Sport az esélyegyenlőség és tolerancia jegyében – bemutatkozik az Ultimate Frisbee

„Spirit of the game” – „Minden játékos maga felelős a tiszta játékért”. Ezen szellemiség vezérli korunk talán legkülönlegesebb és minden tekintetben rendhagyó sportot, az Ultimate Frisbee-t. Ez a sport új nézeteket teremt az esélyegyenlőség és a tolerancia színterén.

Képzeljünk el egy sportot, melynek szabályait és annak betartását a játékosok egymás között megbeszélik és bármilyen feszült is a hangulat, nincs szükség bíróra. Az Ultimate Frisbee úgy képes versenyeket és bajnokságokat lebonyolítani, hogy bírók helyett az egyetértésre és bizalomra helyezi a hangsúlyt, és hagyja, hogy a játékosok maguk döntsék el az adott szituációt és mindeközben mégis izgalmas, fordulatos és igencsak látványos. A játék hasonló alapokon fekszik, mint a rugby. Egy hosszú, 100×37 méteres pályán sorakozik fel a két 7-7 főből álló csapat, mely sem korban, sem pedig nemben nem tesz kivételt. A játékot koronggal, ismertebb nevén frizbivel játsszák, és természetesen ennél a pontszerzés a lényeg. Erre 100 perc áll rendelkezésre, a saját zónából az ellenfél zónájába szabályos keretek között eljuttatni a korongot, vagy még az idő lejárta előtt 17 pontot megszerezni. A koronggal helyet változtatni nem lehet, sarkazással lehet irányt változtatni és eldobni. A játék során az ellenfelek nem létesíthetnek egymással testi kontaktot, szabálytalanság esetén a játék megáll, az ellenfelek kezet fognak, és folytatják tovább a mérkőzést. E sport ettől válik izgalmassá, különlegessé és rendhagyóan sportszerűvé. Mindemellett finanszírozása és költségei az átlagember számára is megfizethetőek, az Ultimate nem igényel védőfelszerelést, különleges eszközöket.

Egy kis történelem: A ’60-as években Amerikában kezdték el pedzegetni ennek a sportnak lényegi elemeit és szabályait, azonban hazánkba csak a ’90-es években érkezett meg. 1992-ben egy amerikai házaspár, Bob Flynn és Ywonne Wittmann Ózdon tanítottak angol nyelvet a helyi gimnáziumban. Ők kezdték el hirdetni az Ultimate-t, mint sportjátékot. Csapatot szerveztek és megalapították az első hazai frizbi csapatot, az Ultimate Frisbee Ózdot, vagyis az UFÓzd-ot. 2004-ben létrejött a Szövetség, 2014-ben pedig hivatalos szakszövetséget hoztak létre itthon, a Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetséget. Jelenleg hazánkban 10 csapatot és 30 iskolát jegyeznek, utóbbi rohamosan növekszik, ugyanis Diákolimpiai sportággá nőtte ki magát. Emellett a Testnevelési Egyetemen is hivatalosan oktatják.

Világszerte 5 millió játékost tartanak számon és 140 szakszövetség foglalkozik a sportággal. A legtöbb játékossal az USA büszkélkedhet, 4 millióan ugyanis amerikai színekben űzik az Ultimate játékát, az államokban mostanra már a 4. legismertebb és legkedveltebb sportág. A keleti régiókban, Ausztráliában és Japánban is mindenki számára ismert fogalom az Ultimate Frisbee, hazánkban pedig 2012 óta rohamosan növekszik az érdeklődők száma. E sportból válogatott EB-ket és VB-ket tartanak, 4 évente Világjátékokat rendeznek. Két hazai élvonalbeli csapatunk világszinten jelenleg a középmezőnyt erősítik.

Az Ultimate Frisbee rohamosan tör előre, azonban ez a mindentől eltérő mentalitása és különleges szellemisége mellett nem is meglepő, így érdemes nyomon követni.

További érdekességeket itt és itt találhattok.

Forrás:

Erdősi Zoltán, MUFA elnök, Hallodigaz-e? edző és játékos
Paksai Márton, Hallodigaz-e? játékos, utánpótlás edző
Lauter Szilvi, Hallodigaz-e? játékos, utánpótlás edző

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]