Virtuális Állásbörze

Tértől és időtől független, a világ minden részéről elérhető állásbörzét szervez az ELTE Karrierközpont október 15. és 17. között. A rendezvény fő célkitűzése, hogy élő, aktív, személyes párbeszéden alapuló kapcsolatot létesítsen a munkáltatók és az álláskeresők között.

Az ELTE Virtuális Állásbörze egy online rendezvény, mely a munkáltatók és a munkakeresők között teremt kapcsolatot. Alapja egy honlap, amely lehetővé teszi azok számára is az álláskereséssel, karrierépítéssel kapcsolatos tájékozódást, akik korábban személyesen nem tudtak ellátogatni egy-egy rendezvényre. A részvétel így nem fizikai helyhez kötött, és időbeli látogathatósága is rugalmasabb, mint a hagyományos állásbörzéknek.

A Virtuális Állásbörze látogatói a kérdéseikre azonnali válaszokat, a kereséseikre azonnali eredményeket kapnak, nem kell időt tölteniük azzal, hogy végigjárnak egy rendezvényt. Bárhol vannak, ott lehetnek a rendezvényen, akár vihetik magukkal egy laptopon. A hagyományos állásbörzéken megszokott elemek ugyanakkor a honlapon is megmaradnak: a standokat céges bemutatkozó oldalak, a szórólapokat elektronikus állásajánlatok, a személyes beszélgetést a közösségi felületek, az önéletrajz benyújtását a dokumentumfelöltés, a szakmai programokat pedig a számos segédlet és mintadokumentum helyettesíti.

A látogatók az online rendezvény időtartama alatt egymással, az ELTE Karrierközpont munkatársaival és a résztvevő cégek képviselőivel is folyamatosan kapcsolatban állhatnak. Az interneten fellelhető sablonos segédletekkel szemben valóban nekik szóló, az ő adott álláskeresési helyzetükre vonatkozó válaszokat kaphatnak, és akár személyes konzultációra is időpontot foglalhatnak.

Az ELTE Virtuális Állásbörze elérhetősége:
2013. október 15. 10:00 – október 17. 17:00
http://allasborze.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]