Napjainkban jobbnál jobb hagyományőrzési lehetőségek vannak körülöttünk, ennek ellenére mégis mintha egyre kevesebb hangsúlyt fektetne a világ ezek éltetésére. Interjúm során Horváth Anikó másodéves angol–kémia szakos hallgatóval beszélgettem, aki a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes tagjaként szívesen beszélt a néptáncról, a csoportról és a hagyományőrzésről úgy általában.
Ahogyan Anikó, úgy jómagam is néptáncoltam 13 hosszú éven keresztül szülővárosomban. Annak ellenére, hogy nem magyar nemzetiségű tánccsoport tagja voltam – tehát nem magyar népi táncokat táncoltunk –, nagy örömmel hallgattam végig Ancsa történeteit. Annál is inkább, hogy Szombathely és környéke hagyományőrzéséről nem tudok még sok mindent. Ha ti sem vagytok túlzottan jártasok a témában, de érdeklődtök a néptánc vagy hagyományaink éltetése iránt, bátran ajánlom nektek ezt a beszélgetést. Anikó beszámolója nagyon jó bevezető nemcsak a környék hagyományőrzésébe, hanem abba is, hogy mekkora érzelmi feltöltődés néptáncosnak lenni.
Bevezetésül elmesélnéd az olvasóknak, hogyan került az életedbe a néptánc?
Örömmel. Nos, anya beíratott néptánc szakkörre az általános iskolámban, viszont őszintén megmondom, nagyon nem szerettem akkor. Az volt életem azon időszaka, amikor már három éve moderntáncoltam; az volt az, ami lekötötte minden gondolatomat. Később az egyik osztálytársamról megtudtuk, hogy már elsős kora óta alapfokú néptáncoktatásra járt, és valahogyan én is nagy kedvet kaptam az egészhez. Lehet, hogy az osztálytársamról hallott új információ motivált – ezt már nem tudnám megmondani. Viszont ekkor íratott be anya az iskolai alapfokú néptáncoktatásra, ahol Anikó néni, a Hajnalcsillag néptánccsoport vezetője felajánlotta, hogy menjek el hozzájuk táncolni. A felajánlást pedig szerencsére akkor kaptam, amikor már nem volt lehetőség az alapfokú néptáncra az iskolában. Így tudtam az iskolai szakkör után folytatni a magyar néptáncot.
Igazán filmbeillő történet; jó hallani, hogy már gyermekkorodtól életed része a tánc. Főleg nagy öröm, hogy ma is ugyanabban a tánccsoportban tevékenykedsz, hiszen gyakori szokott lenni a csoportváltás. Sosem gondolkodtál rajta, hogy máshol táncolj?
Nem, soha. Nagyon szeretek itt táncolni. A csoportnak, ami egyébként 1989 óta működik, elsődleges célja, hogy a hagyományon alapuló, tiszta forrásból eredő néphagyományokat ápolja, valamint az, hogy az ilyen koreográfiákat járja el. Ez számomra is a legfontosabb célok közé tartozik, így nem is kérdés, hogy jó helyen vagyok!
A kép a tánccsoport 25. jubileumán készült, a kép középen pedig Anikót láthatjátok
Hányan vagytok egyébként a csoportban?
A táncegyüttes jelenleg három csoportban működik, amiben körülbelül 60-70 fő van. Jó ideig csak fiatalok voltak a tánccsoport tagjai, ám több szülő is kedvet kapott gyermekeik révén a tánchoz. Ennek örömére péntekenként elindult a Hajnalcsillag senior tánccsoportja is, aminek a vezetők is és mi is nagyon örültünk. Nagyon fontos, hogy a hagyományőrzés és a néptánc minél több korosztályt elérjen, és minél több emberrel meg lehessen kedveltetni. Így, hogy egyre nagyobb a csoport, pár társammal eljárunk a fiatalabb korosztályok próbáira, ezzel segítve a vezető munkáját.
Nagyon jól hangzik! Akkor ez azt jelenti, hogy részt vesztek a koreográfiák betanításában?
Igen. Vagyunk páran, akik már körülbelül tíz éve táncolunk itt; az eredeti csoportunk viszont sajnos megszűnt iskolaváltás vagy kilépés miatt. Ennél fogva mi négyen hétfőn, csütörtökön és pénteken is járunk, hogy segíthessük a vezető munkáját. Ilyenkor részt veszünk a koreográfiák és az egyes lépések betanításában, ami néha nagy kihívás tud lenni. Egyébként Dvorákné Kővári Anikó a vezetőnk, ő és egy másik tanárunk tanítja be nekünk a táncokat. (Dvorákné Kővári Anikó néptáncoktató 2000-ben a szombathelyi egyetemen szerezte meg tánc- és drámapedagógusi másoddiplomáját – a szerk.)
Milyen egyébként a hangulat a próbákon? Nagyon fontos, hogy meglegyen az összhang közöttetek, hiszen mégiscsak csapatsportot űztök.
Igen, jól látod; látszik, hogy van néptáncos múltad. Nagyon fontos az, hogy az egyes tánccsoportok tagjai szívesen dolgozzanak együtt, hiszen csak így lesz végül színvonalas a betanult koreográfia. Egyébként a 18 éven felüliek csapata, tehát a mi kis csoportunk, körülbelül 16-18 fő. Jól elvagyunk, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Amikor a kamaszokkal dolgozunk együtt, az természetesen néha nehéz tud lenni, de rövid időn belül mindig képesek vagyunk megtalálni a közös hangot. A próbák azért nagy odafigyelést igényelnek, hiszen egy-egy koreográfia betanulása nem könnyű feladat, viszont mindig humorral és jókedvvel állunk hozzá. Ez az a fajta hozzáállás, ami mindig könnyebbé teszi a közös munkát. Ez az, ami közelebb hoz minket egymáshoz.
A próbákon és fellépéseken kívül is tartjátok a kapcsolatot? Szoktatok például együtt szórakozni járni?
Hát, voltunk például Erdélyben csapatépítő kiránduláson. Itt nem léptünk fel, csak magunknak tartottunk este a szálláson táncházat. Ez a kiruccanás például nagyon jó hatással volt a csapatra. Teljesen szabadon tudtunk lenni, csak mi és senki más. Meg tudtunk rendesen ismerkedni egymással, közös programokat szerveztünk, és az volt a legjobb az egészben, hogy senkit nem érdekelt az esetleges nagy korkülönbség. Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Hazaérve éreztük csak igazán, hogy ez a kirándulás milyen jól összehozott minket. Életre szóló élményekkel gazdagodtunk.
Az erdélyi kirándulás egy igen különleges példa a közösség formálására a tánccsoportotokban, ritkán hallani ilyenről. Van esetleg bármilyen egyéb rendszeres csapatépítő tevékenységetek?
Sokszor megyünk fel a vezetőkhöz, Anikó nénihez és Laci bácsihoz a próbák után, és többször elmegyünk együtt szórakozni is. Születésnapokkor mindig megköszöntjük egymást; sütünk sütit és össze is ülünk. Igazi közösségépítő programok ezek, amiktől közelebb kerülünk egymáshoz, a jó kapcsolat pedig szerintem elengedhetetlen a közös munkához.
Evezzünk egy kicsit személyesebb vizekre: fel tudnád eleveníteni nekünk az első fellépésedet?
Az az igazság, hogy nem nagyon emlékszem az első fellépésemre. Azt se tudnám megmondani, ma mit reggeliztem. Amik számomra igazán emlékezetesek, azok nem a szokványos fellépések, hanem például a karácsonyi műsorok vagy a jubileumi fellépések. Az ezeket megelőző munka és felkészülés teszi őket igazán emlékezetes, jó emlékekké. A nagy lámpaláz a készülődés közben, valamint fellépés előtt, végül pedig a hatalmas öröm, amikor a koreográfia minden kis részletét sikerült kiviteleznünk. Nekem az ilyen fellépések okoznak inkább maradandó élményt, főleg így egyre idősebben, hiszen most más szemmel is nézem, mióta segítjük Anikó nénit és Laci bácsit.
Anikó nagyon szeret csapatban dolgozni
Jó hallani, hogy mekkora örömmel és szeretettel beszélsz a szenvedélyedről. Ahogyan az szerintem mindenkinek egyértelmű: a tánc egyfajta csapatmunka is. Szeretsz csapatban dolgozni?
Szerintem a válasz egyértelmű. Nyilván vannak olyan napjai az embernek, amikor egyszerűen senkihez és semmihez nincsen kedve; nekem is vannak ilyen időszakaim, nem is kevés. Viszont amikor próbára megyek, a csapatszellem ezekből a negatív érzésekből a legtöbb esetben kimozdít. Hamar úgy érzem magam, mint amikor semmi bajom nincsen, és boldogan kezdek el táncolni. Amikor viszont a csoport esetleg nem tud kizökkenteni a rosszkedvemből, akkor sem maradok sokáig egykedvű, hiszen annyira a koreográfiára és a zenére koncentrálok, hogy egy idő után teljesen sikerül kiürítenem az agyam. Kérdésedre egyértelműbb választ adva: igen, szeretek csapatban dolgozni. Szerintem sokkal könnyebb így, hiszen egymást segítjük és támogatjuk, együtt fejlődünk. A mi tánccsoportunk esetében ez a támogatás nemcsak egy-egy tánclépés megtanítását jelenti, hanem egy születésnap közös megünneplését is, vagy azt, amikor táncpróbákon kívül összeülünk egy jót beszélgetni. Tudom, hogy ritka dolog az, hogy ilyen szoros kapcsolatban legyenek egymással a csoport tagjai, úgyhogy így még jobban értékelem azt, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyok.
Mit gondolsz, nyersz a tánccsoport tagjaként olyan tudást, ami hozzátesz a tanárrá válásodhoz?
Biztos vagyok benne, hogy a néptánc segít jobb tanárnak lenni majd. Mivel már régóta ennek a közösségnek a tagja vagyok, és ezzel együtt emberekkel vagyok körülvéve, sok képességem fejlődik. A tánccsoportban való aktív részvétel türelmesebbé nevel, segít minél kompromisszumképesebbé válnom, és azt gondolom, jobban kialakult bennem a segítőkészség is. Ezek pedig egy tanár számára is nagyon fontos, mondhatnám azt is, hogy nélkülözhetetlen tulajdonságok. Arról már nem is beszélve, hogy sok gyerekkel vagyok körülvéve, az ő fejlesztésük és tanításuk még inkább segít nekem belelátni egy tanár feladataiba. Örülök annak, hogy ilyen módon egy kicsit belekóstolhatok a pedagógusi pályába. Így megbizonyosodhattam róla még a felvételi előtt, hogy biztosan tanár szeretnék-e lenni.
Ahogyan azt sokan nem is sejtik, a magyar néptánc koreográfiái rendkívül összetettek. Tudnál egy kis betekintést nyújtani az olvasóknak ebbe a világba?
Nos, a csoportunknak rengetegféle koreográfiája van, például szatmári, kalocsai, vasi. Ezen kívül nemcsak a mai Magyarország területeiről tanulunk táncokat, hanem a nagy Magyarország területéről is, ilyenek például a felvidéki vagy az erdélyi táncaink, ezen belül is mostanában györgyfalvi, illetve mezőmadarasi koreográfiákat veszünk. Próbáljuk úgy megcsinálni a koreográfiákat, hogy a kevésbé ügyesek is kaphassanak olyan szólót, amit meg is tudnak csinálni és szépen is mutat a színpadon. Fontos a tánccsoportunknak, hogy mindenki jól érezze magát, és teljességgel ki tudja venni a részét annyi táncban, amennyiben csak lehet. Ezt a tulajdonságunkat becsülöm a legtöbbre, hiszen sok helyen mindig azt az egy-két párt illeti a szóló, akiknek nagy a tapasztalatuk, az új táncosokat ezzel háttérbe szorítva.
Amennyire tudom, a magyar néptáncban rendkívül fontosak a különböző népviseletek is, hiszen az egyes tájegységekről származó koreográfiák megkívánják a hozzáillő öltözetet. Valóban ilyen központi kérdés a megfelelő öltözet kiválasztása egy-egy fellépés alkalmával?
Igen. Igyekszünk mindig olyan viseletet felvenni, ami azonos azzal, ahonnan származik az adott koreográfia. Ahogy azt te is kiemelted, ez a magyar hagyományőrzésben eléggé fontos. Természetesen nem mindig sikerül pont azt a ruhát megtalálni, amit az adott területen viselnek, hiszen nem áll rendelkezésünkre az összes fajta népviselet. Ilyen esetben valami nagyon hasonló összeállítást igyekszünk magunkra ölteni. A csoport, jobban mondva az alapítvány a ruhákat mindenkinek a méretére varratva veszi meg. Ez azért jó, mert amíg itt táncolsz, addig úgymond a tiéd a ruha, így nem fordulhat elő az, hogy esetleg túl nagy vagy túl kicsi rád, ezzel nehézséget okozva a fellépéseken. Annál nincs is rosszabb, mint amikor a ruha kényelmetlensége elvonja a figyelmedet, emiatt pedig elrontod az adott lépést.
A mezőségi népviselet például az alábbiakból áll: egy pendely, egy trikó, egy testszínű harisnya, karaktercipő vagy csizma, egy egyrétegű hosszabb alsószoknya, egy hosszúujjú fehér blúz, a kötényruha és végül a kötény.
Hol szoktatok fellépni a tánccsoporttal?
Leginkább városi rendezvényeken veszünk részt Kőszegen, ilyen például a Félhold és Telihold kőszegi ostromnapok, az Orsolya napok, a szüreti ünnepség, vagy a Szent György nap. Vas megyén belül máshol is szoktunk fellépni, valamint néha Ausztriában. Azt gondolom, ezek a rendezvények akkor is érdekesek, ha valaki nem táncos, és nem is szeretne ilyen módon részt venni. Szerintem azért jó ilyen városi napokra ellátogatni, mert közelebb érezheti magát az ember a régi hagyományokhoz, esetleg egy-két népszokást is elleshet az ilyesfajta rendezvényeken.
Anikó úgy érzi, a néptánc segít abban, hogy jobb tanár lehessen majd
Sokan vagyunk, akik messziről jöttünk az egyetemre, így sajnos nem vagyunk tisztában a helyi – és a környékbeli – hagyományőrző napokkal. Mesélnél részletesebben az egyik rendezvényről?
Persze, szívesen. Az Orsolya napok például egy igazán érdekes rendezvény, ugyanis ott nemcsak fellépünk, hanem a kőszegi és a Kőszeg környéki alapítványok és a kézművesek, standokat húznak, kivonulnak, így ápolva a hagyományokat. Nekünk is volt egy standunk, ahol főztünk, és nagyon jó volt a hangulat. A kirakodóvásár helyszínét egyébként a történelmi belváros egyedi hangulatú utcái biztosítják, ami rendkívül jó környezet egy efféle hagyományőrző rendezvény lebonyolítására.
Manapság kevésbé népszerű hobbiként a néptáncot választani, ha az ember sportos elfoglaltságot szeretne magának. Téged mi motivál arra, hogy a mai világban hagyományőrző hobbit űzz?
Én szeretem a hagyományokat még akkor is, ha nem élveztem annak idején a törit meg a magyart. Szerintem a néptánc segít nekünk megérteni a régi világ hagyományait és szokásait. A személyiségemből adódóan nekem például szükségem is van arra, hogy mozogjak, a tánc pedig mozgásban tart és ad egy olyan pluszt… ezt nem tudom megfogalmazni, de akinek van hobbija, az érzi ezt a pluszt az életében, amit sehonnan máshonnan nem tudna megkapni. Tudom azt is, hogy a néptánc nem feltétlenül divatos hobbi manapság, van valamiért egyfajta tartás vele szemben, de attól függetlenül, hogy egyáltalán nem könnyű megtanulni, mégiscsak mindenkinek azt tanácsolom, hogy próbálja ki; én csak ajánlani tudom. 15 éve táncolok, 15 éve vagyok szerelmes ebbe a hobbiba.
A jövőben szeretnéd, hogy jelen legyen a néptánc az életedben? Esetleg az iskolában, ahol dolgozni fogsz, szeretnéd majd szakkörszinten éltetni a magyar néptáncot és a néphagyományokat?
Nos, ameddig bírom és van energiám, valamint időm rá, addig mindenképpen szeretnék ebben a csoportban maradni. Ha majd lesznek gyerekeim, őket is szeretném erre az útra vezetni, hiszen a tánc nagyon jó kikapcsolódás. A másik kérdésedet megválaszolva: motoszkál a fejemben egy szakkör megszervezése majd abban az iskolában, ahol tanítani fogok. Sokáig szerepelt a terveim között az is, hogy megcsináljam a tánctanárit, de már régóta nem foglalkoztam komolyan ezzel a gondolattal. Talán egyszer elvégzem a jövőben.
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttesbe jelenleg is van tagfelvétel, tehát ha kedvet kaptál hozzá, ne habozz! A táncegyüttes elérhető egyébként a Facebookon, ha pedig jelentkezni szeretnél, nincs más dolgod, mint felkeresni őket!
Képek: Horváth Anikó archívuma
