Asztrofizikáról mesél nekünk az eszes kisróka

Közösségi finanszírozással szeretne pénz gyűjteni mesekönyvéhez egy magyar grafikus, illusztrátor. Farkas Róbert az IndieGoGo oldalán mutatta be projektjét, mely nem más, mint egy 3–5 éves gyerekeknek szóló képeskönyv. Az Eszes róka meséi (Clever Fox’s Tales about the Universe) azonban nem éppen hagyományos mesét tartalmaz, az első könyv az ősrobbanás elméletéről és a részecskefizikáról szól.

Farkas Róbertet már gyermekkorában lenyűgözte az univerzum működése, nem csoda hát, hogy végül saját meséjét is ennek a témának szentelte. Munkáját saját kislánya inspirálta, amikor elképzelte, hogy milyen válaszokat fog adni neki egyszer, ha megkérdezi tőle, miből is áll az ember, honnan jöttünk vagy hogyan működik a körülöttünk lévő világ. Reményei szerint a könyv olyan szülő-gyermek párbeszédeket indít majd el, melyek a világegyetem legalapvetőbb kérdéseiről szólnak. Célja tehát nem önmagában az oktatás, sokkal inkább az érdeklődés felkeltése, valamint arra, hogy mi magunk is egyszerű magyarázatot tudjunk adni ezekre a kérdésekre.

A mesekönyv sorozatot három részesre tervezik: a második a magfúzióról, a vákuumról és a fekete lyukak belsejéről, a harmadik a kvantumfizikáról, a fénysebességről, a gravitációslencse-hatásról és a sötét anyagról szól majd. Mivel a szerző maga nem tudományos szakember, már az első könyvet is szaktanácsadó segítségével állította össze. Raffai Péter járult hozzá tudásával az első könyvhöz, aki maga is egy magyar kutatócsoport tagjaként, a gravitációs hullámok felfedezésében vállalt szerepet.page_05_d1000

Valamennyi mese tízoldalas lesz és párbeszédes formában halad végig a témákon. A párbeszédek főszereplői egy aparóka és fia, akik a világegyetem kérdéseiről elmélkednek. A könyv nem csak érdekes példákkal, de színes grafikákkal is gazdagon illusztrált, ezeket is Farkas Róbert álmodta és rajzolta meg.

A szerző közösségi finanszírozással gyűjt pénzt a publikálás és a fordítás költségeire. Legfontosabb célja 6900 dollár (1,9 millió forint) elérése, ennyiből már kijön ingyenes szállítással 300 példány, és a nemzetközi kiadáshoz szükséges ISBN-szám is. A második cél 13.800 dollár, ebből elkészül a második könyv is, és befizeti az adót, 20.700 dollárból pedig mindhárom könyv, az adók és a postai költségek is fedezhetők.

A támogatás természetesen nem viszonzatlan: 2 dollárért virtuális pacsi jár, 25-ért az első könyvet is megkaphatjuk, 250-ért pedig már a 3 könyvet, 3D nyomtatott róka figurákat, gyerekpólót, és egy eredeti vázlatoldalt is magunkénak tudhatjuk.

A kampány jelenlegi állását itt nézheted meg, az Eszes róka meséiről itt nézhető promo videó, Farkas Róbert (Astronaut) profilját pedig itt találjátok.

Forrás: Forbes.hu, Stilblog, Daily News Hungary, Új Nemzedék
Kép: IndieGoGo, DesignIdeas

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]