Magyar aranyérem a téli olimpián- A második hét legemlékezetesebb pillanatai

Kialudt az olimpiai láng, befejeződött a 2018-as téli olimpia. Sokáig él majd emlékeinkben ez a két hét, melynek csúcspontjaként férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltónk megszerezte Magyarország első aranyérmét téli olimpián, ezzel örökre beírta magát a sporttörténelembe. Egyetemünk két hallgatója nagy szerepet játszott sikereikben. Burján Csaba a váltóval aranyérmet, Jászapáti Petra pedig 1500 méteren pontszerző 6., váltóban 4. helyezést szerzett. Cikkünkben felelevenítjük a magyar csapat világraszóló diadalát, illetve az olimpia második hetének legizgalmasabb pillanatait.

2018. február 22.: jól jegyezzétek meg ezt a dátumot! Ezen a napon született meg hazánk első téli olimpiai aranyérme. A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor alkotta együttes a rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltóversenyében aratott győzelmet, s törte meg rögtön egy arannyal az  1980 óta tartó magyar éremcsendet téli ötkarikás játékokon.
A magyar csapat az elmúlt években már bizonyította, hogy short trackben a világ élvonalába tartozik. Ebben a hihetetetlenül izgalmas és kiszámíthatatlan sportágban azonban bármi megtörténhet, minden verseny okozhat drámai fordulatokat. Nem csoda, hogy feszülten, megemelkedett pulzussal vártuk a váltóverseny döntőjét. Korcsolyázóink ugyan kiválóan helytálltak az egyéni számokban, de a titokban remélt éremre az utolsó versenyig kellett várnunk.
Férfi váltónk először jutott ki ötkarikás játékokra. Az olimpiát megelőző kvalifikációs világkupa versenyek meglehetősen szerencsétlenül alakultak számunkra, így az utolsó pillanatig izgulnunk kellett, hogy meglegyen a kvótát érő hely. Az olimpia első hetében, az elődöntőből magabiztos versenyzéssel mentünk tovább. A négyfős döntőben kemény ellenfelekkel kellett megküzdenünk. A sportág nagyhatalmaival, Dél-Koreával, Kínával és Kanadával szemben egyetlen európai csapatként próbáltuk megszerezni a hőn áhított érmet.
A döntő szokatlanul nagy iramban indult, a négy váltó szorosan egymás mögött haladt. Féltávnál az egyik dél-koreai kicsúszott, így a magyar érem elérhető közelségbe került. Utolsó váltásánál Liu Shaoang egy gyönyörű előzéssel a kínaiak elé került, majd nagyon jó ütemben lökte meg bátyját, aki lendületét kihasználva bravúrosan megelőzte az 1000 méter olimpiai bajnokát, Samuel Girrardot. Ekkor már 200-as vérnyomással ugrottunk fel a székből, hiszen két körrel a verseny vége előtt Magyarország élre állt. Liu Shaolin Sándor saját szavait idézve „úgy harapta a végén a levegőt, ahogy senki sem”s eufóriában tolta be elsőként korcsolyáját a célba. Magyarország téli olimpiai bajnok lett!!!

Képtalálat a következőre: „rövidpályás gyorskorcsolya férfi váltó phjongcshang”

Az olimpiai aranyérem mellett további négy pontszerző helyet szereztek short trackeseink. Liu Shaolin Sándor 500 és 1500 méteren 5.,  Jászapáti Petra 1500-on 6. helyezést ért el. Női 3000 méteres váltónk a B-döntőben a régi világcsúcson belüli idővel második lett, s miután a kaotikus A-döntőben két váltót is kizártak, így végül a nagyszerű 4. helyen végzett.
A magyar csapat sikeréből egyetemünk is kivette részét. Az olimpiai bajnok Burján Csaba az ELTE TTK matematika szakos hallgatója. A kétszeres pontszerző Jászapáti Petra pedig az ELTE BTK-n tanul germanisztikát. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, szívből gratulálunk nekik!

A magyar aranyérem mellett az olimpia második hetének egyéb eseményei számunkra ugyan eltörpülnek, azért bőven akadtak olyan különleges pillanatok, amelyekről érdemes megemlékeznünk.

A férfi kettesbob-verseny felettébb izgalmasan alakult. Négy futam sem volt elegendő, hogy eldöntsék az olimpiai aranyérem sorsát. A sportág történetében másodszor született olimpián holtversenyes győzelem. A német Francesco Friedrich, Thorsten Margis és a kanadai Justin Kripps, Alexander Kopacz duó nyakába is arany került. A verseny szorosságáról sok mindent elárul, hogy a bronzérmet szerző lett kettős is csupán 5 századdal maradt el a győztesektől.

A műkorcsolya versenyek a második héten is kiélezett küzdelmeket hoztak. Jégtáncban a két nagy favorit, a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir, illetve a francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron páros vívott egymással ádáz csatát.  A kanadaiak nyolc éve hazai pályán, Vancouverben már szereztek olimpiai aranyérmet, négy éve pedig ezüstérmesek voltak. 2014-ben azonban visszavonultak, s csak két éve jelentették be visszatérésüket. Az első héten csapatversenyben már nyertek egy aranyérmet, jégtáncban duplázásra készültek. Rövidprogramjukra világycsúcs pontszámot kaptak, igy annak ellenére diadalmaskodtak, hogy a kűrben a franciák több pontot szereztek. Az első olimpiájukon komoly győzelmi esélyekkel induló francia páros hölgytagját elérte minden korcsolyázó legrosszabb rémálma. A rövidprogram során Papadakis ruhája elszakadt, így a nézők a kelleténél nagyobb betekintést nyerhettek Gabriella nőiességébe. A kellemetlen baleset következtében kisebb fajta bravúrnak számitott, hogy egyáltalán végig tudták futni rövidprogramjukat. Viszont ez a kis malőr az aranyérmükbe került.
A szezon elején úgy tűnt, a műkorcsolyázó, Jevgenyija Medvegyevánál nagyobb favoritként senki sem utazhat Phjongcshangba. Medvegyeva az elmúlt két évben minden versenyét megnyerte. A 18 éves orosz hölgy azonban a szezon során lesérült, s feltűnt egy még nála is fiatalabb csapattárs,a mindössze 15 éves Alina Zagitova. Zagitova az orosz bajnokságban és az EB-n is megverte a sérüléséből visszatérő Medvegyevát. Az olimpián is az ő csatájukra lehetett számítani, csak az volt a kérdés, melyikük bírja jobban a nyomást. Végül mindketten nagyszerűen teljesítettek, egyikük sem hibázott. A rövidprogram során  Zagitova világcsúcs pontszámot érő produkciójával minimális különbséggel ugyan, de megelőzte Medvegyevát. Medvegyeva, aki a kűrjében Anna Kareninát testesitette meg, már nem tudta ledolgozni hátrányát. Így Alina Zagitova 15 évével az olimpia legfiatalabb győztesévé vált, s megszerezte az olimpiai zászló alatt versenyző orosz atléták első aranyérmét Phjongcshangban. Magyar versenyzőért is szoríthattunk a lányok versenyében. Tóth Ivett az AC/DC zenéjére korcsolyázott rövidprogramjával felrobbantotta az internetet, s a heavy metal rajongók kedvencévé vált. A magyar lány kűrjét is bemutathatta, végül a 23. helyen zárt.

Képtalálat a következőre: „evgenia medvedeva alina zagitova pyeongchang”

Északi összetettben német söprés született. A síugrást és sífutást magában foglaló sportág mindhárom számában német győztest avattak. Azután, hogy Eric Frenzel még az első héten megvédte címét a normál sáncos versenyen, nagysáncon három német állhatott fel a dobogóra, Johannes Rydzek, Fabian Riessle, Eric Frenzel sorrendben. Ezek után aligha meglepő, hogy a mindössze 20 éves Vinzenz Geigerrel kiegészülve a németek a váltóversenyt is könnyedén behúzták.

Biatlonban a váltóversenyeké volt ezúttal a főszerep. Az erős szél és a sok lövőhiba miatt rendkívül fordulatosan alakultak a versenyek. Vegyesváltóban végig úgy tűnt, hogy főként a Phjongcshangban egyéniben két arany és egy bronzérmet szerző Laura Dahlmeiernek köszönhetően, német aranyérem születik. A sprintben olimpiai bajnok Arnd Peiffer azonban záró emberként ellőtte hazája aranyálmait, olyannyira, hogy még a dobogóról is lemaradtak. Végül az olimpia legsikeresebb versenyzője, Martin Fourcade ünnepelhetett, aki tetemes hátrányát ledolgozva, első helyre hozta be a francia együttest. Fourcade három aranyérmével a sífutó Johannes Hösflot Klaeboval egyetemben a legtöbb aranyat szerezte Phjongcshangban.
Női váltóban szintén a németek számítottak toronymagas favoritnak, hiszen az elmúlt nyolc váltóversenyből hetet megnyertek. A nehéz körülményekkel azonban nem tudtak megbírkózni. Az első három német váltótagnak egyaránt büntetőkört kellett futnia, így befejező emberüket, Dahlmeiert reménytelen helyzetbe hozták. A győzelmet nagy meglepetésre Fehéroroszország szerezte meg. Darya Domracheva szülésből visszatérve sem maradt aranyérem nélkül, pályafutása során negyedszer diadalmaskodott ötkarikás játékokon. A fehéroroszok mindent megtettek, hogy nemzeti hősük jól érezze magát. Domracheva férjét, a norvégok legendás biatlonosát, Ole Einar Björndalent, aki ezúttal nem került be a norvég keretbe, fehérorosz edzőként akkreditálták, hogy felesége mellett lehessen az olimpia ideje alatt.
A férfi váltót Svédország nyerte. A svédek, akik Hanna Öberg és Sebastian Samuelsson révén már szereztek egy meglepetés arany és ezüstérmet, férfi váltóban koronázták meg fantasztikus teljesítményüket. A legjobbak közül egyedüliként úszták meg büntetőkör nélkül a versenyt, így a gyengébben lövő norvégokat és németeket megelőzve megszerezték az aranyat.

Az alpesi sízők viadalaiban a férfi szlalom hozta a legdrámaibb fordulatokat. Mindenki a Phjongcshangban kétszeres győztes Marcel Hirscher és a fiatal trónkövetelő, Henrik Kristoffersen csatáját várta. A szezon során ugyanis csak ők ketten nyertek versenyt ebben a szakágban. Hirscher az első futamban váratlanul kiesett. Kristoffersen megnyerte az első futamot, úgy tűnt, végre kiléphet az osztrák árnyékából. A norvég azonban nem tudott élni a lehetőséggel, a második futam során rögtön a pálya elején rontott, így ő is kiesett. A két nagy favorit hibáit a svédek 35 éves versenyzője, André Myhrer használta ki. Mögötte a mezőnyből 200 centiméterével  szó szerint kimagasló svájci Ramon Zenhäusern végzett. A bronzérmes Mario Matt pedig folytatta a családi hagyományt, miszerint minden olimpiáról éremmel térnek haza.  Két idősebb bátyja már átélhette, milyen felállni az olimpiai dobogóra. Andreas 2010-ben síkrosszban ezüstérmet szerzett, 4 éve Mario szlalomban diadalmaskodott. A Matt család egy arany, egy ezüst és egy bronzéremmel a teljes olimpiai éremkollekció tulajdonosa.

Ester Ledecka teljesítményére egyszerűen nincsenek szavak. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a cseh hölgy az alpesi sízők Szuper-G versenyének megnyerésével az olimpia legnagyobb meglepetését okozta. A második héten síléceit hódeszkára váltotta. A snowboardosok párhuzamos óriás-műlesikló versenyében favorithoz méltóan, végig koncentráltan versenyzett, s második aranyérmét is megszerezte. A két különböző sportágban aratott győzelmével Ledecka az olimpia legnagyobb történetét írta.

A jégkorong a téli olimpiák legnagyobb figyelemmel kísért versenyszáma. A nőknél a két nagy favorit, Kanada és USA játszotta a döntőt. Az amerikaiak megtörték 20 éve tartó olimpiai átkukat, s szétlövésben legyőzték az elmúlt 4 olimpián mindig diadalmaskodó Kanadát.
A férfiaknál az NHL játékosok hiánya miatt a szokásosnál nyitottabb versenyre lehetett számítani. A torna legnagyobb meglepetését a német együttes okozta. Ugyan első két csoportmérkőzésüket elveszítették, az egyenes kieséses szakaszban azonban megtáltosodtak, s kiütötték a torna két fő esélyesét, Svédországot és Kanadát. A döntőben az orosz csapat ellen is helytálltak, egy perccel a mérkőzés vége előtt még vezettek. A sokkal esélyesebb oroszok csak hosszabbításban tudták legyűrni a németeket, s a Szovjetunió szétesése óta először nyertek olimpiát. A bronzmeccsen a címvédő kanadaiak egy látványos összecsapáson legyőzték a cseheket, így ezóttal sem maradtak le a dobogóról.

Ami a nyári olimpiákon a maraton, az a téli olimpiákon a női 30, illetve a férfi 50 kilométeres sífutás. Ezúttal a nők 30 km-es klasszikus stílusú versenye zárta az olimpia programját. Marit Björgen megszerezte első egyéni aranyérmét Phjongcshangban, s az olimpián korábban szerzett négy érmével elérte, hogy ő legyen a legtöbb téli olimpiai éremmel rendelkező versenyző.  A verseny legnagyobb vesztese az osztrák Teresa Stadlober lett, aki hiába haladt 20 km-nél kényelmesen a második pozícióban, érthetetlen módon eltévedt, s csak egy plusz emelkedő megmászása után jött rá, hogy nem a megfelelő pályán halad. Kitérője után szegény Stadlober csak a 8. helyre tért vissza, ráadásul a verseny későbbi szakaszában még egyszer sikerült eltévednie. Az osztrák tájékozódási problémáit a finn Krista Parmakoski és a svéd Stina Nilsson használták ki. Utóbbi csak a célban tudta meg, hogy Stadlober eltűnt előle, s nem a negyedik, hanem a harmadik helyért harcolt.  Björgen 8 arany, 4 ezüst és 3 bronzérmével a legsikeresebb téli olimpikonként koronázta meg olimpiai pályafutását. Győzelmével Norvégia az éremtáblázatot is megnyerte. A norvégok 39 érmet szereztek, amelyre még egy nemzet sem volt képes korábban téli játékokon.

Képtalálat a következőre: „marit björgen pyeongchang closing ceremony”

Képek forrása: index.hu, delmagyar.hu, insidethegames.biz, fansided.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]