Fangio előtt, Schumacher nyomában: Lewis Hamilton hatszoros világbajnok

A száguldó cirkusz rajongóinak szeme előtt sporttörténelmi pillanatok zajlottak le a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon, Austinban: Lewis Hamilton második helyet szerzett csapattársa, Valtteri Bottas mögött, aminek köszönhetően a 2019-es Forma–1-es szezon világbajnokává koronázták két versennyel az évad vége előtt. A 34 esztendős britnek ez a hatodik vb-elsősége, rajta kívül még csak Michael Schumacher jutott legalább ennyi bajnoki címig a sportágban.

Amikor a Forma–1 2007-es idényének szezonzáró nagydíján, Brazíliában az újonc brit McLaren-pilóta, Lewis Hamilton egy ponttal lemaradt a világbajnoki címről ferraris riválisa, Kimi Räikkönen ellenében, édesapja (és akkor még menedzsere), Anthony Hamilton feldúltan azt mondta egy riporternek: „Uram, kötök Önnel egy fogadást: Lewis nyolcszoros világbajnok lesz!” Habár a versenyző valóban kiváló teljesítményt nyújtott első szezonjában, ez a kijelentés nem tűnt túl megalapozottnak, ugyanis a sportágban senki nem szerzett még ennyi vb-elsőséget, a csúcstartó, Michael Schumacher hét bajnoki győzelemig jutott. 12 év elteltével azonban úgy tűnik, akár még igaza is lehet Anthony Hamiltonnak: az Amerikai Nagydíjon Lewis Hamilton megszerezte hatodik világbajnoki győzelmét, megelőzve az örökranglétrán az ötszörös világbajnok argentin legendát, Juan Manuel Fangiót, és egyetlen elsőségre megközelítve a 2013-as súlyos síbalesetéből lábadozó Schumachert.

Az idei Forma–1-es szezon (hasonlóan az elmúlt öt év tendenciáihoz) kétségkívül a Mercedes csapatáról szól: az első öt versenyen kettős győzelmet arattak. Egészen az évad kilencedik futamáig, az Osztrák Nagydíjig kellett arra várni, hogy egy másik istálló pilótája is győzelmet szerezzen a Red Bull-os Max Verstappen személyében. A Mercedes tehát már az év első felében megalapozta a Japán Nagydíjon ténylegesen meg is szerzett csapatvilágbajnoki címet, amely zsinórban a hatodik konstruktőri győzelmük volt. A 2014-es szezon, azaz a hibridkorszak beköszönte óta legyőzhetetlen a csapat a gyártók versenyében, a világbajnokságot legfeljebb az istállón belüli csata tehetné izgalmassá. A semleges szurkolók bánatára idén sem történt ezt meg: Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas bár erősen kezdte az évadot (négy futam után még vezette a pontversenyt), teljesítményét nem tudta állandósítani. A Mercedes ennek ellenére szerződést hosszabbított 2020-ra is a finnel, így kiderülhet, jövőre sikerül-e konstansabb eredményeket elérnie, vagy pedig az ígérgetés szintjén maradnak a szavai. Hamilton összetettbeli első helyére az sem jelentett tényleges veszélyt, hogy a bajnokság második felében a Mercedes erős kihívójává lépett elő hol a Ferrari, hol a Red Bull, sőt talán a brit szempontjából még kedvező is volt, hogy egymás elől vették el a pontokat ezen csapatok versenyzői. A Mercedes dominanciáját az is jól mutatja, hogy az USA-ban megszerzett sikerük már a kilencedik kettős győzelmük volt a szezonban, Hamilton pedig zsinórban harmincegyedszer szerzett pontot.

Az austini verseny előtt már nem lehetett nagy izgalmakra számítani a bajnokság szempontjából: Hamiltonnak akár egy nyolcadik hely is elég lett volna a bajnoki győzelem bebiztosításához (ha nem az USA-ban, akkor a még hátralévő Brazil és Abu-Dzabi Nagydíjak valamelyikén), Bottasnak pedig mindenképp meg kellett nyernie a versenyt, ha legalább matematikai esélyét szerette volna életben tartani a bajnoki címre. Az időmérő után minimális kilátás mutatkozott arra, hogy tovább tolható még egy futammal a bajnokavatás, ugyanis Bottas megszerezte a pole-t, míg Hamilton idei egyik leggyengébb időmérős teljesítményét nyújtva csak az 5. helyre kvalifikált, a mezőny sűrűjéből indulni pedig mindig megnöveli némiképp egy rajtbaleset kockázatát. Bottas minden tőle telhetőt megtett, és elsőként intette le a kockás zászló, Hamilton azonban nem a bajnoki címhez már elegendő 8. helyre utazott biztonsági körözgetéssel, hanem alternatív, egykiállásos stratégiát bevetve sokáig még a futamgyőzelemre is volt esélye. Végül azonban a verseny végére elkopó abroncsainak köszönhetően megelőzte a két kiállással próbálkozó, frissebb gumikon érkező Bottas. A Mercedes pilótáin kívül Max Verstappen pezsgőzhetett még a pódiumon. A brit második helye is elég volt a vb-címhez, ráadásul ezúttal stílusosan, a dobogón ünnepelhette azt, ami az elmúlt két évben megszerzett vb-elsőség esetében nem így történt…

2nd place Lewis Hamilton (GBR) Mercedes AMG F1 W10 and new world champion celebrates with the team. 03.11.2019 and his mother and step mother. Formula 1 World Championship, Rd 19, United States Grand Prix, Austin, Texas, USA, Race Day. - www.xpbimages.com, EMail: requests@xpbimages.com © Copyright: Batchelor / XPB Images

Hamilton családja körében ünnepelte újabb bajnoki elsőségét (Forrás: XPB)

2018-ban Hamilton két versennyel a szezon vége előtt, Mexikóban biztosította be végső első helyét egy negyedik pozícióval, 2017-ben pedig szintén két futammal a bajnokság vége előtt szerezte meg a bajnoki címet egy kilencedik helyezéssel. 2016 volt az egyetlen év a hibridérában (2014 óta), amikor a szezon során egy végzetesnek bizonyuló technikai hibával is sújtott brit legyőzőre talált, csapattársa, Nico Rosberg személyében, aki ellen szoros csatában maradt alul. Hamilton első bajnoki címét még a McLaren színeiben szerezte 2008-ban, a drámai szezonzárón, Brazíliában (egészen pontosan a Brazil Nagydíj utolsó körének utolsó kanyarjában…), a ferraris Felipe Massa riválisaként, egyetlen ponttal megelőzve a brazilt. Ezzel a bajnoki győzelemmel Hamilton egyébként akkor a Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnokának számított 23 évesen és 300 naposan (ezt a rekordot 2010-ben már elhódította tőle Sebastian Vettel). Ezt követően néhány évig böjtölnie kellett a bajnoki címek tekintetében: áttörőnek azon döntése bizonyult, amikor 2012 végén Niki Lauda és Ross Brawn hívó szavaira a felívelőben lévő Mercedeshez szerződött, amellyel egy átmeneti évet, 2013-at leszámítva minden évben a bajnokság fő esélyese volt. 2014-ben az utolsó futamon, Abu-Dzabiban futamgyőzelemmel biztosította be második bajnoki címét, 2015-ben pedig már három versennyel az évad vége előtt háromszoros bajnokká koronázták az Amerikai Nagydíjon.

Habár a versenyhétvége során Hamilton többször is elmondta, hogy nem gondolkodik a bajnokság megnyerésén, végig benne volt a levegőben, hogy már két versennyel a szezon vége előtt pontot tesz a küzdelem végére. Erre valószínűleg ő is készült, ugyanis szokatlan módon teljes családja körében teljesítette az austini futamot: édesapja, édesanyja és mostohaanyja is mellette lehetett a sporttörténelmi pillanatban. A nagydíj szervezői is kitettek magukért, ugyanis a dobogós helyeket megszerző autók parkolója mellett elkülönítettek egy részt a világbajnok autójának is, arra az eshetőségre felkészülve, hogy Hamilton esetleg megnyeri a bajnokságot, de nem dobogós helyezés megszerzésével teszi ezt. Az új világbajnok többször is azt nyilatkozta, hogy nem tartja könnyű évnek az ideit, már csak azért sem, mert nemrég hunyt el barátja és mentora, a Mercedes tanácsadója, a háromszoros bajnok legenda, Niki Lauda, akinek elvesztése az egész csapatot rendkívül megviselte. Ennek ellenére azt végül maga is elismerte, hogy a 2019-est tartja eddigi legerősebb szezonjának, még ha az időmérős teljesítménye el is maradt a várttól (eddig még „csupán” négy rajtelsőséget szerzett). A futam után jelenlegi és egykori ellenfelei is méltatták teljesítményét, így pl. legutóbbi bajnoki legyőzője, az azóta már visszavonuló Nico Rosberg is.

lewisnak külön beálló

Lewis Hamilton a “bajnoki parkolóban” ünnepel (forrás: Daily Mail)

Hamilton hatodik vb-elsőségével tehát Fangio elé, a második helyre ugrott a világbajnoki címek örökranglistáján. A futamgyőzelmek terén egyelőre elmarad Schumachertől: 83 elsőségnél jár, míg a német 91 első helyet szerzett pályafutása során. Érdekesség azonban, hogy 2006-ban, amikor Schumacher megszerezte 91. győzelmét, ez abszolút megdönthetetlen rekordnak tűnt, utána ugyanis a négyszeres bajnok Alain Prost 51, a háromszoros bajnok Ayrton Senna pedig 41 győzelemmel következett a listán, és még arra sem sok esély mutatkozott, hogy Prostot megközelítse valaki. Mostanra azonban elérhető közelségbe került ez a csúcs is Hamilton számára (Prostot pedig idő közben az 53 első helyet számláló Vettel is megelőzte). Bár Hamilton a legfontosabb rekordok (világbajnoki címek és futamgyőzelmek száma) tekintetében még Schumacher mögött áll, számos csúcs már az ő nevéhez fűződik. A teljesség igénye nélkül:

  • 87 pole pozíció (Schumacher: 68)
  • 144 első soros rajt (Schumacher: 116)
  • egy csapattal szerzett legtöbb vb-cím (holtversenyben Schumacherrel: 5-5)
  • legtöbb egymást követő versenyen való indulás (248)
  • legtöbb verseny egy motorszállítóval: Mercedes (248)
  • legtöbb győzelem az első szezonban (4)
  • legtöbb győzelem a hazai nagydíjon (6) – holtversenyben Alain Prosttal, aki 6-szor nyert Franciaországban
  • legtöbb dobogós helyezés (17) egy szezonban: 2015, 2016, 2018 (Schumacherrel és Vettellel holtversenyben)

A statisztikák nyilvánvalóan nem alkalmasak arra, hogy különféle korszakokat összehasonlítsunk, ugyanis a sportág 69 évében természetszerűleg rengeteg változás zajlott le minden szempontból. Csak hogy a legjelentősebbeket említsük: míg az ’50-es–’60-as években 6-7 versenyt rendeztek egy szezonban, mára 21-re duzzadt ez a szám (jövőre pedig rekordmennyiségű, 22 nagydíjra kerül majd sor). Így a „hőskor” nagyjai ha minden versenyen dobogóra álltak volna egy szezonban, akkor sem vezethetnék a „legtöbb dobogós helyezés egy szezonban” ranglistát. A pontrendszer hatalmas változásai miatt (jelenleg pl. 2,5-szer annyi pont jár egy futamgyőzelemért, mint tíz éve) szintén nem túl árulkodó a „legtöbb megszerzett pont” és „legtöbb megszerzett pont egy szezonban” rangsor sem, amelyeket ugyancsak Lewis Hamilton vezet. A britnek jó esélye van további rekordok bezsebelésére is: a „legtöbb dobogó” ranglista élén jelenleg Schumacher áll 155 megszerzett pódiummal, Hamilton pedig a második 150-nel, így már a következő szezonban az élre ugorhat. Az újdonsült hatszoros bajnok a versenyen futott leggyorsabb körök listáján is feljött a második helyre 46 leggyorsabb körrel (holtversenyben Kimi Räikkönennel), ám egyelőre még távol van Schumachertől (77).

A statisztikák kedvelői és a Hamilton-rajongók dörzsölhetik a tenyerüket, a 2020-as évadban ugyanis még nem várhatók komolyabb szabályváltoztatások, amelyek felkavarhatnák az erőviszonyok állóvizét, így reális esély van arra, hogy Hamilton a két nagy rekordot (futamgyőzelmek, bajnoki címek) is megdöntse, illetve beállítsa, még ha elmondása szerint nem is foglalkozik ezzel a gondolattal, hanem mindig a következő kihívásra koncentrál. Kérdések azonban az idei évadra is maradtak még: a hatszoros világbajnok nem tervez hátradőlni az elkövetkezendő két versenyen, míg Bottasnak szintén érdeke jó formában, győzelmekkel zárnia az évet, hogy önbizalmat merítsen belőle a következő szezonra. A világbajnoki harmadik helyért is csata alakulhat még ki a Ferrari pilótái, Sebastian Vettel és Charles Leclerc között, aminek a csapaton belüli presztízs szempontjából van jelentősége. A középmezőny csapatai között is érdekes harcra számíthatunk a konstruktőri világbajnokság minél jobb helyezéseiért (és ezáltal pénzdíjaiért). Azoknak pedig, akik unják a Mercedes-dominanciát, jó hír, hogy már csak egy évet kell kibekkelniük, 2021-től érkeznek a nagy szabálymódosítások, amelyek új esélyt jelenthetnek a többi csapat számára is ütőképesebb autó fejlesztésére.

A kiemelt kép forrása: XPB.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]