Botlással kezdődött a floorball Universitas

Két vereséggel kezdte az idei floorball Universitas bajnokságot az ELTE csapata. A Corvinus B és a BME „0” Szint elleni betli után az április 14-i második fordulóban javíthatnak az ELTE-sek.

Meglepetésre mindkét ellenfelétől kikapott az ELTE floorball csapata március 10-én, a BEFS Universitas első fordulójában. A Corvinus B 3-0, a BME „0” Szint 3-1 arányú győzelmet aratott az elmúlt években többször is döntős ELTE ellen. A szerencse, az idei bajnokságra némileg megváltozott körülmények és a játékvezetők sem a mieinknek kedveztek, így az áprilisi mérkőzéseken már csak a minél erősebb helyosztóba kerülés lesz a tét.

A lebonyolítási rend megváltoztatása miatt csak a Corvinus elleni összecsapás végére ért ki az Online a Halassy Olivér Sportcsarnokba. Azt így is konstatáltuk, hogy a becsületes, néhol elkeseredett küzdelem ellenére semmi nem jön össze az ELTE-seknek, míg a Közgáz B csapata jó formában floorballozik. A 3-0 után Ulicza Tamás játékosedző és sportösztöndíjas nyilatkozott lapunknak. Tamás a bajnokság előtt a csoport első két helyének valamelyikére várta az ELTE-t, ilyen kezdés után azonban a harmadik hellyel is megelégedett volna. A „0” Szint elleni összecsapásoknak valódi hagyományt tulajdonított, 4 éve mindig szoros meccset vív egymással a két csapat. Ezúttal is szórakoztató és izgalmas 20 percre volt kilátás.

A vezetést éppen Ulicza Tamás állított helyzetből született bombagóljával szerezte meg az ELTE. A Műegyetemisták egy furcsa szituáció után egyenlítettek: a bírón kívül feltehetőleg mindenki látta, hogy a kapu előtti kavarodásban a gólvonal előtti területről piszkálta ki a labdát Fontos Dániel kapus. Persze a focipályán született igazság itt is alkalmazható: gól az, amit a bíró megad. Az ítélettől kissé megtört ELTE-s védelem még kettőt hibázott a hátralévő időben, így 3-1 lett a kiegyenlített meccs vége.

Sas Zsófia, a csapat egyetlen női sportolója a játékvezetés mellett a rövidebb játékidőt is okolta a gyenge szereplésért, bár hozzátette, ez sem lehet kifogás arra, hogy nem tudták kihozni magukból a maximumot. Áprilisra mindenesetre tudatosabban készülnek, és talán felszabadultabban is játszanak majd. Bartha Zsolt szervezőtől megtudtuk, a rövidebb játékidő bevezetésére teremproblémák miatt kényszerült a rendezői gárda, idén csak 15 órára kapták meg a csarnokot, amit három részre kellett osztaniuk. Bartha reméli, az OB 1-es játékosok által is jelzett színvonal kárpótolhatja a résztvevő budapesti egyetemistákat.

Április 14-én az EDUTUS PSZF-fel és a PPKE ITK-val találkozik az ELTE floorball csapata. Ulicza Tamás a hosszabb távú tervekről is beszélt: szeretnének egy  ELTE Kupát rendezni meghívott egyetemi csapatokkal, illetve alakulóban van egy ELTE-BEAC floorball csapat, amelynek keretein belül egyesületi bajnokságban is kipróbálhatná magát a mostanra több mint 70, rendszeresen floorballozó ELTE hallgató.

Fotók: Radványi Zsolt

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]