Rádiókitörést észleltek egy két és fél milliárd fényévre lévő galaxisban

A tudósok az egyik legnagyobb csillagászati rejtély, a gyors rádiókitörések egyik forrását találták meg. A gyors rádiókitörések (Fast Radio Bursts, FRB-k) kozmikus rádióhullámok rövid, de nagyon erős löketei. Mindössze néhány ezredmásodpercig tartanak, ezért csak néhányat sikerült eddig észlelni, ezért a modern csillagászati egyik legnagyobb rejtélyének számít a származási helyük megtalálása.

Az első gyors rádiókitörést 2007-ben érzékelték, azóta még összesen 18-at fedeztek fel a csillagászok. Az egyik ilyen kitörés (az FRB 121102 jelű) forrását most tudósok egy másik galaxisban találták meg, két és fél milliárd fényévnyi távolságban. “Az, hogy ezt tudjuk, nagyon sokat segíthet abban, hogy megértsük ezeket a jelenségeket.” – mondta a BBC-nek Shami Chatterjee, a Cornell Egyetem tudósa.

A csillagászcsoport az eredményeket most a Nature és az Astrophysical Journal Letters folyóiratokban publikálta, és abból az derült ki, hogy az általuk vizsgált gyors rádiókitörés ismétlődő jellegű. Ezt a kitörés “eddig az egyetlen, amely nem csak egyszeri és soha vissza nem térő jelenség, hanem rendszertelen időközönként ugyan, de újabb és újabb kitöréseket produkál. A kitörést az ismétlődő jellegének köszönhetően sikerült is lokalizálni. A felfedezést jegyző csoportnak egyébként magyar tagja is van, Paragi Zsolt személyében. A BBC egy másik tudóst, Heino Falcke professzort is megszólaltatott, akit meglepett, hogy egy ártalmatlannak tűnő törpegalaxisban találták meg az FRB-k forrását, de szerinte a felfedezés egyértelműen megváltoztatott mindent, amit eddig tudtunk a gyors rádiókitörésekről.

forrás: index.hu

kép forrása: rockymtnrefl.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]