A teljes Ronaldo-sztori, ahogy még nem olvastad

A nőnek láthatatlanná kellett volna válnia, némaságot kellett volna fogadnia. Örökre. Senkinek sem kellett volna megtudnia, mi történt azon az estén Las Vegasban 2009-ben, semmiképpen sem az ő verzióját.

Még egy bíróságon kívüli megegyezést is aláírt és 375,000 dollárt kapott azért cserébe, hogy soha ne adjon hangot a vádjainak.
Aláírta, mondja, mert féltette magát és a családját. Továbbá tehetetlenségből, mert képtelen volt szembeszállni a férfival. Reménykedett, hogy ezzel végre túllendülhet az eseten. De, mondja Kathryn Mayorga, sosem tudta lezárni ezt a fejezetet.
A 34 éves amerikai hölgy karcsú volt, hosszú, sötét hajjal és zöld szemekkel. Nem sokkal ezelőtt még egy általános iskolában tanított. De felmondott, mondja, „mert most minden erőmre szükségem van.”
Minden erejére szüksége van, hogy szembeszálljon a férfival, akit azzal vádol, hogy megerőszakolta őt kilenc éve – e vádakat a férfi tagadja.
A férfi nem akárki. Ő Cristiano Ronaldo, meglehet, hogy a legjobb focista a világon, nagy mennyiségű sikerrel, pénzzel és imádattal a sport rajongóitól. Egy névtelen nő Ronaldo ellen – a kontraszt aligha lehetne szembetűnőbb.
2009. június 12-én egy Las Vegas-i nightclubban találkoztak. Ronaldo itt nyaralt a sógorával és az unokatestvérével. Ez az a nyár volt, amelyen az akkor 24 éves sztár átigazolt a Manchester United csapatából a Real Madridba, az akkor rekordnak számító 94 millió euróért.
Kathryn Mayorga, ekkor 25 évesen, kezdő modell volt, egyik munkájaként hozzá hasonló fiatal, vonzó nőkkel együtt kellett bárokban szórakoznia, hogy becsábítsák a vendégeket.
Ezen a júniusi pénteken, a modell és a multimilliomos útjai keresztezték egymást a Palms Casino Resort-hoz tartozó Rain nightclub VIP részlegében. Lesifotósok képein Mayorga és Ronaldo egymáshoz közel állnak és beszélgetnek. A férfi fehér inget visel, vékony fekete nyakkendővel, a nő világosszürke dresszt, arany ékszerekkel. A férfi lazán kezeli a helyzetet, miközben a nő mosolyog rá. Órákon belül a pletykalapok azzal lesznek elfoglalva, hogy kitalálják, ki ez a „titokzatos barna” Ronaldo oldalán. A buli Ronaldo lakosztályán folytatódott a korai órákban, a közeli Hotel Palms Place-ben. És csak két ember tudta, hogy mi történt a hálószobában: Kathryn Mayorga és Cristiano Ronaldo.
Ami egyértelmű, hogy a futballsztár 375,000 dollárt fizetett Mayorga-nak néhány hónappal később, egy bíróságon kívüli megegyezés részeként. Mayorga cserébe aláírt egy egyezséget, hogy soha nem fog beszélni a vádjairól, miszerint Cristiano Ronaldo megerőszakolta őt.

Egy aljas rágalom

A DER SPIEGEL először 2017 tavaszán tudósított a titoktartási megállapodásról. A megegyezésről szóló dokumentumokat a közérdekű bejelentésekkel foglalkozó Football Leaks platform tette elérhetővé az újság számára. A tudósítás készítésekor a DER SPIEGEL kapcsolatba lépett Mayorga-val, aki a cikkben Susan K álnéven szerepel. „Nem nyilatkozom” volt a válasza. Amikor újságírók találkoztak vele az otthona előtt, a nő elszaladt. Mikor az első cikk megjelent, Ronaldo ügynöksége, a GestiFute kiadott egy közleményt, melyben azt állítja, „a cikk nem több, mint fikció.” A közleményt így folytatták: „Az újság olyan dokumentumokra alapozza a beszámolóját, melyek nincsenek aláírva és a benne szereplő felek nincsenek azonosítva.”
Ez a leírás azonban nem helytálló.

Kathryn Mayorga, Vergewaltigungsopfer, sie sagt, dass sie 2009 im Palms Hotel in Las Vegas, von Cristiano Ronaldo vergewaltigt wurde, Vergewaltigungsvorwurf, der Fall Kathryn Mayorga versus Cristiano Ronaldo, Las Vegas, USA

Kathryn Mayorga, Vergewaltigungsopfer, sie sagt, dass sie 2009 im Palms Hotel in Las Vegas, von Cristiano Ronaldo vergewaltigt wurde, Vergewaltigungsvorwurf, der Fall Kathryn Mayorga versus Cristiano Ronaldo, Las Vegas, USA

Ezt számos dokumentum bizonyítja a DER SPIEGEL tulajdonában, ezek közül néhányat maga Ronaldo írt alá. A dokumentumok létezése segít megmagyarázni, hogy az elmúlt másfél évben miért nem váltotta be fenyegetéseit, és miért nem vitte a DER SPIEGEL-t a bíróság elé. Nyilvános közleményében a GestiFute az állítólagos áldozat szavát is kétségbe vonta, mondván, a „nő nem hajlandó előlépni és igazolni a vád hitelességét.”
Ez csak egy aljas rágalom. Elvégre, a bíróságon kívüli megegyezés kulcsa az volt, hogy Mayorga soha nem beszélhet az incidensről. Amennyiben mégis megtenné, az egyezség szerint vissza kéne fizetnie a pénzt Ronaldo-nak, valószínűleg további kártérítés mellett.
Most azonban mégis úgy döntött, hogy beszél, és először mondja el részletesen a történetet.

A megegyezés Ronaldo aláírásával

A megegyezés Ronaldo aláírásával

Miért? Miért gondolta meg magát?
Alapvetően három oka van. Először is, (Mayorga-nak) új ügyvédje van, aki tapasztalt és megingathatatlan. Ő úgy gondolja, hogy a titoktartási egyezség nem kötelező erejű jogilag, és benyújtott egy polgári panaszt Ronaldo ellen Kathryn Mayorga nevében. A panaszt egy 27 oldalas dokumentum támasztja alá, amely messzemenő következményeket okozhat a futballsztárnak. A dokumentum tartalmaz egy verziót arról, Ronaldo hogyan élte meg azt az estét, benne az alábbi idézettel: „A nő többször is mondta, hogy nem, és állj meg.”
Másodszor, a világ megváltozott az olyan nők számára, akik azt állítják, hogy szexuális zaklatás áldozatai voltak. Egy évvel ezelőtt, az amerikai filmproducer, Harvey Weinstein elleni vádak nyilvánosságra kerültek. A vádak szerint évtizedeket töltött nők zaklatásával, molesztálásával, vagy akár megerőszakolásával. Weinstein tagad minden vádat.
roncika

Pénz, hatalom, hírnév

Amint a Weinstein-botrány nyilvánosságra került, az amerikai színésznő, Alyssa Milano minden nőt, aki már átélt szexuális zaklatást, arra biztatott, hogy álljon a nyilvánosság elé a #MeToo hashtag használatával.
Több tízezer nő így is tett, ezzel megváltoztatva a társadalmi légkört. Azóta sokkal nehezebbé vált a politikusoknak, ügyvédeknek és az egész társadalomnak, hogy semmibe vegye, vagy jelentéktelennek tüntesse fel a nők ellen elkövetett szexuális zaklatásokat, főleg olyan esetekben, ahol az állítólagos elkövető pénzzel, hatalommal és hírnévvel rendelkezik.
A #MeToo-mozgalom sok áldozatnak bátorságot és önbizalmat adott. Mayorga egy közülük. Azt állítja, órákat töltött a számítógépe előtt más nők történeteit olvasva.
A harmadik indok, hogy úgy látja, ez az egyetlen esélye, hogy megtudja, vannak-e más nők is, akiket Ronaldo szexuálisan zaklatott. „Ez egy olyan dolog, amin rengeteget gondolkodtam”, mondja.
Néhány héttel ezelőtt járunk Las Vegasban, Kathryn Mayorga ügyvédének az irodájában ül egy hosszú, sötét tárgyalóasztalnál édesanyja, Cheryl Mayorga és a pszichológusa társaságában.
Kathryn fekete overallt és hosszú, türkiz fülbevalót visel. Figyelmesen kicsinosította magát, de a smink nem tudja elfedni a szemeiben megbújó fáradtságot. Az elmúlt egy hétben, állítása szerint, problémája volt az alvással.
Kimerültnek tűnik, de mégis egyszerre nagyon idegesnek. A tekintete ide-oda ugrál a szoba különböző pontjai között, miközben újra és újra hátrasimítja a haját.
Mayorga mély levegőt vesz. Először az ezzel a következő lépéssel járó félelmeiről akar beszélni, és ömleni kezdenek belőle a szavak. „Elég híres csávó. Úgyhogy félek. Rettegek.” Aggódik, hogy valaki bántalmazná őt, hogy a média, és Ronaldo rajongói nem hagyják majd békén. „A legfőbb indok, amiért aláírtam az egyezséget, az volt, hogy nem akartam a nevemet a nyilvánosságban látni.”
Sírni kezd, lélegzetei gyengéden törnek elő belőle. Hátradől a nehéz bőrfotelben, és arcát a kezeibe temeti. A pszichológusa aggódik érte, inkább visszavonulnak egy szomszédos szobába fél órára.
Az anyukája, Cheryl (66) hátramarad, egy apró nő, sötét haját egy kontyba fogta össze. Gondosan válogatja meg a szavait. „Sosem lépett túl rajta. Minden nap megéli”, mondja Cheryl. „Voltak olyan pillanatok, mikor felhívott, és az ő – Ronaldo – képét észrevette egy hirdetőtáblán, vagy valami ilyesmin, és ettől teljesen szétesett. Csak be akarsz menni a boltba egy doboz tejért, és a képe mindenhol ott van. (…) Ő a futball isten, akiről mindenki azt hiszi, hogy tökéletes és hibátlan. (…) Vannak olyan napok, hogy az ágyból sem tud felkelni.” Cheryl Mayorga megrázza a fejét. „Ez így egyszerűen nincs rendjén. Mindannyian száz százalékban mögötte állunk.”
Kathryn-Mayorga-5-Facts-About-Cristiano-Ronaldo’s-Accuser

„Csak egyszerű emberek”

A „mindannyian” alatt az egész Mayorga-családot érti. Kathryn édesapja, Larry (64), és a bátyja, Jason (37) is előadják, hogyan változtatta meg Kathryn-t az az éjszaka kilenc éve.
Kathryn Las Vegasban született, és itt is nőtt fel. Az édesapja, aki ma már nyugdíjas, harminckét évet dolgozott tűzoltóként, míg az édesanyja idejének nagy részében a gyerekekkel törődött. „Mi csak egyszerű emberek vagyunk”, mondja Cheryl.
Kathryn focizott és sotfballozott a cserkészlányok tagjaként. De, az édesanyja szerint, figyelemhiányos zavartól szenved, illetve tanulási zavara van. A lányának gondot okoz a koncentrálás, illetve nehezen tudja összeszedni a gondolatait, mondja Cheryl, ez is az egyik oka lehet, hogy miért beszél olyan gyorsan.
Az ajtó kinyílik, és Kathryn Mayorga visszalép a tárgyalószobába. Úgy tűnik, sikerült összeszednie magát. Az édesanyja gyorsan összefoglalja neki, mit mondott el, amíg távol volt. „A gyerekkorom nem volt egyszerű”, mondja Kathryn. „Nehezemre esett egy osztály környezetében tanulni. Bizonyított tanulási nehézségeim voltak (…) és még túlóráztam is”, majd folytatja: „Széttanultam magam az iskolában, úgy éreztem bizonyítanom kell valamit.” Újságírói diplomáját a University of Nevada-n, Las Vegasban szerezte meg.
Arról is mesél, milyen volt felnőni az Egyesült Államok egyik szórakoztatóipari fővárosában. „Rengeteget szórakoztunk. Hotelbulikon voltunk, eljártunk és csináltunk mindenfélét. (…) Általában szó szerint odamentünk, ittunk néhány pohárral, végigtáncoltuk az éjszakát, majd leléptünk.” Hozzáteszi: „Szeretem ellenőrzés alatt tartani a dolgokat.”
Nem sokkal a 2008-as lediplomázása után összeházasodott párjával, egy albán származású pultossal, aki érdekes módon számítógépeket is szerelt, többek között Mayorga szüleiét. „Ebben a korban, elvégeztem az egyetemet, meg kell házasodnom. Nyomást éreztem erre vonatkozóan”, mondja. „És eleinte élveztem is.”
De a sors nem így akarta. Nagyjából egy évvel az esküvő után szakítottak, és Mayorga visszaköltözött a szüleihez, akiknek otthona Las Vegas egyik előkelőbb környékén volt, gondozott pázsittal, nagy garázzsal, szép medencével és gyönyörű kilátással a városra.
„Jól éreztem magam”, folytatja Mayorga. „Minden nap mozogtam, vegetáriánus lettem… Rengeteg jó élményem volt a modellkedéssel kapcsolatban is.” Azt állítja, sokat is tudott utazni ebben az időben, ezt a bárokban mulatós munkái tették lehetővé.

Az éjjel, ami megváltoztatta az életét

Mayorga eltökélt tekintettel dől előre a fotelében. „Megpróbálták kétségbe vonni a szavahihetőségemet”, mondja, Ronaldo jogi csapatára célozva. „Azt akarták hangoztatni: Nos, a munka, amit végzel, nem egy „jókislányos” munka”, mondja, hozzátéve, hogy teljesen átlagos munka volt. „Azt akarták, hogy fogjunk egy italt, mintha csak a barátainkkal szórakoznánk a városban. Szóval kaptál egy pohár vizet, kell valami a kezedbe, hogy úgy nézzen ki tényleg csak a barátaiddal szórakozol. Egyszerűen csak élvezed az éjszakát a lányokkal.”
Kimerülten dől hátra, hogy összeszedje magát. Majd elkezdi mesélni annak a bizonyos éjszakának a történéseit – az éjszakának, mely állítása szerint tönkretette az életét. Azt az éjszakát, melyet úgy ír le, mintha egy videó játszódna le a fejében, annak ellenére, hogy milyen régen történt.
Azon az éjszakán is dolgozott, majd később elment bulizni a barátaival. Pezsgőt osztogattak, de, állítása szerint: „ittam belőle egy kicsit, de elég szigorú diétán voltam.”

Aztán kapott egy üzenetet a barátnőjétől, Jordantől, akinek a nevét megváltoztattuk a történetben. A Rain nevű szórakozóhelyen találkoztak, majd bementek a VIP szekcióba. „Jordan eléggé otthon van a klubok világában, sok embert ismer”, mondja. „A férfi csak odalépett hozzám… megragadta a karom, és azt mondta: Te! Gyere velem! Én csak azt gondoltam, ez vicc, ugye?”
Kathryn tudta ki ő, és hogy ő is ott volt a buliban aznap este. „Jordan mondta, hogy ő is ott volt. Gondoltam, hogy a focista barátjától tudja”, mondja Kathryn. „Az emberek beszélgettek róla: Itt van. Ő híres. És én is mintha már rákerestem volna, kicsoda.”
Ronaldo nevetett rajta, állítja, mert nem akart egyből csatlakozni hozzájuk. Majd a férfi szerzett neki egy italt, folytatja, és bemutatta a sleppjének. „Ő olyan, mintha a testvérem lenne”, majd bemutatott egy férfinak, és még néhány embernek, akik velük voltak. És „ez olyan mint egy család, ez a srác, meg ez a srác.”
Beszélgettek egy rövid ideig, majd Mayorga szerint a férfi elkérte a telefonszámát. „Megadtam neki a számom, ő pedig simán lelépett… Én pedig azt gondoltam: Hát, oké.”
Mayorga azt állítja ezután elment megkeresni Jordant, és meg is találta néhány barátjukkal együtt. Ebben a pillanatban, mondja Kathryn, megjelent egy üzenet a telefonján, Ronaldotól, ami valahogy így szólt: „Hé, hozd a barátaidat. Gyertek fel erre a bulira.” Jordannal együtt úgy döntöttek, hogy elfogadják a meghívást a Palms Place-be, a közeli hotelbe. Ronaldo és társasága a nő szerint a lobbiban vártak rájuk, ahol elmondták a lányoknak, hogy a buli már befejeződött.
„Azt mondta: megcsináljuk a saját bulinkat. Félrehúztam Jordant, és azt hiszem, valami olyasmit mondtam: Csak csináljunk egy képet, aztán lépjünk le. Tényleg gyönyörű a kilátás.”

Belép Ronaldo

2009-ben a Palms Place volt Las Vegas csúcspontja. Ronaldoé volt a 57306-os szoba, az egyik luxus lakosztály, ahol egy éjszaka nagyjából 1000 dollárba kerül. A lakosztályhoz tartozik konyha, egy nagy nappali, két hálószoba, mindkettő saját, különálló, fényűző fürdőszobával. A teraszon van egy jacuzzi, kilátással a városra.
57306 Palms Place, Las Vegas Nevada
Mikor megérkeztek a lakásra, Kathryn úgy emlékszik, hogy mindenki egyből beugrott a medencébe, Jordan pedig odaült a szélére. „Azt gondoltuk, helyes srácok. De ettől függetlenül, késő volt. Nekem ráadásul másnap reggel fotózásom volt.” Majd folytatja: „Nem akartam bemenni a vízbe, mert tönkretette volna a ruhám.”
Ronaldo, Mayorga szerint felajánlott neki valamit, amit felvehet a jacuzziba. „Jordan elég jól szórakozott, végre a városban volt, és azt akartam, hogy jól érezze magát, szóval azt mondtam: Tudod mit, elmegyek, átveszem ezeket a ruhákat.”
Állítása szerint ezek után elvonult az egyik hálószobához tartozó fürdőbe, hogy átöltözzön. Pont amikor már csak egy szál bugyiban volt, mondja Kathryn, Ronaldo hirtelen bejött, péniszét kilógatva a nadrágjából.
Miközben meséli a történetét, Mayorga egy pillanatra elnémul és olyan tágra nyílnak a szemei, hogy a pupillái körül láthatóvá válik a szeme fehérje. „Alapvetően… fél percig könyörgött nekem, hogy érjek hozzá a péniszéhez.”
Kathryn megrázza a fejét. „Mikor nem voltam hajlandó hozzáérni, könyörgött nekem, hogy szopjam le. Micsoda idióta! (…) Kinevettem, mert azt gondoltam: Ez ugye valami vicc?! Ez a csávó annyira híres és olyan szexi… mégis egy kibaszott lúzer szemétláda.” De Ronaldot nem lehetett lerázni. „Ekkor azt mondta, elengedlek, ha adsz egy csókot. Azt mondtam, oké, kapsz egy csókot, de nem nyúlok hozzá az undorító farkadhoz.” Mayorga esküszik, hogy csupán megcsókolta, semmilyen más módon nem nyúlt hozzá.
De a csók, állítása szerint, csak még jobban beindította Ronaldot. „Elkezdett nagyon keményen rám nyomulni. Elkezdett dolgokat csinálni velem, simogatni, fogdosni és orálisan próbált izgatni. Ellöktem magamtól és folyamatosan mondtam neki, hogy nem.”Ebben a pillanatban, állítása szerint, „belépett a férfi egyik barátja, és azt kérdezte: Ti meg mit csináltok? Én gyorsan megfogtam a ruhámat, és felvettem. Azt mondtam: Azonnal megyünk. Ránéztem Ronaldora. Azt mondta: Igen, igen. Azonnal megyünk.”
Mayorga csendben ül egy pillanatig, mielőtt folytatja. „Azt gondoltam, vége van az egésznek. De nem volt”, fejezi be. „Behúzott engem egy szobába. Még mindig egyáltalán nem féltem. Az járt a fejemben: Anyám, ez a csávó milyen fafejű! A legfafejűbb, akivel valaha dolgom volt. Elmagyaráztam neki: Figyelj öreg, ez nem fog megtörténni.”

A cikk a spiegel.de írása alapján készült. A következő részben a jogi eljárás részleteit ismerhetitek meg.
Külön köszönet Fazakas Mihálynak.

Képek:
Spiegel.de;en.as.com;futbolife.info;laliganews.co.uk;pinterest.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]