5próba Rióba!

Január végén kihirdették az 5próba Rióba 2016-os rendezvénysorozat főbb eseményeinek időpontjait és helyszíneit. A Magyar Olimpiai Bizottság által létrehozott programsorozat legfőbb célja, hogy bárki átélhesse a tusákon keresztül az olimpiai játékok eszméjét. Ennek jegyében zajlanak majd az 5próbák országszerte.

Mind az öt legősibb olimpiai sportágban kipróbálhatják magukat a résztvevők a MOB által létrehozott programsorozat keretén belül; az ország több pontján lesz lehetősége a vállalkozó szellemű versenyzőknek bizonyítani kitartásukat és ügyességüket úszás, futás, gyaloglás, kerékpározás és evezés versenyszámokban. A programokat a szervezők úgy állították össze, hogy a versenyzőknek lehetőségük legyen akár az összes tusát teljesíteni. Főbb helyszínek és időpontok:

2016. Május 21. – Győr
2016. Május 28. – Pécs/Orfű
2016. Június 4. – Paks
2016. Június 25. – Tiszafüred
2016. Július 2-3. – Révfülöp
2016. Július 30. – Budapest

A programsorozatot azért hívta életre a Magyar Olimpiai Bizottság, hogy bárki átélhesse a tusákon keresztül az olimpiai játékok eszméjét, ahol az a legfontosabb érték, hogy igyekezettel, akaraterővel és kitartással a legjobbat hozza ki magából a sportoló.

Az 5próba Rióba 2016-tal párhuzamosan fut a Mini 5próba Rióba. Utóbbin a 300 méteres ergométeres evezéssel, az egyperces görgőpados kerékpározással, a helyből távolugrással, az egy-egy perces ugrókötelezéssel és szökdeléssel, nevezési díj nélkül, egy alapregisztrációval és tíz perc mozgással tíz pont gyűjthető. Valamint a kiemelt események mellett továbbra is pontokat lehet gyűjteni a lokális rendezvényeken is. Száz pontonként jár egy Irány Rio! sorsjegy, amellyel a szerencsés nyertes a sorsolást követően akár riói utazást is nyerhet az olimpiára.

Bővebb információt az esemény hivatalod weboldalán találhattok!
forrás: mefs.hu
kép: mob.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]