Egy labdának sok oldala van

Két csapatsportágban is versenybe szállnak a labdajátékok kedvelői az ELTE Éjszakai Sportrendezvényen. Hisz tudjuk, a valódi sportolóhoz hasonlóan a labdának is sok oldala van.

Az Éjszakai Sportnapon négyféle labdajáték – röplabda, kosárlabda, floorball és labdarúgás –  közül választhatnak a csapatok. Ebben az évben a szervezők egy kis csavarral is készültek, az internetes előnevezés során az egyes teameknek három különböző sportágat kell megjelölniük, melyek közül kettőben el is indulnak majd. A dolog pikantériája, hogy a gárdák csak főszámukban lehetnek biztosak, másik sportágukra  menet közben derül fény. A cél az, hogy mindegyik bajnokságban nagyjából azonos számú csapat szerepeljen. A kapitányoknak alaposan fel lett adva a lecke, hisz elsősorban nekik kell mérlegelniük, saját különítményükkel miképp teljesíthetnének a legjobban. A kétfrontos küzdelmeknek várhatóan közönségcsalogató hatásuk is lesz, ki ne nézné meg szívesen, mire mennek floorballosaink üres kézzel, vagy mihez kezdenek labdarúgóink a kosárpályán.

A sportnappal kapcsolatban megkérdeztük a legfőbb érintetteket, a csapatsportok szervezőit és ELTE-s felelőseit. Kiváló röplabdásunk, Rakvács Zsófi beszámolt az elmúlt évek feledhetetlen sikereiről, így a női csapat három éve tartó veretlenségéről az Universitas Kupában, valamint a mix válogatott országos bajnoki címéről. Az eredmények sorolását hosszasan folytathatta volna, ember lesz a talpán, aki saját terepükön meg tudja szorítani röpiseinket. Arra a kérdésre, hogy milyen sportágat tudna elképzelni a sajátja mellé, már nem kaptam ilyen határozott választ. „Ha másik csapatsportot kéne választanom, talán a kosárlabda lenne a nyertes. Egyrészt azért, mert ott is rendkívüli összjátékra és csapatmunkára van szükség a megfelelő eredmény eléréséhez, másrészt itt érvényesülhet már kialakult labdaérzékünk. Habár sose játszottam ezt a sportot versenyszerűen, sőt még hobbiból se nagyon, ez az, amit az Éjszakai Sportnapon be mernék vállalni.”

Sokkal magabiztosabban nyilatkoztak kosárlabdázóink, akik örömest vállalják az új kihívásokat. Elsősorban a röplabdára összpontosítanak majd, ugyanakkor szívesen belevetnék magukat a labdarúgás és a teremhoki rejtelmeibe is. Halász Melinda, női kosár sportösztöndíjasunk csupán azt fűzte hozzá, „ami késik, nem múlik”. Érdekes, hogy a focisták ugyancsak a röplabda mellett tették le voksukat. Futsal szakosztályunk két képviselője, Vida Orsi és Árendás Tamás egyetértett abban, hogy kizárólag ez a sportág jöhet szóba másodikként, mivel nagyokat lehet vetődni, és persze lábbal is bele lehet érni a labdába. Az alakuló teamek számára feltehetően a floorball az a bizonyos fekete ló, a  megkérdezettek közül senki sem említette lehetséges másodikként. Így vagy úgy, lesznek majd olyanok, akik életükben először ragadnak ütőt december 9-én. Egyetemünkön jelenleg nem túl sokan űzik ezt a sportágat, pedig a csapat több budapesti tornát is megnyert. Hozzájuk leginkább a foci áll közel, amit az Éjszakai Sport mérkőzésein is szeretnének bizonyítani.

A győzni akarás természetesen kiírthatatlanul a sportolók sajátja, ezért érthető, hogy a csapatok már most gőzerővel készülnek a megmérettetésre. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a csapatépítésről és a felhőtlen szórakozásról sem. Hogy Árendás Tamás szavaival éljek, a legfontosabb „megtalálni az összhangot az egyszerű, örömteli játék és a verejtékes küzdelem közt.”

További információ az Éjszakai Sportról, illetve nevezés az ejszakaisport.elte.hu oldalán.

Varga Adrienn
ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]