Kiélezett csatában született meg kosarasaink első győzelme

Az őszi szünetben elhalasztott, Sopron elleni találkozó után, november 2-án hétfőn újra pályára lépett az ELTE-BEAC a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Kosárlabda Bajnokság keretein belül. Egyetemünk legjobb kosarasai ezúttal is hazai pályán, a Tüskecsarnokban fogadhatták soron következő ellenfelüket, amely ezúttal a pécsi PTE-PEAC volt. A végig nyitott találkozó sok izgalmat hozott, azonban az újabb rendkívül kiélezett végjáték már a mieinknek kedvezett, így a BEAC megszerezte első bajnoki győzelmét.

Az összecsapás hasonlóan kezdődött az első két fordulóban látottakhoz, hiszen a pécsiek másfél perc elteltével már 5–0-ra vezettek. Ez az előny a negyed feléig ki is tartott, ezután azonban zsinórban több remek védekezést mutattak be a mieink, aminek meg is lett az eredménye. Az ötödik percben már döntetlent állt az eredményjelzőn, majd több jó támadást bemutatva, fokozatosan a vezetést is sikerült átvenni, hiszen a vendégek mindössze két pontot szereztek a negyed második felében. (16–13)

Azonban hiába sikerült megnyerni az első negyedet, és elkerülni, hogy újra beragadjon a kezdésnél a csapat, – ellentétben az előző mérkőzésekkel – ezúttal a második periódusban torpant meg az együttes. Apró figyelmetlenségek, pontatlan passzok és kimaradt büntetők jellemezték a játékot a második negyed elején, viszont a BEAC előnye egészen a második tíz perc feléig kitartott. Ekkor azonban egymást követő három támadásukból három triplát dobtak a vendégek, amelyekre csak egy kétpontos kosár jött válaszként, így a pécsiek nemcsak visszavették a vezetést, hanem hatpontos előnyt is kiépítettek. A negyed hajrájában Gyurcsányi Péter dobott előbb egy három- majd egy kétpontos kosarat, így a félidőben mindössze két pont volt a különbség a két csapat között. (31–33)

Sajnos a harmadik negyedet – az előzőhöz hasonlóan – újra remekül kezdte a PEAC, miután a hazai támadójáték kissé visszaesett. Ennek megfelelően a pécsiek egyre jobban elléptek, míg a mieink játéka erősen hullámzott. Hiába sikerült többek között két Gyurcsányi-triplával megközelíteni az ellenfelet két pontra, a negyed végén – egy vendég időkérés után – újra kíméletlen lett a pécsiek támadójátéka, amelynek köszönhetően a félidőhöz képest még növelni is tudták az előnyüket. (48–55)

Az utolsó periódus óriási izgalmakat tartogatott, annak ellenére, hogy az első két percben rengeteg volt az elszórt labda, és mindkét csapat pont nélkül maradt. A folytatásban azonban beindult a hazai henger, elsősorban Buza Dánielnek köszönhetően, aki végül a BEAC nyerő emberének bizonyult. A negyed felénél indult meg igazán a hazaiak felzárkózása, miután Buza előbb egy triplával majd egy duplával jelezte, hogy ez a találkozó még közel sincs lefutva. A támadójáték mellett a védekezés is feljavult – az egész negyedben mindössze 11 pontig jutottak a Baranya megyeiek –, így négy perccel a vége előtt Mokos Dániel hárompontosa után már az ELTE-s fiúk álltak vezetésre. Ezután egymást váltva vezetett egy-egy ponttal a két csapat, de két perccel a vége előtt újra a PEAC-nál volt az előny, 64–66 állt a táblán. Az utolsó két percben azonban újra Buza került a reflektorfénybe, hiszen előbb egy újabb remek triplával rukkolt elő, majd a vendég tréner időkérése után további két duplával koronázta meg saját és csapata teljesítményét. Az utolsó percben még Szentesi Bendegúz dobott be négyből három büntetőt, így biztosítva be a BEAC első bajnoki győzelmét. (74–66)

Az első győzelem után nehéz bárkit is kiemelni a csapatból, hiszen mindenki kivette a részét a sikerből, azonban mindképp említésre méltó, hogy Buza Dániel 26 pontjával ezúttal is a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Mellette Dévényi Gábor dupla-duplája is tapsot érdemel, hiszen a szinte végig pályán lévő center tíz pontja mellett tíz védekező- és kilenc támadólepattanót szedett, amelyekkel elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai sikerben. Továbbá Gyurcsányi Péter és Mokos Dániel is három-három triplával vette ki a részét a győzelemből. A pécsieknél Berkics Bencének is összejött a dupla-dupla (16 ponttal és 12 lepattanóval), míg legeredményesebbjük a 20 pontos Buday-Sántha Attila volt.

A győzelem után Varga Zsolt, az ELTE-BEAC edzője boldogan értékelte a mérkőzésen történteket:

„Nehéz összefoglalni, de azzal kezdeném, hogy minden csapatnak jó, ha van egy Buza Dánielje. Ő a végén nagyon belenyúlt a játék képébe, mondhatni megnyerte nekünk a mérkőzést. Azt azonban semmiképp se mondanám, hogy egyedül ő volt a pályán, mivel a csapat is összeszedett teljesítményt nyújtott. Végre jól játszottunk és megnyertük az első negyedet, ám ezúttal az első tízperces hullámvölgy átrakódott a második és a harmadik negyedre, de majd ezt is eltüntetjük. A csapat ma jól dolgozott együtt, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen ezúttal mi nyertük meg a kiélezett végjátékot.”

 

ELTE-BEAC – PTE-PEAC 74–66 (16–13, 15–20, 17–22, 26–11)

Budapest, Tüskecsarnok. Játékvezetők: Nagy Viktor, Magyar Zoltán.

ELTE-BEAC: Soltész István, Szentesi Bendegúz 7, Czermann Tamás, Toppantó Bertalan, Gyurcsányi Péter 13/9, Cseri Márk, BUZA Dániel 26/6, Mokos Dániel 9/9, Czimer Máté 2, DÉVÉNYI Gábor 10, Bognár Domokos 7. Vezetőedző: Varga Zsolt.

PTE-PEAC: BERKICS Bence 16/9, Nagy Bence, BUDAY-SÁNTHA Attila 20/9, Ács Marcell, Tálos Benedek 5, Perényi Bálint 3/3, Thán Csaba, Kis Milán 9, Koltai Tamás 2, Füzy Marcell 11. Vezetőedző: Bán Gábor.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]