Mona Lisa boldog mosolya

Még mindig ugyanaz a félmosoly foglalkoztatja a világot. Scientific Reports pénteken publikált tanulmányában egy újabb módszerrel vizsgálták a Mona Lisát, hogy megfejtsék, mit takarhat sejtelmes mosolya. Rekettye Eszter cikke.

Az eredmény a kutatókat is meglepte: a reneszánsz festmény egyszerűen egy boldog nőt ábrázol.

A kutatás során tizenkét embernek változó sorrendben mutattak fekete-fehér reprodukciókat, melyeken az eredeti, négy szomorúbb és négy vidámabb mosoly volt látható. Összesen harmincszor kellett értékelniük a képeket, hogy szerintük melyik kategóriába esnek. A kutatók azt feltételezték, hogy az eredeti mosoly lesz a legmegosztóbb, ehhez képest 97%-os pontossággal a boldog kategóriába sorolták a résztvevők.

A megdöbbentő eredményt a vizsgált érzelmek szűk skálájának tulajdonította Jürgen Kornmeier, a Freiburgi Egyetem idegtudományokkal foglalkozó professzora.

Ugyanakkor hasonló következtetésre jutott az Amszterdami Egyetem kutatása is 2005-ben, ahol hat alapvető érzelmet vizsgáltak a híres képen. Mona Lisa mosolya itt is legnagyobb részben, 83 százalékban, boldogságot, 9 százalékban megvetést és 2 százalékban dühöt tartalmaz, az érzelemfelismerő szoftver megállapításai szerint.

A megoldás pedig lehet, hogy mindvégig csupán egy nyelvi kód volt. A 16. századi portré, mely valószínűleg Lisa Gherardinit ábrázolja, gyakran használt, olasz neve a Gioconda. Ez a hölgy férjének, Francesco del Giocondo firenzei kelmekereskedő családnevének női változata, a jelentése pedig: „vidám”.

Forrás: origo.hu, eduline.hu, europe1.fr

Kiemelt kép: blogs.discovermagazine.com

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]