Sportos (t)estek a PPK-n

Tavaly egy új rendezvénysorozattal jelentkezett a PPK, aminek keretein belül március közepén már a harmadik előadáson vehettek részt az érdeklődök. A sportos (t)estek elnevezésű programsorozat házigazdáját Kövecses Grétát kérdeztük a az indulással, jövőbeni tervekkel kapcsolatban.

Hogyan született meg az ötlet?

Az egész tavaly májusban indult, mikor bekerültem a kari HÖK-be, mint sportreferens. Aktív sportolóként elgondolkodtam, hogy milyen eszközök segítségével lehetne elérni a  hallgatókat a BEAC-hoz való csatlakozásra, vagy egyáltalán csak a hobbi szintű sportolásra, az egészséges életmódra felhívni a figyelmet. Ezért jött az ötlet, hogy legyen egy rendezvénysorozat a PPK-n, ami sportszakemberek révén tudományos, sportolók révén pedig picit hétköznapi szemszögből hozza közelebb a hallgatókhoz a sportolás örömét.

Kik vesznek részt a szervezésben?

A szervezésben rajtam kívül Floidl Krisztina és Uszkay Mátyás vesznek részt, akik szintén sportos érdekeltségűek, mivel Kriszti rekreációszervezés és egészségfejlesztés, Matyi pedig sportszervező szakos hallgató.

Ez már a 3-ik állomás volt, kik vettek eddig részt meghívott vendégként, és miért pont őket hívtátok meg?

Meghívott vendégeink sorát Fóris Norbert indította. Norbi látássérült sportolóként úszik, fut, túrázik, judozik – lényegében mindent kipróbál, ami érdekli és folyamatosan átlépi komfortzónájának határait. Emellett kitűnő tanuló a Testnevelési Egyetem sportszervező szakán. Norbi igazi egyéniség és azért szeretettem volna vele kezdeni az egész projektet, mert példaértékű az életvitele és a hozzáállása a megoldandó feladatokhoz. Második vendégünk dr. Lénárt Ágota volt, aki az olimpiai csapat sportpszichológusa, emellett a Testnevelési Egyetem oktatója és a lövészet sem áll távol tőle. A sport és a pszichológia kapcsolatáról tartott egy érdekes előadást a hallgatóságnak.

A legutóbbi témakör a női focit érintette, volt esetleg valami különleges célja, hogy ezt a témát választottad/választottátok?

A női foci elég közel áll a szívemhez, mivel én is évek óta versenyszerűen rúgom a bőrt. Vendégeink szempontjából próbáltam itt is első sorban valahogy a PPK-s kötődést előtérbe helyezni – Pinczi Anita (felnőtt válogatott, MTK) másodéves pszichológia szakos hallgató, míg Szabó Dorka (U19-es válogatott, Ferencvárosi TC) sportszervező szakra készül. Mindkettőjüket ismerem személyesen is, Lovász Gyöngyi korábbi válogatott pedig másfél évig az edzőm volt, mikor még a futsal alapjaival ismerkedtem.

Nagy sikerrel zajlik a rendezvénysorozat. Elárulhatod-e, illetve tudjátok-e már a következő est témáját?

Igen, örömmel látom én is, hogy van érdeklődés az előadások iránt, különösen jó volt, mikor Lénárt Ágota estjén évek óta először sikerült megtöltenünk a Kazinczy utcai épület auláját. Sportos berkekben ez elég nagy szó, mivel egy Pszinapszis előadással vagy egy tudományos témájú rendezvénnyel könnyebben sikerülni szokott ez a mozzanat. Következő vendégünk dr. Bárdos György lesz, aki a PPK egyik oktatója, az ELTE habilitált doktora, nem mellesleg 2010 óta az MTA doktora is.

A téma  egyelőre még nem publikus, viszont jövő héten a Facebook esemény megjelenésével minden információ elérhető lesz!

Az előadások eddig is és ezután is ingyenesen látogathatók, szóval minden kedves érdeklődőt nagyon sok szeretettel várunk.

 10374_1000194283360535_2229607234014135412_n

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]