Az FC Laby csapata nyerte a XI. Alumni Kupát

2020 decemberében sajnos nem sikerült megrendezni az Alumni Kupát a COVID-19 helyzet miatt, azonban idén már minden adott volt, hogy eldőljön ki az egyetem legjobb öregdiák csapata.

Június 11-én került megrendezésre a XI. Alumni kupa az ELTE Alumni központ, valamint a BEAC szerevezésében. A tornának az ELTE- BEAC Pluhár István Labdarúgópálya adott otthont.

Csoportmérkőzések

Az A csoportba a Régi Idők Focija, a PPK Old Boys B, az AZ Alkmaat és az Atombomba került. A tavalyi eredményekből ítélve ennek a csoportnak toronymagas esélyese volt a Káplár vezette Régi idők focija aki az esélyekhez méltóan húzta be a csoportot. A második helyre az ex sportszervezőkből álló csapat, a PPK old boys futott be. A srácok a foci mellett a csapatépítésre is komoly hangsúlyt fektettek, így bátran mondhatjuk azt, hogy az este legvidámabb csapata a világos mezes gárda lett. A harmadik hely sorsa az AZ Alkmaat – Atombomba mérkőzésen dőlt el, ahol a döntetlennek köszönhetően a bombázók kerültek a legjobb 8-ba.

B csoport szintén 4 csapatos csoport volt, ahonnan az első 3 csapat jutott a rájátszásba. A címvédő FC Laby és a Szőllősi Julcsi vezette Körömpassz nagy harcot folytatott az első helyért, de az egymás elleni 2-1 mérkőzésüknek köszönhetően a fekete sereg nyerte a csoportot. Az ELTEndables és a Viss Maior FC osztozkodott a 3. helyen, amiből a III. Alumni Kupa győztese került ki jobban. Nagyon örülünk neki, hogy kupáinkon nem csak frissen végzett csapatok, hanem a rutinosabb korosztály is rendre képviseli magát a rendezvényünkön.

C csoportban sajnos 1 csapat lemondta a nevezést, így a 3 gárda oda-vissza vágós alapon 6 találkozót játszott egymással. A továbbjutásért vívott küzdelembe az Igénytelenek nem tudott beleszólni, így a korábbi A-Ligás Hajcsatok és a jelenlegi C-Ligás Le Rouge Lacoste LSE jutott a negyeddöntőbe. Érdemes kiemelni Mayer és Latinovics teljesítményét, akik futószalagon szállították a gólokat a csoportmérkőzéseken.

Rájátszás

Régi idők focija – ELTEndables 2-0

Le Rouge Lacoste LSE – Atombomba 2-1

FC Laby – PPK Old Boys B 5-1

Hajcsatok – Körömpassz 2-2 (b.u.: 2-3)

A legjobb 8 közötti találkozók közül, 3 esetben érvényesült a papírforma, azonban kis meglepetésre 2-0 vezetés után vereséget szenvedett büntetőkkel a Körömpassz. A találkozó utolsó percében szabadrúgásból egyenlítettek a sötét mezesek, majd a büntetőknél az 5. pár döntött Szöllősiék javára.

Régi idők focija – Le Rouge Lacoste LSE 0-0 (b.u.:1-0)

Az elődöntőben a Régi idők focija túlórára kényszerült a Le Rouge ellen, a továbbjutás Dudlákéknak hatalmas eredmény lett volna, azonban a büntetőknél jobban koncentrált az ex-ELTE futsalosokkal felálló Régi idők, akiknél Páli élő falként védte a kaput, és kiváló teljesítményt nyújtott az egész torna alatt.

FC Laby – Körömpassz 1-0

A második találkozón a Laby dolgát megnehezítette a Körömpassz, de esélyeshez méltó a Karvalics – Deák – Egri trió a döntőbe repítette a korábbi bölcsészekből és testnevelés szakos hallgatókból álló csapatot.

Bronzmérkőzés

Körömpassz – Le Rouge Lacoste LSE 1-1 (b.u.: 2-1)

A bronzmérkőzésen Simon és Koritár vezetésével a Körömpassz állt a győzelemhez, azonban Dudlákék állták a sarat és ikszre mentették a találkozót, ami szintén büntetőkkel dőlt el. Úgy látjuk a 2020-as alumni kupán a volt bölcsész – jogász csapat volt a büntető specialista, hiszen a negyeddöntők után a kis döntőben is győztesen fejezték be végül a találkozót.

Döntő

Régi idők focija – FC Laby 1-1 (b.u.: 1-2)

A kupán nyújtott teljesítmény alapján, a két legjobb formában játszó együttes találkozott a döntőben. Ahogy szokott lenni egy ilyen találkozó a nüanszokon múlott, és ez jelen esetben az volt, hogy az 1-1-es rendes játékidő után a feketék jobban koncentráltak a büntetőknél és ezzel megvédték a 2019-ben megszerzett Alumni Kupa első helyüket.

A díjátadón az ELTE Alumni Központot Petz Denise képviselte, aki első ízben adhatta át a már megszokott díjak mellett az Alumni Kupa vándorserleget, a korábbi győztesek nevével.

A kupa végeredménye

1. FC Laby

2. Régi idők focija

3. Körömpassz

4. Le Rouge Lacoste LSE

5. ELTEndables – Atombomba – PPK Old Boys B – Hajcsatok

9. AZ Alkmaat – Viss Maior FC – Igénytelenek

Különdíjasok

Legjobb kapus: Páli István (Régi Idők Focija)

Legjobb játékos: Gál Péter (Le Rouge Lacoste LSE)

Gólkirály: Egri Attila (FC Laby)

A kupa után a csapatok közösen nézték a Corner 35 étteremben az EURO2020 megnyitóját és vezették le néhány sörrel a nagy izgalmakat.

Az alumni kupa képeit ITT tekinthetitek meg!

Köszönjük szépen az ELTE Alumni Központnak azt, hogy lehetőséget teremtett e kiváló hangulatú kupa megszervezésére. Idén még egyszer találkozunk decemberben, az “igazi” 2021-es Alumni Kupán!

Forrás: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]