Megújul a Testnevelési Egyetem campusa

Két és fél év múlva már vadonat új campusban kezdheti majd meg a tanévet a budapesti Testnevelési Egyetem – jelentette be a kormány. A hatalmas területen új uszoda és sportcsarnok is épül majd, hogy az itt tanulók a legjobb körülmények között szerezhessék meg szakmai tudásukat és tölthessék egyetemi éveiket.

A sport szerelmesei, vagyis a budapesti Testnevelési Egyetem hallgatói remek hírt kaptak a héten. A kormény döntésének értelmében új campust kap a felsőoktatási intézmény. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Szabó Tünde a szombaton tartott sajtótájékoztatón ismertette az ügy kapcsán hozott kormányrendeletet.

Az intézkedés szerint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) és az Alkotás utcai oktatási intézmény fejlesztésére kerül sor a jövőben, majd az új campusz a tervek szerint 2018 szeptemberére készül el. Az államtitkár bejelentése szerint az egyetem jelenlegi területén lesz a megújult campusz, a Csörsz utcai sporttelepen és az OSEI épületeivel egészül ki. Nagy számokról beszélünk: az új terület több mint százezer négyzetméter, a munkálatok pedig nagyjából 30 millió forintot emésztenek majd fel. Az OSEI új helyszínéről pedig december 16-án dönt a kormány.

A múltban sajnálatos szerencsétlenség történt, amikor októberben leégett az egyetem Alkotás utcai atlétikai sportcsarnoka. Mocsai Lajos, az intézmény rektora elmondta, ennek helyén egy új 50 méteres fedett uszoda épül majd. A tervek szerint továbbá felemelnek egy többszintes, multifunkcionális sportcsarnokot is a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán.

Forrás: Eduline
Kép: Origo

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]