Egyetemistabarát Instagram-fiókok SEK-eseknek

A mi generációnk jelentős része elmondhatja magáról, hogy mindennapi életének szerves része az Instagram-alkalmazás. Görgetjük, lájkoljuk a nekünk tetsző képeket, kommentelünk azokhoz, és posztolunk mi magunk is. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy összegyűjtjük azokat a fiókokat, amelyeket hallgatóként igencsak ajánlatos követni.

Gondoltatok már arra, hogy az Instagrammal töltött perceket, órákat hogyan tölthetnétek el hasznosabban? Hiszen tegye mindenki a szívére a kezét: értékes időt veszítünk el a napjainkból akkor, amikor céltalanul beletemetkezünk a telefonunkba. Követhetünk viszont olyan fiókokat is, amelyek egyetemistaként valamiféleképpen hasznunkra válhatnak. Ha kíváncsiak vagytok, szerintünk melyek ezek, akkor tartsatok velünk!

@eltesavaria

Elsőként mindenképpen az ELTE Savaria Egyetemi Központ Instagram-fiókját ajánlanánk, amit ne csak azért kövessetek, mert ide jártok. Amikor kitesznek egy új bejegyzést, ne görgessetek keresztül rajta automatikusan. Miért ne? Azért, mert amellett, hogy megannyi érdekes történetet, olvasmányt, egyetemi kutatással kapcsolatos cikket osztanak meg, még két dologban jeleskedik az oldal. Elsőnek fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az @eltesavaria igen gyakran mutatja be nem csak oktatóinkat, hanem hallgatótársainkat is. Immáron tehát nemcsak az ELTE Online felületén találkozhattok egyetemista társaitokkal, hanem ezen az Insta-fiókon olvashattok természetfotós, sportoló, de még modellként tevékenykedő egyetemistáinkról is.
A másik indok, amiért jó szemmel tartani az @eltesavariát, az az, hogy naprakészen tudni fogjátok a közelgő iskolai események, konferenciák időpontját, valamint a tanév rendjével kapcsolatos főbb információk is könnyen megtalálhatók, így nem kell többé az egyetem hivatalos oldalán percekig keresgélni a fontos információkat. Kattintsatok rá az Instagram-oldalukra és kövessétek be most!

@eltehok_savaria

Természetesen az ELTE HÖK Savaria Instagramját is meleg szívvel ajánljuk, még pedig azért, hogy nyomon követhessétek campusunk életét. Annak ellenére, hogy valamivel ritkábban töltenek fel új bejegyzést az @eltehok_savariára, mindenképp érdemes a fiókjukra kattintani, ha szeretnétek bepillantást nyerni a szombathelyi Hallgatói Önkormányzat tevékenységébe. Az általuk szervezett események mellett sokkal kötetlenebb, vidámabb és hallgatóközpontúbb oldaláról mutatja meg azt, milyen is a mi imádott egyetemünk, közösségi életünk.

@bclubszombathely

Az előzőeken kívül még egy Szombathellyel igen szoros kapcsolatban álló fiókot hoztunk nektek, hiszen egyetemi körökben közkedvelt hely a B-Club. Nemcsak azért szeretjük, mert szerdánként jól megtáncoltatják a hallgatóságot, hanem azért is, mert egész héten – így a bulik másnapján is – biztos pont az éhes hasaknak. Így aztán önmagában nem is szorul magyarázatra, miért érdemes követnünk a fiókot, de azért megerősítésképp mégis mondunk egy jó érvet: Instagramjuk figyelemmel követésével garantáltan nem marad le senki az ott megrendezett közelgő eseményekről. Gondosan figyelnek arra, hogy ne csak a hírfolyamban megjelenő bejegyzéseikben, de a történetükben is feltüntessék a fontos információkat, hogy mindenkihez idejében elérjen. Mindemellett újdonságuk az ízlésesen berendezett Sörkert, melynek ínycsiklandó étel- és italkínálatáról is gyakran láthatunk bejegyzéseket.

@penpal_search_

Angolul tanultok éppen, vagy csak többet szeretnétek használni ezt az idegen nyelvet? Akkor a negyedik fiókot nektek találták ki! A most következő profil ugyanis arra ad lehetőséget, hogy levelezőtársat találj magadnak a Föld bármely pontjáról. Hiszen nincs is érdekesebb és intenzívebb gyakorlás annál, mikor a mindennapjaitokban beszélgettek az adott idegen nyelven. Az a fiók, amit a képen láthattok angol, viszont sok más idegen nyelvnek is fellelhető hasonló profilja az applikáción. Természetesen angol levelezőtárs-kereső oldalból is több van, igazából bármelyiket nyugodt szívvel ajánljuk nektek. Nincs is jobb annál, mint ismerkedés közben nyelvet tanulni.

@cookpad_receptek

Ha egyetemista életmódról van szó, akkor bizony kihagyhatatlan a kollégisták megemlítése is, ezzel felkeltve azok érdeklődését egyaránt, akik talán úgy olvassák a cikket, hogy nem a mi campusunkra járnak. Attól függetlenül viszont, hogy kollégistaként, helyiként vagy bejárósként vagytok jelen, a most soron következő fiók mindannyiótoknak érdekes lehet. Azért ajánljuk elsősorban kollégistáknak, mert ha nincsen ötletetek, mit főzzetek, jól tud jönni egy kis ihlet. Most már biztos sejtitek, hogy a soron következő fiók tulajdonképpen egy receptesoldal. Jómagam is követem, és nemcsak azért szeretem annyira, mert rendkívül sokféle finomságot osztanak meg mindenki számára érthető és követhető leírással, hanem azért is, mert telefonos applikációjuk is van, ami nagyban leegyszerűsíti a vacsora kigondolását.

@tippek.tanulashoz

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk titeket tanulásra is motiválni, hiszen közeleg a ZH-időszak. Ha nincs lelki erőtök leülni az íróasztalhoz, vagy nem tudjátok, hogy milyen tanulási technikát kellene választanotok, tegyétek azt, amit mi is, és kövessétek a @tippek-tanulashoz Instagram-fiókot. Ahogyan azt egyik bejegyzésükben is olvashatjuk: „Az a szép a tanulásban, hogy senki sem veheti el tőled”. Milyen bölcs gondolat! Éppen ezért fontos minden eszközt és módszert megragadni arra, hogy tanulásunk hatékony legyen. Mi is lehetne hatékonyabb annál, mintha a céltalan Instagram-görgetésből kizökkent egy ehhez hasonló poszt?
Nem motivációra van szükségetek, hanem egy hasznos tippre, mert holnap lesz az a bizonyos ZH, de úgy érzitek, nem tudtok semmit? A feszültséglevezetéstől kezdve a kiselőadás készítésen át mindenről találhattok bejegyzést. A segítséghez nem kell mást tennetek, mint követni az oldalt.

Reméljük, tetszett nektek ez a cikk, és tudtunk olyan profilokat mutatni, amiket még nem ismertetek és most felkeltette az érdeklődéseteket. Követtek esetleg olyan fiókot, amit kihagytunk a listáról, pedig szerintetek fontos lenne? Írjátok meg!

Kiemelt kép: Pixabay
Képernyőképek: a szerző felvételei

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]