Ha ELTE, akkor Eagles?!

ELTE-s hallgatókat is vár soraiba a Budapest Eagles amerikai futball csapat. A komoly, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező egyesület a magyar amerikai foci bajnokság meghatározó szereplőjévé válhat.

A Budapest Eagles amerikai foci csapat többek közt ELTE-s hallgatókkal erősítené meg keretét az áprilisban rajtoló magyar bajnokság kezdetéig. Az Eagles kapcsolatban áll a  sportág washingtoni székhelyű szövetségével, a felkészülés során pedig a közismert Houston Texans csapatának edzéstervére építenek. A tréningekről és az amerikai foci sajátosságairól Perus Györgyivel és Tóth Ferenccel, a Budapest Eagles tulajdonosaival beszélgettünk.

Idén áprilisban indul az amerikai futball magyar bajnoksága. A Budapest Eagles várja – többek – közt mindazon lelkes ELTE-sek jelentkezését, akik kicsit ráunva a vizsgaidőszak monotonitására, egy kemény, férfias sportágban kívánják megmutatni rátermettségüket és ügyességükét. Az ELTE Online az Eagles egyik edzésére ellátogatva közelről tapasztalta meg az amerikaiak footballjának átütő erejét.

Legtöbbünk csupán sportcsatornák közvetítéseiből ismerheti ezt a sportágat. Azonban, látván az edzést, elmondhatom, hogy a televíziós közvetítés látványban tökéletesen visszaadja a hangulatot, demonstrálva az erőt, keménységet, elszántságot, ügyességet és gyorsaságot, azokat a képességeket melyekkel nem árt bírnia annak, aki teljes értékű tagjává akar válni egy amerikai foci csapatnak.

Perus Györgyi elmondta, hogy elsősorban azért van szükség  toborzásra, mert szélesíteni szeretnék a csapaton belüli választási lehetőségeiket, egyszóval bővíteni szeretnék a keretet. Amerikában egy csapat 80-120 főből áll, magyar viszonylatban 65 játékos nevezhető a bajnokságba. A pályán egy csapatból egyszerre 11 ember tartózkodik.  A viszonylag nagy taglétszámra azért van szükség, mert ebben az extrémnek titulálható sportágban gyakran előfordulnak kisebb-nagyobb sérülések, a húzódásoktól és rándulásoktól kezdve egészen a komolyabb ficamokig, szakadásokig és törésekig. A kéz- és térdsérülések a leggyakoribbak, azonban megfelelő bemelegítéssel és erősítéssel a sérülések valószínűsége csökkenthető. E veszélyekkel a felnőtt csapatban 16 éves kortól nézhetnek szembe a játékosok, a junioroknál 14 év az alsó korhatár.

Tóth Ferenc, a csapat másik tulajdonosa és az egyesület alapító tagja arról is beszélt, mire számíthatnak a toborzáson, illetve az első edzésükön résztvevő sportbarátok: „A lényeg az, hogy az újonnan jelentkezők csináljanak végig egy teljes edzést a csapat már meglévő tagjaival. Ismerkedjenek meg a különböző posztok sajátosságaival. Mikor egy új jelentkező érkezik hozzánk, először is azt kérdezzük meg tőle, hogy ‘adni szeretsz, vagy kapni’? Általában az offense, a támadósor tagjai ‘kapják az ütéseket’, de ők szerzik a pontokat is. A defense, vagyis a védősor tagjai pedig ‘adják az ütéseket’, miközben arra törekszenek, hogy megállítsák a támadójátékot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy körülbelül egy-másfél hónap az az időintervallum, amíg eldől, hogy egy-egy jelentkező mennyire veszi komolyan a sportágat, tehát ténylegesen járni fog-e edzésekre és velünk marad-e a csapatnál.”

A Budapest Eagles-nél egy alapedzés három részből áll. A félórás bemelegítést technikai feladatok majd labdás játék követi, ahol már taktikai elemeket, felállásokat is gyakorol a csapat. Tóth Ferenc  hozzátette, hogy február közepétől – közeledvén a bajnokság áprilisi nyitómérkőzéséhez – koncentráltabbá vállnak az edzések, nagyobb hangsúly helyeződik a játékra, a labdás feladatokra.

A sportág érdekessége, hogy a játékszabályokkal és a különböző taktikai elemekkel mindenkinek tisztában kell lennie. Olyannyira, hogy a tanultakból – néhány edzés után – írásbeli vizsgát kell tenniük az újonnan érkezetteknek. Ezen alapok nélkül hosszú távon senki sem lehet a csapat tagja Az, hogy ki milyen poszton fog szerepelni egy amerikai foci csapatban, több tényezőn múlik. Minden egyes posztnak van egy testfelépítési követelménye. Példának okáért a „falban”, vagyis a védősorban szerepelnek a legmagasabb, legsúlyosabb játékosok. A támadósor tagjainál a gyorsaság, a jó ritmus- és a megfelelő labdaérzék a lényeg.

Minden amerikai foci csapat meghatározó játékosának az irányító tekinthető. Ő beszéli meg az edzőkkel a taktikát, pontosan ismeri a különböző szituációkban szükséges felállásokat, egyszóval irányítja a játékot. A Budapest Eagles egyik irányítója Sipos Attila, aki már több mint négy éve űzi a sportágat. A csapat négy edzője és három másik irányítója mellett ő az, aki az újoncokkal foglalkozik az első edzéseken. Megmutatja a kezdőknek a labda elkapásának helyes technikáját, elmagyarázza nekik, hogyan fedezzék a labdát futás közben, valamint felhívja figyelmüket az elkerülhetetlen ütközésekre.

A Budapest Eagles vezetősége komoly figyelmet fordít a nemzetközi amerikai foci színtérre. Tóth Ferenc fontosnak tartja a határokon átnyúló kapcsolatok kialakítását és ápolását. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy nemrégiben egy tengerentúli amerikai foci csapatnak, az USA Eagles-nek lettünk a testvércsapata” – mondta lapunknak a tulajdonos. Az USA Eagles tömöríti azokat a tehetséges játékosokat, akik még nem mutatkoztak be egyik NFL csapatban sem, de draftra – vagyis leigazolásra – várnak. Az USA Eagles egyik legfontosabb küldetése, hogy népszerűsítse a sportágat, nemcsak Amerikában, hanem nemzetközi szinten is. Az egyesület a washingtoni amerikai futball szövetség támogatását élvezi, rajtuk keresztül pedig a Budapest Eagles-nek is élő kapcsolata van a szövetséggel. A magyar együttes hivatalos logója az USA Eagles logójának mása, attól mindössze színösszeállításában különbözik. Az amerikai testvércsapat minden évben ellátogat Európába a sportág népszerűsítésének érdekében, nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben Magyarországon üdvözölhetjük őket.

A Budapest Eagles csapatának interneten fellelhető pártoló tagjai közül érdemes megemlíteni néhány közismert nevet. A népszerű előadók közül a Wu-Tang Clan, Xzibit és FLO Rida, magyar vonatkozásban pedig a stand up komikus Kiss Ádám és Qka MC is a névleges támogatók táborát erősítik, ezzel reklámozva a csapatot. Eredményes jövő várhat a Budapest Eagles együttesére, amelyben talán komoly szerep hárul egy-egy ELTE-s hallgatóra is. A jelentkezés feltételeiről az egyesület honlapján olvashattok.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]