Projektzáró rendezvény az Egyetemi Könyvtárban

450 éves az egyetemi könyvtár. Ennek örömére rendszerét komplex fejlesztés alá vetették, a könyvtárhasználat megkönnyítése érdekében.

Most, hogy befejeződött a projekt, december elsején projektzáró rendezvényt tartanak az egyetemi könyvtár dísztermében, melyre minden érdeklődőt várnak. Az esemény 10 órakor kezdődik és valamivel dél után ér véget.

A rendezvényen szó lesz a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) pályázatról, a sikeres pályázat kulcsáról. De előadást tartanak majd a projektben dolgozók is. Az esemény végén bárki felteheti a projekttel kapcsolatos kérdéseit.

Program:

 10:00 Bevezető gondolatok a pályázat kapcsán – Dr. Szögi László főigazgató, ELTE Egyetemi Könyvtár

 10:10 Út a sikeres pályázatig – Dr. Skaliczki Judit ny. minisztériumi főosztályvezető-helyettes

 10:30 A projektben dolgozók előadásai:

 – TÁMOP-on innen és túl – Varga Klára projektvezető, ELTE Egyetemi Könyvtár

 – Közös elektronikus katalógus építése az ELTE-n: migrálás, retrospektív konverzió, közös kereső felület Székelyné Török Tünde, Zsámboki Mónika, ELTE Egyetemi Könyvtár

 – A K21 minőségfejlesztési program eredményei az Egyetemi Könyvtári Szolgálatban – 2011 – Kálóczi Katalin főigazgató-helyettes, ELTE Egyetemi Könyvtár

 – Az EKSz honlapja, avagy hogyan dolgozik együtt 25 tagkönyvtár a weben? – Turi Péter vezető rendszergazda, ELTE Informatikai Igazgatóság

 – Nyílt naptól a koncertig: olvasásnépszerűsítés kicsit másképp – Sándor Judit, ELTE Egyetemi Könyvtár

 11:30 Egy könyvtáros tapasztalatai az Egyetemi Könyvtár szolgáltatásainak bővítéséről – Dr. Tokaji Nagy Erzsébet főkönyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár

 11:50 Kérdések és válaszok

Időpont: 2011 december 1. 10:00-tól
Helyszín: Az Egyetemi Könyvár Díszterme, 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. 

ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]