Az Eötvös Collegium Esti kérdések című konferenciájának szombat délutáni szekciója a Filozófia az irodalomban címet kapta. A Margócsy István plenáris előadásával induló szekció inkább az irodalom felől vizsgálta a két tudományterület viszonyát.
Margócsy István szerint az előző szekcióban (lásd vonatkozó cikkünket) Kállay Géza által javasolt ideális, egyenrangú viszony a filozófia és az irodalom között sosem valósult meg, mindig is a hierarchikus harc volt jellemző. Pedig a két terület ugyanazt fejezi ki, csak a költők a bölcsességet szépséggel keverik, mint mikor a gyerekeknek édességbe rejtve adják be az orvosságot. A hasonlat is implikálja azt az évezredes gyakorlatot, amely szerint a poézist tanítják a filozófia (bölcselet) előkészítéseként. Ennek nyomán a XVIII. század közepéig-végéig evidens volt a költészetet filozofikus szempontból is értelmezni. Például Csokonai Estve című versét klasszikusan Rousseau filozófiájához szokás kapcsolni, anélkül, hogy konkrétan oda lenne írva Rousseau neve. Margócsy szerint Csokonai korában nyilvánvaló volt, hogy aki költészetet olvas, az Rousseau nézeteit is ismeri, épp a fent említett skolasztikus hagyománynak köszönhetően.
Ebben az időszakban úgy gondolták, hogy a mű célja a világ működésére magyarázatot adni, feltárni az isteni rendet, igazolni a bölcseleti nézeteket. A XVIII. század közepén-végén a romantika megjelenésével azonban jelentős fordulat következett be ebben a felfogásban. Ekkortól inkább az került előtérbe, hogyan látja az egyén ezt a világot, hogyan képes a zseni teljesen újat alkotni. Az isteni igazságossággal szemben az emberi szenvedésre helyeződött a hangsúly, a XIX. század második felének költői programja már kimondottan az volt, hogy az ész helyett a szív kell, hogy irányítson, az érzés lángolása kell, nem a bölcselkedés. A romantika esztétikája szerint a költészet tehát tiszta reflexió, az érzelmeken van a hangsúly. Ebben a kontextusban született meg a gondolati költemény fogalma, mely lényegében azt implikálja, hogy van olyan költészet, amelyben nincs is gondolat. A gondolati költemény ebben a szemléletben a bölcselkedés, az eszmék birodalma. A szótári definícióban azonban a mai fogalmaink szerint semmi differenciáló jelleg nincs, lényegében az összes költemény beleérthető. Németh G. Béla létösszegző vers fogalma is erre a felfogásra követhető vissza, mikor az ebbe a kategóriába sorolt versek gondolati tartalmát tiszta filozófiaként értelmezi. Ezzel Margócsy István visszautalt az előző esti Eszmélet-vitára (lásd tudósításunkat az eseményről), amelynek során a létösszegző vers kategóriájának bírálata vált a költészet bírálatává.
Margócsy úgy gondolja, hogy a költészet tiszta filozófiai, és teljesen filozófia nélküli olvasata is lehetséges, de mindkét esetben leegyszerűsítésről lenne szó. A költészet minden gesztusa értelmezhető filozófiai módon is, de ez nem úgy értendő, hogy az egyes mondatok filozófiai tartalmát kell elemezni, hanem a műegészet lehet így vizsgálni. Például a színdarabok felépítése esetében a szerkezeti egységek száma is tükrözheti a gondolkodásmódot. Inkább az a fontos, hogy az adott filozófiai propozíció hogyan válik művészi formává, ilyen módon pedig párhuzamosan kell kezelni a két tudományterületet.
Az előadás végén Margócsy István az elhangzott állításait Tandori Dezső költészetének példáján demonstrálta. Úgy gondolja, Tandori olyan szerző, akinek műveit filozófia nélkül nem lehet értelmezni, azonban tiszta filozófiaként is képtelenség. Az állítások állandó variálásával és paradox jellegével való játék lehetetlenné teszi a filozófiai propozíció kimetszését a költői megfogalmazásból. Tandori tehát kitűnő bizonyítéka a tartalom és a forma elválaszthatatlanságának.
A délelőtti szekció mintáját követve három előadás hangzott el a szekcióban. Zsurzsán Anita Az írás mint filozófia – Robert Musil című előadásában a Musil irodalmi életművére ható filozófiai irányzatok azonosítására tett kísérletet, és részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy Musil regényei olvashatók-e filozófiai szövegekként. A tulajdonságok nélküli ember nyomán kibontakozó előadásban Nietzsche, Husserl és Carl Stumpfnak szentelt nagyobb figyelmet. Kitért továbbá a regény magyar recepciótörténetére is, bemutatva és elemezve Lukács György a regényről írt cikkét is.
A szót ezután Kovács Klaudia kapta meg, aki előadásában Arany János balladáinak végzetszerűségét vizsgálta. Központi kérdésként merült fel a fátum két fajtájának megkülönböztetése: az első az antik, külső fátum, ami az eposzok világára is jellemző, a másik az Arany balladáira is jellemző belső fátum. A belső végzettszerűség szoros kapcsolatban áll a predesztinációval is. Kovács Klaudia előadása második felében A walesi bárdok példáján keresztül mutatta be a belső végzetszerűség működését Arany balladáiban. Hangsúlyozta, hogy a mű elején érzékelhető feszültség is jelzi, a tragikus végkifejletet. Eduárd király végzete és a ballada feszültsége párhuzamosan építkezik a szövegegészben.
A nap utolsó előadását Váncza Kristóf tartotta, aki József Attila lírájának néhány filozófiai vonatkozását mutatta be. Az elemzés hangsúlyosan tárgyalta a marxizmus megjelenését József Attila költészetében, nem csak a proletárforradalom, hanem az elidegenedés folyamatának szempontjából is. Ezt követően illusztrálta, hogy a költő hogyan szakadt el a marxizmustól, főként a proletárforradalom elvétől. Ezt az elfordulást abban az elgondolásban látja gyökerezni Váncza, hogy József Attila felismerte, hogy a proletariátust meghatározza a kapitalista világ, a munkásosztályt éppen a kapitalista berendezkedés termelte ki és tartja fenn. Végül az Elégia példáján keresztül mutatta be, hogy József Attila a marxizmuson túl nem csak a pszichoanalízist ismerte behatóan, hanem Hegel filozófiáját is.
Az Esti Kérdések konferencia vasárnap is folytatódik. Addig is olvasd el tudósításainkat az eddigi eseményekről:
