Tavasszal is izgalmas előadásokkal vár a Pesti Bölcsész Akadémia

A PBA 2016/2017 tavaszi félévének programja február 27-én veszi kezdetét. Az új szemeszterben megismerkedhettek többek között az ezerarcú Mary Poppinsszal, a skandináv-magyar műfordításokkal és műfordítói portrékkal, a Római Köztársaság hadseregének fejlődésével, valamint Platón és a mitológia kapcsolatával. Az előadások most is ingyenesek és mindenki számára nyitottak, a részletes program cikkünkben olvasható.

A PBA olyan kezdeményezés, amely lehetővé teszi a doktoranduszoknak, hogy kutatásaikat megismertessék a nagyközönséggel, valamint bemutassák milyen végtelenül is gazdag a bölcsészettudomány világa.

Az akadémia első féléve 2013 tavaszán zajlott „A szöveg öröme” címmel, ez akkor még az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatóinak kurzusaival folyt. A következő őszi szemesztertől azonban nyitott egyetemi keretek között nem csupán irodalmi, de történelmi, nyelvészeti, esztétikai, filozófiai, és művészettörténeti témájú előadások is hallgathatóak voltak. Mára már más egyetemek bölcsész karának PhD hallgatói is tartanak előadásokat az Akadémián.

A PBA-nak továbbra is célja, hogy olyan érthető és hozzáférhető tudást biztosítson mindenkinek, amely mindeddig többnyire az egyetemek falain belül maradt. Tudományos ismeretterjesztésen túl azonban fontos feladatának tartja azt is, hogy a középiskolásokat és az alapszakos hallgatókat egyaránt bevonja a diskurzusba.

Részletes program:

2017. február 27., hétfő
18.00 Nem az én hibám! A véletlen szerepe a morális ítélkezésben I.
Bernard Williams és Thomas Nagel vitájának rekonstrukciója – Véber Virág

2017. március 1., szerda
18.00 Az ezerarcú Mary Poppins I.
Mary Poppins: “A megvalósult tündérmese” – Marosi Renáta

2017. március 6., hétfő
18.00 Nem az én hibám! A véletlen szerepe a morális ítélkezésben II.
Az ellenőrzés elve – Véber Virág

2017. március 8., szerda
18.00 Az ezerarcú Mary Poppins II.
Utazás a Mély-én felé: az álmok szerepe Mary Poppins történeteiben – Marosi Renáta

2017. március 13., hétfő
18.00 Nem az én hibám! A véletlen szerepe a morális ítélkezésben III.
Befolyás nélkül – Véber Virág

2017. március 14., kedd
18.00 Skandináv-magyar műfordítások és műfordítói portrék a 20. századból I.
Egy kis skandináv irodalomtörténet – Csúr Gábor

2017. március 20., hétfő
18.00 Nem az én hibám! A véletlen szerepe a morális ítélkezésben IV.
Morális felelősség – Véber Virág

2017. március 21., kedd
18.00 Skandináv-magyar műfordítások és műfordítói portrék a 20. századból II.
Skandináv irodalom Magyarországon a 20. század elején – Csúr Gábor

2017. március 22., szerda
18.00 Az ezerarcú Mary Poppins III.
Nagy Anyák a Banks családban: a Szerető és Rettenetes Anya – Marosi Renáta

2017. március 27., hétfő
18.00 A nyelvtanulás – az olasz mint idegen nyelv I.
Hogyan sajátítunk el egy idegen nyelvet? – Horváth Csaba

2017. március 28., kedd
18.00 Skandináv-magyar műfordítások és műfordítói portrék a 20. századból III.
Az első hullám: 1900-tól 1945-ig – Csúr Gábor

2017. március 29., szerda
18.00 Az ezerarcú Mary Poppins IV.
Mary Poppins és a Cseresznyefa – Marosi Renáta

2017. április 3., hétfő
18.00 A Római Köztársaság hadseregének fejlődése I.
Római hadrend és harcmodor – Tóth Gergely

2017. április 4., kedd
18.00 Skandináv-magyar műfordítások és műfordítói portrék a 20. századból IV.
A második hullám: 1945-től 1989-ig – Csúr Gábor

2017. április 5., szerda
18.00 A nyelvtanulás – az olasz mint idegen nyelv II.
Szeretnék idegen nyelveken beszélni, de… – Horváth Csaba

2017. április 10., hétfő
18.00 A Római Köztársaság hadseregének fejlődése II.
Rangok és fegyverek – Tóth Gergely

2017. április 11., kedd
18.00 Platón és a mitológia I.
A „remény” rabjai. Az elpisz fogalomtörténete a mitológiától Platónig – Rosta Kosztasz

2017. április 19., szerda
18.00 A nyelvtanulás – az olasz mint idegen nyelv III.
Az első lépések Olaszországban olaszul – Horváth Csaba

2017. április 24., hétfő
18.00 A Római Köztársaság hadseregének fejlődése III.
Kiképzés, római tábor, ostromtechnikák, haditengerészet – Tóth Gergely

2017. április 25., kedd
18.00 Platón és a mitológia II.
A platóni barlanghasonlat mitológiai háttere – Rosta Kosztasz

2017. április 26., szerda
18.00 A nyelvtanulás – az olasz mint idegen nyelv IV.
„Magyaliano” – Horváth Csaba

2017. május 2., kedd
18.00 Platón és a mitológia III.
Eredetmítosz és emberi lényeg. A Prométheusz-mítosz platóni kritikája – Rosta Kosztasz

2017. május 3., szerda
18.00 Kultúraköziség és hibriditás Borbély Szilárd műveiben I.
Kultúraköziség és szövegköziség Borbély Szilárd műveiben – Száz Pál

2017. május 8., hétfő
18.00 A Római Köztársaság hadseregének fejlődése IV.
Jutalmak, büntetések, diadalmenetek, hadvezérek – Tóth Gergely

2017. május 9., kedd
18.00 Csodás imameghallgatások a barokk kortól napjainkig I.
„Siessünk buzgón az Istenszülőhöz!”- búcsú és búcsújárás Magyarországon – Földvári Katalin

2017. május 10., szerda
18.00 Kultúraköziség és hibriditás Borbély Szilárd műveiben II.
A Messiás-motívum mint kulturális hibriditás Borbély Szilárd műveiben – Száz Pál

2017. május 15., hétfő
18.00 Csodás imameghallgatások a barokk kortól napjainkig II.
A földi és égi szféra határán – csodás imameghallgatások – Földvári Katalin

2017. május 16., kedd
18.00 Platón és a mitológia IV.
Peithó és Ananké: a mítosz transzformációja filozófiává – Rosta Kosztasz

2017. május 17., szerda
18.00 Kultúraköziség és hibriditás Borbély Szilárd műveiben III.
A Szól a kakas már szöveghagyományainak felhasználása Borbély Szilárd műveiben – Száz Pál

2017. május 22., hétfő
18.00 Csodás imameghallgatások a barokk kortól napjainkig III.
Kegyhelyeink csodagyűjteményei: a mirákulumos könyvek – Földvári Katalin

2017. május 23., kedd
18.00 (Pop)kultúra vs. (nyelv)tudomány – Kaba Ariel

2017. május 24., szerda
18.00 Kultúraköziség és hibriditás Borbély Szilárd műveiben IV.
Teremtésmítoszok a Haszid Szekvenciákban – Száz Pál

2017. május 29., hétfő
18.00 Csodás imameghallgatások a barokk kortól napjainkig IV.
„Ex voto” – Fogadalmi tárgyak, fogadalmi képek búcsújáróhelyeinken – Földvári Katalin

További információkat a honlapon, illetve a PBA Facebook oldalán találtok.

Forrás: Pesti Bölcsész Akadémia, Facebook
Kép: Zámbó Gergő

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]