Ottmar Hitzfield Stadion: Focizni 2000 méter felett

A stadion olyan magasan fekszik, hogy télen sípálya működik körülötte, és olyan távol, hogy két felvonónak kell felszállítani a játékosokat. Hihetetlen már az is, hogy egyáltalán létezik, az, hogy játszanak is rajta, egyenesen felfoghatatlan!

A stadion tengerszint felett 2000 méteres magasságban fekszik, körülvéve kétszer ilyen magas hegycsúcsokkal. Nem kell ragozni, milyen csodálatos panoráma tárulhat mérkőzés közben a játékosok elé. Helyileg mindez a svájci Alpokban, Zermatt üdülőhely közelében található. „A legcsodálatosabb hely, ahol focizni lehet” – nyilatkozta az FC Gspon védője, Diego Abgottspon, aki 18 éve már a csapatot erősíti. „Mérkőzés közben látni a hegyeket, gleccsereket – egyszerűen fantasztikus”. Az FC Gspon csapat hivatalos stadionja helyezkedik el ilyen festői panoráma mellett, az együttes a svájci Mouintains League-ben méretteti meg magát. A csapattagok méltán büszkén hívják pályájukat Európa legmagasabban fekvő stadionjának. A stadiont 35 évvel a klub hivatalos megalakulása után adták át 2009-ben. Gspon falu megközelítése közúton nem lehetséges. A település kb. 70 faházból áll, télen pedig virágzó síközponttá változik rengeteg turistával és sportolni vágyóval.

Képtalálat a következőre: „ottmar hitzfeld stadium”

Ilyen magasságban sokkal nehezebb a levegővétel, a mérkőzéseken így ez is kihívást jelent, pláne az ellenfél csapatának. „Mi megszoktuk a körülményeket, azonban az ellenfelek számára, akik nem játszottak még hasonló terepen, sokkal nehezebb. Általában ez a második félidőre ütközik ki. Ha pl. 0–5 a meccs az ellenfél javára, elég nagy esély van rá, hogy a második félidőben képesek leszünk akár megfordítani a játékot. Olyan csapat a miénk, akik hazai pályán szinte legyőzhetetlenek.” – mondja a síoktatással is foglalkozó Abgottspon. A pálya méretében a szabványnál kisebb. Ennek oka, hogy kialakítása az egyenletesség hiánya miatt nehézségekbe ütközött.

A pálya egyik oldalán feszül egy nagy háló, melynek funkciója, hogy megfogja a labdákat, hogy azok ne repüljenek a mélybe. Ez azonban nem mindig sikerül. Becslések szerint a klub 40 év alatt kb. 1000 focilabdáját veszítette el. „Amikor kirepül egy labda a pályáról, legtöbbször kb. 100 métert gurul, amíg megáll valahol a hegy oldalában. Van azonban, mikor akár 200-300 métert is megtesz, ezeket sokkal nehezebb már megtalálni.” – meséli Alfons Brigger védő. „Az, hogy mennyi labda esik ki a pályáról, teljesen változó, vannak olyan meccsek, amikor a háló mindegyiket megfogja. De előfordul olyan is, hogy 90 perc alatt akár 10 labda is elgurul, ilyenkor a meccsek után le kell mennünk megkeresni őket… ez sokszor elég bosszantó tud lenni.”

Képtalálat a következőre: „ottmar hitzfeld stadium play”

Októbertől kezdve a pályát vastagon hó borítja, és ez egészen késő tavaszig így is marad. „Minden tavasszal mi tisztítjuk le a pályát, az olvadás ilyen magasan nem indul meg, arra nem számíthatunk. Elég kemény munka.”

A stadion a Bayern München egykori sikeredzője, Ottmar Hitzfield után kapta a nevét, aki 2008-ban a European Mountain Village Championship megnyitóját a gsponi stadionba szervezte. A bajnokság négy évente kerül megrendezésre, hasonlóan kis hegyi falvak csapatai szerte a kontinensről játszanak a bajnokságban.

A nézőket Gspon vagy Staldenried településekről tudja felhozni a felvonó kb. 5 perces út alatt. „Apám szintén a csapatban játszott, gyermekkoromban sokszor hozott el a meccseire. Már akkor arról ábrándoztam, hogy egyszer én is a Gspon klub tagja leszek. Egy álmom vált valóra ezzel.” – mondja a csapatkapitány, Sebastian Furrer. „Ez az otthonom, és mindig óriási büszkeséggel tölt el, hogy az ide ellátogatók is olyan gyönyörűnek találják, mint én magam. Csodálatos falu, csodálatos kilátással.” – fogalmazza meg Brigger.

Forrás: bbc.co.uk

Képek forrása: metro.co.uk, bbc.co.uk, whoateallthepies.tv

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]