?

http://www.youtube.com/watch?v=gz2g0F9yl5o

Ez csupán egy kis ízelítő volt a fesztivál kínálatából. Gyertek el Ti is, alkossatok véleményt és  mondjátok meg, melyik film a legjobb!

Fotó: Martin Wanda

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]