A bundabotrányok nyomában

Fényt derítünk arra, hogy a Manchester United hogyan maradt bent az 1915-ös szezonban, kiderül az is, hogy ki vezette az 1982-es világbajnokságon győzelemre az olasz válogatottat, és miért játszhatott egyáltalán a VB-n. Továbbá szó lesz a legendás 6-6-os Volán-Honvéd meccsről is, illetve a teniszvilágot megrengető botrányra is kitérünk.

Az első bundabotrányok Angliában törtek ki 1915-ben egy Manchester United-Liverpool meccs kapcsán, amikor a Vörös Ördögök a kiesés ellen harcoltak, a Poolnak pedig mindegy volt a végeredmény. A vendégek nem is erőlködtek, nem támadtak, nem csináltak semmit, és a 2-0-ra végződött meccs után kiderült, hogy rengetegen fogadtak erre az eredményre, amire hétszeres pénzt fizettek a fogadóirodák. Az FA vizsgálatot indított, és kiderült, hogy hét futballista is benne volt a csalásban, az MU-ból Sandy Turnbull, Arthur Whalley és Enoch West, a Liverpoolból pedig Jackie Sheldon, Tom Miller, Bob Pursell és Tom Fairfoul. Az ötletgazda Sheldon volt, aki mind a két csapatban megfordult, és mivel több játékos is ellenük vallott, nem volt kérdés, hogy az összes játékost örökre eltiltsák a futballtól. A kiszabott büntetés azonban soha nem lépett életbe az első világháborút is megjárt játékosokra Enoch Westet leszámítva, ő már soha nem léphetett pályára.

1980-as években már Olaszország számított a sportfogadás melegágyának, 2 ’totonerora” (totobotrányra) is sor került. 1980-ban több Seria A-ban és Seria B-ben szereplő klubcsapat is manipulálta a maffia kérésére a meccseknek a kimenetelét. (És itt nem kiscsapatokról és játékosokról volt szó, hanem szinte az összes egyesületről, az AC Milant és a Laziót kizárták az élvonalból, de több csapat is pontlevonást kapott.) Válogatott játékosok egész sora kapott több éves eltiltást, köztük Paolo Rossi is, akit 3 évre eltiltottak futballtól, de ezt később 2 évre mérsékelték, így az 1982-es Spanyolországi VB-n gólkirályként aranyig vezette az olasz válogatottat. 1986-ban jött a „totonero” második fejezete, ahol a képlet ugyanaz volt, a maffia megkörnyékezte a játékosokat, azonban ekkor már nem szerepeltek hasonlóan nagy nevek a bűnösök között.

Itt még nem ért véget a történet Olaszországban, mert 2006-ban, néhány héttel a világbajnokság előtt tört ki még egy nagy balhé. Több vezető is gyanúba keveredett, hogy telefonon rendelték meg a számukra szimpatikus játékvezetőket, akik nem tétlenkedve részrehajlóan fújták a meccseket. Luciano Moggit, a Juventus elnökét 5 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, a Juventust kizárták az első osztályból, és több bajnoki címet is elvettek tőlük, mindezek ellenére a németországi VB-n negyedjére is felállhatott a világ csúcsára a Squadra Azzurra.

Németországot sem kerülték el a botrányok, ugyanis 1971-ben egy hangfelvétel látott napvilágot, amin Horst-Gregorio Canellas, a Kickers Offenbach elnöke két Hertha játékost próbál rávenni arra, hogy adják el csapata számára a meccset, de nem mentek bele, mert már megegyeztek az Offenbach riválisával, a Bielefelddel. A vizsgálatok után több mint 50 játékost tiltottak el egy életre a focitól, köztük Varga Zoltánt is, aki azonban a nyomozás során együttműködött a hatóságokkal, ezért a büntetését enyhítették. Két évig nem játszhatott Németországban, viszont külföldön focizhatott, így került az Aberdeenhez, később pedig az Ajaxhoz. 2005-ben egy játékvezetőt, Robert Hoyzert a saját kollégái buktattak le, hogy a Paderborn-Hamburg meccsen a hazaiaknak fújt, így 2 gólos hátrányból is fordítani tudtak, és 4-2-re megnyerték a találkozót. A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első meccs amin a spori részrehajló volt, és egy horvátországi szerveződés során több bajnoki és kupameccset elfújt a német élvonalban. bundabotrány

Ha azt hisszük, hogy Magyarországot elkerülik a bundabotrányok, akkor nagyon tévedünk, mert már a huszadik század elején és közepén is jellemző volt, hogy próbáltak okoskodni a csapatok. Sokszor megesett, hogy leadták az idény végén a meccset azok a csapatok, akiknek már a helyezésük nem nagyon változhatott a tabellán. Sokszor még pénz sem cserélt gazdát ilyen esetekben, hanem meg lett beszélve, hogy a következő idényben visszaadják a kölcsönt.
1983-ban volt az első nagyobb botrány, amikor a rendőrségnek két bandát sikerült felderítenie, amelyek több száz mérkőzést befolyásoltak, azonban a játékosok csak kisebb-nagyobb eltiltásokat kaptak. 1984-ben egy emlékezetes meccsen a Volán és a Honvéd között, ahol a Volánnak egy pont kellett a bennmaradáshoz, Esterházynak pedig 3 gól a gólkirályi címhez, mind a kettő megvalósult. A meccs 6-6-ra végződött, de a szövetség törölte az eredményt. A mérkőzés résztvevői és a vezetők is máig tagadják, hogy bunda lett volna, és azt állítják, ebben az esetben mellényúltak az illetékesek. 1986-ban a debreceni tanács rengeteg pénzt ölt bele a csapata NB I-es tagságába, ekkor 1-1-et játszottak a Honvéddal, így bent maradtak az első osztályban.

Vajda György – aki az egyik élharcosa a tiszta játéknak, és akinek az információi alapján több nyomozást is indítottak – az elmúlt napokban tette ki a következő bejegyzést saját facebook oldalára:
„Kedves labdarúgó, labdarúgással foglalkozó, labdarúgást szerető és féltő ismerősök!!!
Ismét fogadási láz (tippmix) tombol a magyar labdarúgásban. A hozzám eljutott információk szerint a láz leginkább a téli NB III-as csapatok felkészülési mérkőzései kapcsán kerítette hatalmába a fogadni vágyókat, s ettől aztán kabaréba illő jelenetek játszódnak le egy egy edzőmeccs előtt és alatt. Felhívom minden kedves labdarúgó, labdarúgással foglalkozó figyelmét az MLSZ fegyelmi szabályzata jelentési kötelezettségről szóló passzusára, s arra, hogy nem érdemes a tűzzel játszani!!”
Ez is bizonyítja azt, hogy a bundázás még mindig jó biznisz hazánkban.

Benkő Gábor, a Futballgyilkosok című könyv szerzője több interjúban is elmondta, hogy „Magyarországon nincs tiszta forduló az NB I-ben.” Megrázó tény továbbá az is, hogy Magyarországon bundázás miatt még senkit nem ítéltek börtönbüntetésre, pedig számos szélhámosság látott már napvilágot.

Nemrégiben robbant ki a teniszben is egy hatalmas botrány, ahol a BBC és a BuzzFeed azt állítja, hogy az elmúlt tíz évben tizenhat top 50-es teniszező érintett a csalásokban, köztük olyanok is, akik Grand Slam győztesek. Novak Djokovic a 2016-os Ausztrál Open győztese és világelső azt nyilatkozta, hogy közel tíz éve megkörnyékezték a menedzsmentjét, és 200 ezer dollárt ajánlottak fel neki abban az esetben, ha elbukja a 2007-es szentpétervári torna első fordulóját. A lapok információi alapján orosz, észak-olasz és szicíliai körök, több százezer fontban fogadhattak megbundázott meccsekre.

Nagy kérdés az, hogy a sportból kiiktatható-e a bunda?! Szakértők és a csalók is egybehangzóan állítják azt, hogy nem, mert mindig lesz olyan játékos, edző, bíró, vezető, akit meg lehet kenni.

Források:
www.origo.hu
www.sport365.hu
www.hatharom.com

Kép forrása:
www.sport365.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]