Az argentin labdarúgás már számos tehetséget adott a világnak, közülük jó páran örökre beírták magukat a futball történetébe, elég csak Diego Maradonát és Lionel Messit említeni, de hosszasan lehetne sorolni a neveket. A válogatott gyengébb szereplése és a jelenlegi sztárok kora miatt joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz az argentin foci jövőjével, hiszen a fiatalok között nem hemzseg annyi tehetség, mint a Messi, Aguero, Di Maria fémjelezte generáció tagjai közt. Ha felmerül, valószínűleg mindenki ugyanazt az egy nevet említi, aki már nem is egy tehetség, hanem befutott játékos, de pályafutása legjobb évei még előtte állnak. Igen, nem másról, mint Paulo Dybaláról van szó.
Dybala 1993. november 15-én látta meg a napvilágot egy Laguna Larga nevű argentin kisvárosban. A Juventus támadójának óriási kultusza van itt. A Ruta Nueve-n, az úton, amely összeköti Argentína három főbb városát – Rosario, Córdoba és Buenos Aires – egy hatalmas hirdetőtábla áll ezzel a szöveggel: „Ez Paulo Dybala városa”.
Paulo ezen a helyen nőtt fel két idősebb bátyjával, abban a városban, amely leginkább egy bukott bankrablásról ismert, amely során 20 embert ejtettek túszul. Két focicsapat imádata jellemző az itt élőkre, a Newell’s és a Sportivo. Dybala családjában mindkét csapatnak megvoltak a szurkolói. Édesapja részéről inkább előbbi, míg édesanyja családja inkább utóbbi csapat rajongója volt.
Apai nagyapja, Boleslaw, lengyel bevándorló volt, aki a náci Németország elől menekülve került Argentínába, még a II. világháború idején. Anyai ágról Paulo olasz felmenőkkel is rendelkezik – nem csoda, hogy ennyire jól megtalálta a helyét az olasz bajnokságban.
Dybala a Sportivo csapatánál kezdett futballozni gyerekként, amíg le nem csapott rá egy nagyobb csapat, az Instituto. Az edzésekre nem volt egyszerű eljutnia a nagy távolság miatt, de édesapja, Adolfo, rendszeresen hordta a fiát autóval, napi 15 km-t megtéve és megvárva, amíg az ifjú Paulo végez a tréninggel.
A tehetséges játékost óriási csapásként érte, amikor 15 éves korában apjánál daganatot diagnosztizáltak. Dybala ekkor kölcsönbe a Newell’s csapatához igazolt, hogy utolsó napjaiban az édesapjával lehessen. Ekkor már nem lakott otthon, hanem az Instituto akadémiáján élt, majd nehéz döntést kellett meghoznia, amikor a tragédia bekövetkezte után visszament, hogy a játékra koncentráljon és futballista válhasson belőle.
A játék olyannyira jól ment neki, hogy 2011-ben, az akkor második ligás Instituto csapatába, alig 18 évesen, kirobbanthatatlanul beverekedte magát, és első idényében 38 meccsen 17 gólt szerzett, amivel felhívta magára európai topbajnokságok – egyelőre kisebb – csapatainak figyelmét is.
A 2012-2013-as idényt már az olasz első osztályban szereplő Palermo csapatánál kezdte. Az ifjú argentin zseninek még fel kellett vennie a világ egyik legerősebb bajnokságának ritmusát, és ugyan csapata kiesett az első osztályból, Dybala összességében nem vallott szégyent és párszor megvillantotta, mekkora tehetség is valójában. A következő szezonban a Palermo megnyerte az olasz másodosztályú bajnokságot, Dybala számára hasznos volt a fejlődés szempontjából, hogy egy kicsivel gyengébb mezőnyben kell megmutatnia az olasz csapatban, hogy mit is tud, hiszen így igazán beletanulhatott a csapat játékába, az olasz közegbe, és sokkal több sikerélményt is szerezhetett. Gólokban ugyan nem hozta az argentínai szintet, de más pozícióban is szerepelt, és ami a legfontosabb, hogy kirobbanthatatlan lett a Palermo csapatából.
A 2014-2015-ös szezonban aztán üstökösként robbant be az olasz labdarúgásba. Remek játékkal és gólokkal hívta fel magára a figyelmet, nem is akármilyen találatokat szerzett, rövid időn belül az olasz és más európai topbajnokságok élcsapatainak érdeklődéséről lehetett hallani. A nemzetközi sajtóban pedig már azt emlegették, hogy Argentínának ő lesz a Messi utáni korszak legnagyobb játékosa.
2015 nyarán aztán megtörtént a nagy áttörés, a friss BL-döntős, olasz egyeduralkodó Juventus szerződtette Paulo Dybalát, és rögtön fontos szerepet szántak neki a csapatnál. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy megkapta a 21-es számú mezt, amit a csapattól akkor épp távozó Andrea Pirlótól örökölt meg, és korábban olyan játékosok viselték a klubnál, mint Zinedine Zidane, vagy Pavel Nedved. Első évében – és azóta eddig mindegyikben – bajnoki címet és olasz kupát nyert a Juventusszal, fantasztikus játékot nyújtva bizonyította, hogy megfelel az elvárásoknak. Nagyon gyorsan a szurkolók kedvencévé vált, és addigi legeredményesebb szezonját hozta egyéniben, minden sorozatot figyelembe véve 23 gólt szerzett, amivel a csapat házi gólkirálya lett.
Mégsem ez, hanem a következő szezon volt az, ahol Dybala végképp bevonult a futballsztárok közé. A csapathoz érkezett honfitársa, Gonzalo Higuaín, így már nem ő volt az első számú gólfelelős, némileg más szerepkörben, visszavontabban futballozott, amolyan igazi 10-esként. Gólokban nem maradt el így sem sokkal az előző idényéhez képest, ám a játéka minden korábbinál érettebb volt, igazi vezére lett a zebráknak, Higuaínnal remek párost alkotva a Juvénak ismételten nem volt párja a hazai porondon, de ami igazán meghatározta a szezont, az a Bajnokok Ligája menetelés volt. A zebrák nagyszerű játékkal jutottak a döntőbe, Dybala legnagyobb meccse pedig a negyeddöntő első mérkőzése volt, ahol az esélyesebbnek tartott Barcelona ellen hazai pályán két parádés góllal vette ki a részét a 3–0-s győzelemből, ami végül a továbbjutást is jelentette csapatának. A találkozó után a nemzetközi sportsajtó az ő nevétől volt hangos, sokan a jövő aranylabdását látták benne. A döntőben végül szoros első félidő után a második játékrészben a Real Madrid könnyedén elintézte a Juventust, így Dybala nem ülhetett fel a trónra.
A 2017-2018-as szezont Dybala élete formájában kezdte, pályafutása során először szerzett a Serie A-ban mesterhármasokat, a Genoa, illetve a Sassuolo ellen, valamint Youtube-szenzációt jelentett némely szabadrúgásgólja. A szezon elején 6. helyezett lett az UEFA Év Játékosa Díj szavazásán. Az új idény kezdetére új mezszámot is kapott Paulo, méghozzá a legendás 10-es mezt, amelyet előtte olyan játékosok viseltek, mint Roberto Baggio, vagy a zebrák történetének egyik legnagyobb legendája, a Juve szurkolók örök kedvence: Alessandro Del Piero. A szurkolók és a vezetők egyértelműen a világbajnok támadó utódát látták benne. Ez a szezonja lett a legeredményesebb az argentin támadónak, a bajnokságban először jutott 20 gól fölé – egész pontosan 22 találatot szerzett –, minden sorozatot figyelembe véve pedig 46 meccsen 26-szor talált az ellenfelek kapujába. A képet némileg árnyalja, hogy a szezon közepe felé volt egy enyhe visszaesés a játékában, noha élete egyik legjobb szezonját produkálta így is, mégis az volt az általános vélekedés, hogy nem mindig a csúcson lévő Dybalát láttuk, de statisztikai mutatói kárpótoltak ez esetleges haloványabb teljesítményekért (ha lehet egy ilyen szezont produkáló játékost haloványnak nevezni egyáltalán). Mindazonáltal fontos figyelembe venni, hogy a szurkolók részéről óriási az elvárás vele kapcsolatban, és ha feltennék a kérdést a csapat drukkereinek, hogy van-e méltóbb nála, hogy a 10-es mezt viselje, szinte biztos, hogy mindenki azt mondaná, hogy nincs.
2018 nyarán az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo óriási meglepetésre a Real Madridtól a Juventus csapatához szerződött. A figyelem így még jobban a Juventus csapatára szegeződött, a középpontba pedig immár a portugál klasszis került, aki bár eleinte inkább előkészítésben jeleskedett, azóta a tőle megszokott ütemben termeli a gólokat. Dybala remekül kezdte a szezont és továbbra is fontos játékosa a Juventusnak, ugyanakkor egyértelműen háttérbe szorult, sokszor mintha nem találná a helyét a pályán, noha továbbra is fontos tagja a Juventusnak, és nem lehet azt mondani, hogy gyenge teljesítményt nyújtana, de kevesebb meccs szól róla, mint korábban, a bajnokságban eddig mindössze 3 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában azonban hátán viszi a csapatot, a csoportkörben 5 mérkőzésen 5 találatot jegyez.
Dybala kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon képes-e kitörni a nagyok árnyékából. Kétségtelenül az a típusú játékos, aki szereti, ha a csapata játéka rá épül, azonban a Juventusban Ronaldo, az argentin válogatottban pedig Messi az, akire a játék épül (noha Messi a VB óta határozatlan ideig – talán örökre – lemondta a válogatottságot). De nézzük más szemszögből a dolgot. Messivel a válogatottban ugyan csapattársak, de ritkán voltak együtt a pályán, többnyire akkor sem teljes meccseken, míg Ronaldóval azért nem mondható, hogy ne értené meg magát a pályán, de nem képes úgy kiteljesedni, mint azt láttuk a legjobb időszakaiban. Nem könnyű a világ két legjobb játékosa mellett kitűnni, és teljesen jogos, hogy rájuk épül inkább a taktika. Dybala sosem vallott szégyent, de ha ki akarja hozni magából a maximumot, akkor ilyen sztárok mellett is képesnek kell lennie kihozni magából a legjobbat. A képességei megvannak hozzá, és ahogy már írtuk fentebb, még csak 25 éves, tehát a legjobb évei csak most következnek. Hogy lehet-e aranylabdás? A képességei adottak, így csak rajta áll. Egy biztos: ha olyan játékosoktól tanulhat, mint Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, azt mindenképp az előnyére fordíthatja.
Képek forrása: 24.hu, youtube.com, lajmi.net, espn.com,
