A magyar és a világfoci az 1930-as években, és az első magyar világbajnoki ezüst

A magyar labdarúgó-válogatott a múlt héten megalázóan sima vereséget szenvedett a horvátoktól, ezzel kijelölve a magyar labdarúgás helyét. A horvát válogatott tavaly világbajnoki döntőt játszott, amely meglepetésnek számított, habár bennük volt egy ilyen kiemelkedő eredmény. A magyar labdarúgás 1930-as évekét tanulmányozva, főleg az 1938-as világbajnoki döntőt figyelembe véve, több párhuzamot is felfedeztem az akkori magyar csapat és a mostani horvát labdarúgó válogatott között.

Az 1930-as években a magyar válogatott tagja volt a szűk elitnek, a legjobb tíz válogatottnak, a döntőbe jutása mégis meglepetés volt, végül 4-2-re ki is kaptak az esélyesebb Olaszországtól. Nos, Horvátország is tagja az elitnek, nem a legjobb csapat, de ott van az elitben, a tavalyi döntőbe jutás meglepetés volt, és ott is érvényesült a papírforma, 4-2-es vereség a jobb csapattól, a franciáktól. Nyilvánvaló, az összehasonlítás csak eddig érvényes, lehetetlen párhuzamot vonni az akkori magyar csapat és a mostani horvát együttes között. De akkor miért tettem meg mégis? A válasz egyszerű, ha el kellene helyezni a magyar válogatottat a futballtérképen az 1930-as években – hogy milyen is volt a magyar foci, mennyire volt eredményes a két világháború között – nos, nagyjából annyira, mint a mai horvát válogatott. Mostani cikkünkben a magyar futball 1930-as éveit mutatjuk be, benne az 1938-as világbajnoksággal, és az ott elért ezüsttel.

Indítsunk egy kicsit távolabbról. Magyarországon 1926-ban bevezették a profizmust, így ahogyan a többi közép-európai ország, úgy Magyarország számára is kérdésessé vált, mi legyen az olimpiával. Ugyanis a hivatalos szabályzat szerint az olimpián csak amatőr sportolók indulhattak. A Duna-menti iskolát követő országok és Olaszország összeültek, közösen kitalálták, hogy létre kellene hozni egy Európa-kupát, amelyen négy válogatott szerepelt volna (a magyar, az osztrák, a csehszlovák, az olasz) és más csapatokat is meghívtak volna. Emellett egy klubcsapatos tornát is szerettek volna, Közép-európai Kupa néven. Nyilvánvaló volt, hogy a FIFA-nak ez nem fog tetszeni, hiszen kicsúszott volna a kezéből a szervezés. A klubcsapatos torna ellen nem emeltek szót, azonban az Európa-kupát egyelőre nem engedélyezték. A KK elindult, és már az elején nagyon színvonalas volt. 1929-ben Jugoszlávia vette át az olaszok helyét, 1936-ban Svájc is bekerült, és már húsz csapat indult a kupáért. A KK kiváló, remek sorozat volt, sok nézőt vonzott, hiszen ekkoriban a közép-európai futball kimagasló volt, jól jelzi, hogy 1937-ben már hét ország csapatai vehettek részt a küzdelmekben. Sajnos a világpolitika közbeszólt, Ausztria egyesült a hitleri Németországgal, Csehszlovákia megszűnt, az 1940-es döntőt pedig nem rendezték meg a Ferencváros és a Rapid Bucaresti között, mert Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz.

Végül az Európa-Kupát is megrendezték, hosszas huzavona után, a válogatottak ligarendszerben bonyolították le a meccseket, így minden válogatott kétszer játszott egymással, a küzdelmek pedig évekig eltartottak. 1938-ban azonban, a négy résztvevő közül, Ausztria és Csehszlovákia megszűnt, így csak Magyarország és Olaszország maradt. Az Európa-kupát a háború után még kétszer rendezték meg, az utolsó előttit a magyarok nyerték meg, az utolsó tornát pedig a csehszlovákok.

Érezni lehetett, hogy kell valami nagyobb rendezvény, ami összegyűjti a világ futball válogatottjait, hiszen az olimpia nem volt rá alkalmas, az Európa-kupa pedig csak pár országot érintett. Végül 1929-ben döntöttek az első világbajnokság megrendezéséről, és a torna megrendezését Uruguaynak ítélték oda, aki az 1924-es olimpia győztese volt, ráadásul 1930-ban ünnepelte országának századik születésnapját. Az első világbajnokságon kilenc amerikai, négy európai ország (francia, belga, román, jugoszláv) vett részt, a tornát Uruguay nyerte meg. Az olimpiáról végleg kiszorult a futball, és manapság sincsen igazán komoly tétje az olimpiai futballnak. A következő világbajnokság részvételére már harminchat ország pályázott, köztük a magyar válogatott is, amely könnyedén vette a selejtezőben Bulgária elleni akadályt. Az 1934-es világbajnokság helyszíne Olaszország volt. Itt szembe kerültünk azzal az Egyiptommal, amellyel szemben fájó emléket őriztünk, ugyanis, 1924-ben, nagy meglepetésre kikaptunk tőlük az olimpián, tehát volt mit törleszteni. Végül, ha nem is könnyedén, de megvertük őket 4-2-re. Jöhettek az osztrákok, akik ellen 1930-ban sikerült legutóbb nyerni, és azóta hét meccset játszottunk velük, egyen sem nyertünk. Ausztria 2-1-re legyőzte Magyarországot, és készülhetett az olaszok ellenire elődöntőre. A házigazdát az osztrákok nem tudták megállítani, a döntőben az olaszok pedig hosszabbítás után, 2-1-re verték Csehszlovákiát, a bronzmeccsen a németek diadalmaskodtak Ausztria felett. Jól jelzi, mennyire erős volt a közép-európai labdarúgás, hiszen az elődöntőbe az Európa-kupa négy résztvevőjéből három ott szerepelt a legjobb négyben.

Az 1938-as világbajnokság helyszínét Franciaország adta, tizenhárom európai, kettő amerikai, egy ázsiai csapat vehetett részt a tornán. A trend megfordult, az európai foci átvette a hatalmat a világ többi földrésze fölött. Magyarország a selejtezőt könnyedén vette, 11-1-re lemosta a görög labdarúgó-válogatottat. A felkészülést komolyan vette a csapat, Dietz Károly, szövetségi kapitány kérésére szerződtették Schaffer Alfrédot, aki sikeres edző volt, ami kellett is, hiszen 1945 előtt a szövetségi kapitány nem rendelkezett edzői múlttal, a keret összeállítása és csapatnak az összeállítása volt elsősorban a feladata, így jól jött Schaffer, aki értett a taktikához. A magyar válogatott egy hétig tudott készülni a vb-re, szemben az olaszokkal, akik egy hónapig tették ezt meg, de a magyarok részéről már ez is nagy eredmény volt, hogy ennyit tudtak készülni. Ennek meg is lett az eredménye, 6-0-ra vertük Holland-Indiát, a mai Indonéziát, az első ázsiai csapatot a vb-n. Svájc csapatát 2-0-ra múltuk felük, az elődöntőben pedig a svédeket mostuk le a pályáról, 5-1-re. A válogatott, simán, komolyabb erőfeszítés nélkül jutott be a döntőbe, 13-1-es gólaránnyal.

French referee Georges Capdeville (C) looks on as the captains of the Italian and Hungarian national soccer teams Giuseppe Meazza (L) and Gyorgy Sarosi shake hands before the start of the World Cup final between the two countries, 19 June 1938 in Colombes, in the suburbs of Paris.  AFP PHOTO  / AFP PHOTO / STAFF

French referee Georges Capdeville (C) looks on as the captains of the Italian and Hungarian national soccer teams Giuseppe Meazza (L) and Gyorgy Sarosi shake hands before the start of the World Cup final between the two countries, 19 June 1938 in Colombes, in the suburbs of Paris. AFP PHOTO
/ AFP PHOTO / STAFF

A döntőben, a címvédő olasz válogatott várt ránk, akiket 1925-ben vertünk meg utoljára, pedig tízszer is összecsaptunk velük. A helyzet nem nekünk kedvezett. Utólag számos legenda, összeesküvés született, hogy a magyarok nem is nyerhettek, hiszen szövetségesek voltunk Mussolini fasiszta országával, az olasz kapitány megvesztegette a magyarokat, stb. Az tény, hogy Vittorio Pizzo olasz szövetségi kapitány valóban találkozott a magyarokkal, és arra kérte őket, hogy az erőszakos Toldi Géza ne lépjen majd pályára. Dietz Károly, pedig nem is rakta be őt a csapatba, de több helyen is változást eszközölt a magyarok szövetségi kapitánya. Kihagyta Toldit, Korányit, Turay pedig fáradtságra hivatkozva nem vállalta el a játékot. Nem lehet tudni, mi volt a megbeszélésen, történt-e megvesztegetés, és az olaszok hogyan hatottak a magyarokra. Az is érdekes, miért tettek volna így, hiszen címvédők és esélyesek voltak. Igaz, nem vették olyan könnyedén az akadályokat, mint a magyarok, a norvégokat csak hosszabbítás után győzték le, brazilok ellen is szenvedtek. Nem valószínű, hogy bármilyen segítség is kellett volna az olaszoknak, hogy nyerjenek. Továbbá azt sem lehet mondani, hogy a válogatott rutinos lett volna.
A kapitánynak korábban is voltak érdekes, megmagyarázhatatlan döntései, a Hungária két legjobb játékosát Dudást, Cseh Lászlót meg sem hívta, de meghívott kapott Kohut, aki Franciaországban volt légiós, és nem is látta játszani. A döntőt, végül 4-2-re veszítettük el, az olaszok magabiztosan nyertek. A döntőbe jutás azonban így is nagy eredmény volt, nem úgy, mint 1954-ben. Az 1938-as hazatérő csapatot ünneplő tömeg várta, amíg 1954-ben vissza sem engedték a játékosokat Budapestre, Sebes Gusztáv gyerekét megverték, és a városban forradalmi hangulat dúlt. Az 1930-as években Magyarország ott volt a legjobbak között, de nem volt a legjobb, visszakanyarodva a felvezetőben írt szövegre, hasonló volt a mai horvát focihoz. Bárki ellen képes volt bravúrra, de senki ellen sem volt biztos a győzelem. Az Aranycsapat árnyéka elhomályosítja a mai napig az 1938-as világbajnoki ezüstöt nyert csapatot. Pedig, mit meg nem adnánk ma, ha olyan focink lenne, mint akkor volt, ha ott tudnánk lenni a világ tíz legjobb csapata között. Legyünk hát büszkék az 1930-as években szereplő csapatunkra!

letöltés

Dietz Károly

Felhasznált irodalom: Szegedi Péter: Az első aranykor. A magyar foci 1945-ig, Akadémia Kiadó, 2016.

Képek forrása: https://valogatott.blog.hu/2018/06/19/az_elfelejtett_ezustcsapat_544