Az elcsépeltnek tűnő bakancslisták nyomába eredtünk, hogy feltárjuk a hátrányaikat, elismerjük az előnyeiket, és bemutassuk, hogyan is kell jól elkészíteni őket – ez utóbbira a karanténhelyzet tökéletes lehetőséget kínál.
A világ bakancslistával kapcsolatos egyik leghíresebb kijelentését nem más tette 2014-ben, mint az akkori amerikai elnök, Barack Obama. A walesi Newportban tartott NATO-csúcstalálkozót követően megengedett magának egy kis kulturális turizmust, mielőtt elhagyta volna az Egyesült Királyságot: útba ejtette a Stonehenge-et. Látogatása végeztével az őt néző újságíróknak ennyit mondott: „Kihúztam a bakancslistámról”.
2007-ben A bakancslista (The bucket list) néven mutatták be azt a vígjátékot, ami után valóságos láz tört ki; bár az embereknek korábban is voltak vágyaik, álmaik és céljaik az életben, a tömeges listagyártás csak ezután vette kezdetét. Ezekre olyan pontok kerültek fel, amelyeket azok szerzői mindenképpen meg akarnak valósítani, mielőtt feldobják a bakancsot – vagy az angol kifejezés szó szerinti fordításában: felrúgják a vödröt.
A Rob Reiner rendezte filmben Edward Cole (Jack Nicholson) és Carter Chambers (Morgan Freeman) haldokló rákbetegek, akik úgy döntenek, életük utolsó évében listát írnak azokról a dolgokról, amiket még mindenképpen szeretnének átélni. Az ötlet tehát innen származik, ami ma lényegében annyit tesz: listázzuk a vágyainkat, törekszünk ezek megvalósítására, majd ha ez megtörtént, kipipáljuk őket. Viszont úgy tűnik, az emberek mára már elfelejtették A bakancslista eredeti mondanivalóját.
„A régi egyiptomiaknak volt egy szép gondolatuk a halálról. Mikor a lelkünk a mennyek kapujába ér, az istenek két kérdést tesznek fel. A válaszon múlik, hogy bebocsátást nyernek-e. (…) Leltél-e örömöt az életben? (…) Vittél-e örömöt mások életébe?” (Részlet A bakancslista c. filmből)
Forrás: imdb.com
A filmben olyan dolgok kerültek a listára, mint „önzetlenül segíteni egy vadidegenen”, „látni valami fenségeset”, vagy éppen „nevetni, amíg a könnyem kicsordul”. Ezzel szemben mi a legáltalánosabb gondolkodás – főként a turistákat illetően? (Tudatosan nem az utazó szót használtam.) „Ezt még idén ki akarom pipálni a bakancslistámon!”, „fú, ide még mindenképpen el kell jutnom, mert addig nem nyugodhatok”, „nem nevezhetem magam utazónak, ha még nem jártam Párizsban” – meg ehhez hasonlók. A bakancslisták lesüllyedtek sima, egyszerű jegyzékek szintjére, és gyakran nem jelentenek többet, mint mondjuk egy családi bevásárlólista. Most hallom a lelki füleimmel, ahogyan rám ripakodnak travelbloggerek: „Hogyan hasonlíthatod egy kiló kenyérhez vagy tíz darab paradicsomhoz azt, hogy láttam az Eiffel-tornyot?”. Nos, erre feltenném nekik a kérdéseimet: „Boldog és örömteli voltál, amikor ott voltál? Nyugodt voltál annak ellenére is, hogy a nagy tömeg miatt egyetlen instakompatibilis fotó sem készült rólad? Fel tudod idézni magadban, ahogyan a párizsi macskaköves utcácskában árad ki a pékségből a friss croissant illata? Látod a szemét annak a helyinek, aki épp a péntek reggeli újság mögül pillant fel? Hallod a kávézóból kiszűrődő zajokat?”. Ha ezek bármelyikére nemleges lenne a válaszuk, nos, ez a bakancslistás pontjuk valóban annyit érne, mint egy kiló kenyér – nem lebecsülve utóbbi szerepét. Gondolatzárásként álljon itt egy idézet a filmből, a tanulságot pedig vonja le az olvasó:
„Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy mindketten örömöt csempésztünk egymás életébe”.
A bakancslista-készítést számtalan előnye ellenére sokan kritizálják. Az egyik legfőbb érv, amit felhoznak ellene, hogy a „soha semmi nem elég” elv alapján a fogyasztói társadalom fő jelszavára hajaz. Lényegében ez az, ami közös abban, aki évente lecseréli az autóját egy jobbra, és abban, aki úgy száll fel a repülőre, mint más a BKV-ra – mindkettő mozgatórugója az örökös elégedetlenség és mindkét esetben arra nem marad idő, hogy megéljük, majd utána feldolgozzuk az élményt.
A másik negatívum az, hogy sok esetben nem is olyan dolgokat írunk rá a bakancslistánkra, amiket mi magunk saját késztetésből szeretnénk. „Rodoszon nyaralni”, miközben utáljuk a mediterrán éghajlatot, „delfinekkel úszni”, mert az olyan menő, „emeletes piros buszon ülni”, noha éppenséggel utazási rosszulléttel küzdünk, nem bírjuk a buszt – szélsőséges példák, ha magadra ismertél, az csakis a véletlen műve lehet.
Forrás: freepik.com
A bakancslisták ellenzői azt is gyakran felhozzák, hogy egy idő után a hétköznapi dolgok feledésbe merülnek, nem lesznek elég izgalmasak, és minden olyan napot elvesztegetettként fogunk megélni, amely végén nem tudtunk pipát tenni egyik feljegyzett pontunk után sem. Másfelől az is probléma, hogy a listakészítés lényegében arra sarkall minket, hogy minél több mindent próbáljunk ki, ami valahol persze jó, de gondoljunk bele, melyik a jobb: kipipálni hatféle sportágat pár hónap alatt, vagy az egyik mellett elköteleződni, és rendszeresen eljárni mondjuk fallabdázni? Mi több, fallabdázni a barátainkkal! Apropó, neked hány olyan célod van, amelyben társas tevékenység szerepel? Egy se? Nem vagy egyedül. Azok, akik a bakancslistájuk bűvöletében élnek, sokszor elfeledkeznek az emberi kapcsolataik ápolásáról, vagy egyszerűen csak kevésbé tartják fontosnak azt, hogy igyanak egy kávét a hozzájuk közel állókkal, mint azt, hogy Norvégiában fagyoskodva keressék az északi fényt.
Mindezek ellenére nem szabad azt gondolnunk, hogy semmi értelme bakancslistát készíteni, vagy akár aszerint élni, mert rengeteg előnye is van a fent felsorolt hátulütők mellett. Christopher Peterson, a Psychology Today szerzője szerint a bakancslista közelebb vihet minket a teljesség felé, míg Gail Matthews, a kaliforniai Dominican Egyetem pszichológus professzora a Huffington Post korábbi cikkében arra mutat rá, hogy a lista segítségével szem előtt tudjuk tartani a fontos dolgokat, így azok nem vesznek el a mindennapi rohanás közepette. Azt is régóta tudjuk, hogy ha leírunk dolgokat, azzal már jó nagy lépést teszünk afelé, hogy motiváltan, önbizalomtól telve haladjunk előre a célunk felé vezető úton, arról nem is beszélve, hogy közben életre szóló élményeket gyűjthetünk, közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, és olyan embereket ismerhetünk meg, akiket amúgy nem. Összességében a bakancslista segíthet abban, hogy tartalmas életet éljünk.
Forrás: myria.com
2018-ban számos lap közölte Shilagh Mirgain, a Wisconsini Egyetem egészségügyi pszichológusának történetét. Húsz éven keresztül szerepelt a bakancslistáján az, hogy feljusson a Kilimandzsáró csúcsára. 2012-ben határozta el, hogy megcsinálja, 2014-ben vette meg a túracipőjét és indult el túrázni, 2016-ban kezdett el napi szinten, gyakran súlyozott hátizsákkal edzeni, 2018 februárjában pedig ott állt a Kilimandzsáró csúcsán. A pszichológus azt állítja, ha ez a tétel nem került volna fel a bakancslistájára, sosem élhette volna át azt az szabadságot, amit akkor érzett odafent. Úgy véli, a bakancslisták azért hasznosak, mert a belülről jövő hangunkra hallgatunk annak ellenére, hogy milyen könnyű a mindennapi rutinunk során elveszíteni a belső iránytűnket.
A szakértők szerint a kulcs mindössze annyi, hogy tudatosan kell összeállítanunk a listánkat, és törekednünk kell arra, hogy valóban a saját vágyainkat tükrözze. Schrammel Ivett pszichológus azt írja a honlapján, hogy gyakran végez a klienseivel olyan gyakorlatot, amelynek az a célja, hogy a rövid, a közép és a hosszú távú terveik szinkronba kerüljenek a bakancslistájukkal.
A már említett Christopher Peterson véleménye pedig az, hogy a bakancslistánk felállításakor két kérdést érdemes feltennünk magunknak:
1. Ha biztosan tudnád, hogy holnap meghalsz, akkor mit csinálnál ma?
2. Mennyi tétel maradna a bakancslistádon, ha soha senkinek nem beszélhetnél arról, hogy az azon szereplő dolgokat véghezvitted?
Ha ezeket végiggondoljuk, nagyobb eséllyel írunk fel olyan pontokat, amelyek valóban minket tükröznek. Inspirálódni persze jó dolog, kell is, hiszen közben olyan dolgok juthatnak eszünkbe, amelyek amúgy be sem ugranának – vagy akár szerezhetünk olyan vágyakat is, amelyekre előtte nem is gondoltunk volna. Éppen ezért rengetegféle lista kering az interneten, például van olyan, ami 100 ötletet ad utazóknak, és olyan is, ami a magyarországi eldugott bakancslistás helyeket szedi össze. Mások könyvekben gondolkoztak, amikor listákat állítottak össze, így van olyan kötet, ami 1000 kihagyhatatlan úti célt gyűjt össze a nagyvilágból, és olyan is, ami azt az 1001 filmet szedi egy csokorba, amit látnod kell, mielőtt meghalsz.
Forrás: pinterest.co.uk
Sőt, még egy olyan oldal is létrejött, ahol bakancslistás elemeket rendelhetünk magunkhoz. Jelen pillanatban közel egymillió felhasználója van több mint 7,7 millió vággyal. Az oldalon egyebek mellett azt is meg tudjuk nézni, hogy mik azok a célok, amelyek a legtöbb ember listáján ott vannak. Ezek között szerepel a delfinekkel úszás, egy új nyelv elsajátítása, látni az északi fényt és a Niagara-vízesést, a bungee jumping és a tandemugrás, a hőlégballonnal való repülés, a világkörüli út és az úszás a Holt-tengerben. Mi a helyzet a magyarokkal? Utazni, különleges élményt átélni, boldog kapcsolatok, nagy tettet véghezvinni, pénzügyi sikert elérni – a hazai meglepkek.hu portál által 2014-ben, 4700 fő megkérdezésével készült felmérés szerint a magyar emberek bakancslistájának első öt helyén ezek szerepelnek a 24.hu ismertetése szerint.
Egy 2000 embert érintő, 2014-es felmérés alapján egy átlagos embernek 16 fő álma van, amit meg akar valósítani az élete során. Nagyjából ez is az optimális; nem túl sok, nem túl kevés. Érdemes lehet nagyjából ennyi fő életcélt kitűzni magunk elé, ezekre összpontosítani igazán. Ami nem fér bele ebbe a 16-ba, talán nem is olyan fontos, és nem is okozna olyan nagy örömet. És az miért lenne baj? Emlékezz Carter Chambers szavaira a filmben: leltél-e örömöt az életben? Vittél-e örömöt mások életébe?
Kiemelt kép: pinterest.co.uk
