Erős a sáska kung fu-ja

Liszka László első generációs mesterként tart harcművészeti edzéseket az ELTE egyetemi sportegyesületének harcművészeti szakosztályában. Testközelből tapasztaltuk a mester fogásait.

Egy hűvös-borongós hétfői nap reggelén indultam el az ELTE Mérnök utcai sporttelepére, hogy részt
vegyek az általam akkor még csak harcművészeti edzésként, és akkor még csak hallomásból ismert foglalkozáson. A piros hetesen zötykölődve, a sportnapilap aktuális számának lapozgatása közben természetesen én is felidéztem a régi és az újabb kung fu filmek számomra emlékezetes mozdulatait. Később kiderült, ez irányú mediális agytornám nem volt hiábavaló.

Az Északi Hét Csillag Imádkozó Sáska Kung fu-ról a következőket érdemes tudni. A stílus több mint negyven pusztakezes és több mint huszonöt fegyveres formát magában foglaló mozgáskultúrával bír. Egyenes vonalú technikákat használ, az ellentétes erők felhasználására törekszik. Hogyha felülről támadnak, alulról kell visszatámadni, oldalsó támadást a másik oldalról indított kontra követ, és így tovább. Ahogy a legtöbb kung fu irányzathoz, a sáska stílushoz is tartozik egy chi kung mozgásrendszer, amely rekreációra is alkalmas. Emellett egy modern kínai sportág, a MediBall alapjaival is megismerkedhetnek az edzésre ellátogató érdeklődök.

Ellátogató érdeklődőként az öltözőben először is magamra öltöm a mester által előzetesen javasolt „formaruhát”, a hosszú melegítőnadrágot és a fehér pólót. Belépve az edzőterembe még ott találom az ELTE-s tesióra keretében felvehető zenés harcművészeti edzés résztvevőit. Úgy látom, jókedvűen hagyják el a termet. Ez mindenképpen pozitív jelzés számomra, bár, ahogy hallottam, a kung fu edzés keményebb dió.

Liszka László mester tradicionális köszöntéssel üdvözöl, mikor meglát. Viszonzom a köszöntést, majd elhelyezkedünk a teremben. A bemelegítés nyújtó és lazító gyakorlatokból áll. Az első feladat egy alapütés gyakorlása. Megközelítőleg tökéletes kivitelezéséhez először is fel kell venni a megfelelő támadóállást, majd csípőből rá kell fordulni az ütésre. Mindez néhány próbálkozás után talán már elfogadhatóan megy. Legalábbis a mester ezzel bíztat. Csakhamar egy védekező mozdulattal bővül a repertoárom, majd ezt összekötjük az imént gyakorolt ütéssel. Mindez csupán két feladat egyszerre, de pontos végrehajtása nagyfokú koncentrációt és ritmusérzéket kíván.

A gyakorlatokat, bizonyos időközönként, erősítés és futás szakítja meg, amely számos fekvőtámaszt és felülést is magában foglal. Ezek után páros gyakorlat következik. Edzőpartneremmel egymás közti „éles helyzetben” gyakoroljuk az alapütést és a védőmozdulatot, mindezeket kitéréssel kombináljuk. A mester közben harci fegyvereket vesz elő. Hosszú botokat oszt ki nekünk. Megkér minket, hogy álljunk lovagló állásba és próbáljuk meg a botot úgy megtartani a combjaink felső részén, hogy az ne guruljon le róla. Elmagyarázza, hogy az ősi Kínában ezt nevezték a kitartás próbájának. A tanítványnak jelentkező ifjaknak gyakran napokig kellett így állniuk a kolostorok kapui előtt, ezzel bizonyítva, hogy érdemesek a kung fu elsajátítására. Szerencsére nekünk csak néhány percig kell ebben a helyzetben maradnunk, így sem túl egyszerű a mutatvány. Eközben a mester páros-kés mozdulatokat gyakorol. Jómagam is rendszeresen sportolok, de be kell látnom, hogy elég erős a sáska kung fu-ja.

 

A kemény, ámde élvezetes gyakorlatok után MediBall edzéssel lazítunk. Finom mozdulatokkal egy-egy speciális ütő segítségével juttatunk el egymáshoz egy labdát. Az edzés zárásaként lazító és légző gyakorlatok következnek. Majd kölcsönös tiszteletadáson alapuló elköszönő kézmozdulattal nyugtázzuk a tréning végét. Liszka László arról is tájékoztat, hogy a legkitartóbbak idővel versenyeken is bizonyíthatják rátermettségüket, és megmérethetik tudásukat.

Utólag elmondhatom, hogy nem csalódtam az imádkozó sáska kung fu-ban. Harcművészeti edzés révén a stílus megköveteli a nagyfokú összpontosítást és koncentrációt, de nem kevés erőkifejtést is igényel. Tökéletes azoknak, akik testet-lelket megmozgató kikapcsolódásra vágynak.

(A harcművészeti edzést november 21-én teszteltük Sport Testközelből cikksorozatunk részeként.)

Farkas Szilárd
ELTE Online

Fotók: Martin Wanda

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]