Új arcok a teniszvilág legjobbjai között

Már-már hagyományosan az USA-ban töltik a márciust a világ legjobb teniszezői. Nem volt ez idén sem másképp: Indian Wells és Miami tele volt emlékezetes pillanatokkal, például Roger Federer úgy veszítette el a 2018-as veretlenségét és a világelsőségét, hogy Rafael Nadal ott sem volt a tengerentúlon…

Miután Roger Federer – többek között a szenzációs formát futó Fucsovics Mártont is legyőzve – megnyerte az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, februárban a rotterdami tornát is behúzta, amivel 2012. november 4. után ismét ő lett a legmagasabban rangsorolt férfi teniszező, így veretlenül érkezett Kaliforniába az év első Mastersére, mely a négy GS és a vb után a legrangosabb besorolású torna.

A svájci legenda itt egészen a döntőig menetelt, ahol egy nem akármilyen mérkőzésen Juan Martín Del Potro megállította őt. Az argentin úgy nyert döntő szett 7/6-ra, hogy az első játszmát elveszítette, valamint a második végén Federernek mérkőzéslabdái is voltak, azonban a hihetetlen küzdeni tudásáról ismert Del Potro nem adta fel, és megfordította a meccset, megnyerve ezzel az első Masters-címét. Federer veretlensége 17 meccsen át tartott, ez közel a 37. életévéhez egészen elképesztő szám!

USAFedex

Átrepülve a keleti partra aztán jött egy újabb sokk Federer rajongóinak, ugyanis Miamiban rögtön az első mérkőzésén vereséget szenvedett az ausztrál Thanasi Kokkinakistól, és a Del Potro elleni kaliforniai fináléhoz hasonlóan ezúttal is döntő szett tie-break okozta a vesztét. Ez a vereség Federernek a nemrég visszaszerzett világelsőség elvesztésébe került. Rafael Nadal úgy vette vissza a vezetést, hogy el sem utazott Amerikába, ugyanis a tavalyi Miami-győzelméért kapott pontok elszálltak.

Az Indian Wellsben diadalmaskodó Del Potro Miamiban is az utolsó erejéig küzdött, lendülete az elődöntőig tartott, ahol az amerikai – bombaszerváiról ismert – John Isner 6/1 – 7/6-ra legyőzte őt, így ő mérkőzhetett meg Alexander Zverevvel a fináléban, amelyet a tie-breakben elveszített első szett után két 6/4-es szettel sikeresen megfordított, így – Del Potrohoz hasonlóan – ő is megnyerte az első Mastersét, három Top10-es játékost (Zverev, Del Potro, Cilic) legyőzve, hogy aztán ő is bekerüljön a világ tíz legjobb teniszezője közé.

A hölgyeknél mind Indian Wells, mind Miami a fiatalok tündökléséről, valamint a 2017-es Australian Open-győzelme után gyermekáldásban részesülő 23-szoros GS-győztes Serena Williams visszatéréséről marad emlékezetes. Serena Kaliforniában két mérkőzést nyert, majd testvére, Venus ellen már vesztesen hagyta el a pályát, Miamiban pedig már a – minden szempontból Serenára hasonlító – Naomi Osaka elleni nyitányon búcsúzni kényszerült.

usaosaka

A 20 éves Osaka úgy győzte le Serenát, hogy előtte Indian Wellsben a világelső Simona Halepet is térdre kényszerítve ő lett a tornagyőztes. Számos szakértő szerint ilyen fiatalon ennyire nagyszerű játékot legutóbb pont Serenától láthatott a nagyérdemű, ami minimum biztató lehet Osaka számára. Miamiban is a fiatalok uralták a mezőnyt, a trófeát az a Sloane Stephens szerezte meg, aki tavaly nyáron egy hosszú sérülés után visszatérve egyből megnyerte az US Opent, majd kisebb hullámvölgybe került, ami egészen a Miamiban megrendezett tornáig tartott.

Stephens három korábbi világelsőt (Garbine Muguruza, Angelique Kerber, Viktorija Azarenka) és egy GS-győztest (Jelena Ostapenko) győzött le a trófeáig vezető útján. A világelső román Simona Halep továbbra sem képes egy nagy tornagyőzelemmel elhallgattatni a kritikusait, akik szerint csak a kiegyensúlyozottsága miatt van az első helyen, a fontos mérkőzéseken rendre megremeg, Indian Wellsben az elődöntőben Osaka verte, míg Miamiban a 3. körben a lengyel Agnieszka Radwanska búcsúztatta.

Miami után a teniszezők szépen lassan átköltöznek Európába, ugyanis kezdődik a salakszezon, amelynek legfőbb eseménye a május 27. – június 10. között Párizsban megrendezésre kerülő Roland Garros lesz, amely az év második Grand Slam-tornája. A Párizsba vezető út a legjobbaknak Monacón, Barcelonán, Madridon és Rómán át vezet, itt láthatjuk ismét az amerikai turnét kihagyó Rafael Nadalt is, akinek – bár Roger Federer bejelentette, hogy kihagyja a salakszezont – tökéletes játékra van szüksége a világelsőség megtartásához.

A képek forrása: ATP, WTA, Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]