Sportpályázat hallgatóknak – meghosszabbított határidő!

Február 7-ig még lehet pályázni az ELTE rektora és az EHÖK elnöke által meghirdetett sportpályázatra.

Az ELTE rektora és az EHÖK elnöke sportpályázatot hirdet az egyetem hallgatói számára egyetemi, kari, kollégiumi, szabadidős sporttevékenység biztosítására és felsőoktatási versenyek szervezésére, illetve azokon való részvételre.

A pályázaton indulóknak mind a pályázat beadásakor, mind a kapott támogatás felhasználása időpontjában hallgatói jogviszonyban kell állniuk az ELTE-vel. (A megnyert összeg kizárólag 2014. február 14. és 2014. augusztus 31. között használható fel.) Jelentkezhetnek azok az egyetemi polgárok, akik az előző időszakban nem adtak le pályázatot, vagy akik leadtak pályázatot, és részt vettek a kötelező tájékoztató előadáson.

A pályázatok leadására kizárólag a Neptunon keresztül, a rendszerben megtalálható adatlap és űrlap kitöltésével van lehetőség. A leadási időszak január 20-án kezdődött, és a meghosszabbított határidő szerint február 7-én, déli 12 óráig tart. Bővebb tájékoztató az EHÖK oldalán található.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]