Ma lesz a Szakkollégium Éjszakája

November 12-én este 18 órától indul a tizenegyedik Szakkollégium Éjszakája az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumának rendezésében. A SZÉ egy ingyenes, egész estés program kiállításokkal, szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel, dokumentumfilm-vetítéssel, civil szervezetek képviseltetésével, és még hosszan lehetne sorolni, hogy milyen programokkal várja a lágymányosi kampusz az érdeklődőket. A rendezvény mottója az aktuális politikai helyzetre fókuszálva: Kívül tágasabb?

A Szakkollégium Éjszakáját a Kötetlen 2015 című évkönyv bemutatója nyitja 18 órakor, amelyen Éber Márk Áron, a tanulmánykötet recenziójának írója beszélget a szerzőkkel. 19 órakor két program is kezdődik. Az egyik a Menekültügy több irányból című kerekasztal-beszélgetés, ahol több nézőpontból (társadalomtudomány, nemzetközi jog, biztonságpolitika) fogják a menekültválsággal kapcsolatos kérdéseket tárgyalni. A másik a Falun innen falun túl nevet viseli, itt a résztvevők településfejlesztési gyakorlatokkal ismerkedhetnek meg.

20 órától három program közül lehet választani. Aki szeretne elmélyedni a közoktatásban végbemenő átalakításokról, annak az Önkormányzati közoktatás vs. állami köznevelés című beszélgetésre érdemes benéznie. Ugyanebben az időpontban egy másik beszélgetés is kezdetét veszi, ahol a demokrácia értelmezéseiről lesz szó. Nem maradhat el az Angelusz Szakkollégium dokumentumfilm estje sem: ezúttal egy 2014-ben készült cseh film lesz látható.

21 órakor az európai embercsempészet szervezetszociológiai megközelítéséről és lehetséges szervezeti modelljeiről tartanak előadást, melynek alapját korábbi és jelenlegi bűnügyek elemzései adják. Egy órával később egy gender témájú beszélgetés (Határsértők), illetve a Kontúr Egyesület interaktív programja kezdődik.

23 órától a Régi problémák, új ötletek című előadás lesz hallható, majd az est zárásaként újra két program közül lehet választani: éjféltől a menekültügy gyakorlati oldaláról és a kialakulóban levő Iszlám Államról lesz szó.

Az eseménynek az ELTE Társadalomtudományi Kar (Pázmány Péter sétány 1/a) ad otthont, a konkrét helyszínekről pedig a SZÉ Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Szöveg és kép forrása: facebook.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]