1001 filmből 5, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

A tavaly megjelent nagysikerű 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című kötetből szemezgettünk: öt olyan alkotást választottunk ki, amiket szerintünk mindenképpen érdemes legalább egyszer látnotok.

Egészen kicsi korom óta nagy rajongója vagyok a televíziónak. A Disney és a Pixar, valamint a magyar mesék klasszikusain nőttem fel. Ahogy egyre haladtam előre az évekkel, úgy tágult ki a látóterem a filmipar területére. Korán rá kellett jönnöm, hogy míg a társaim előszeretettel járnak a legújabb sikerfilmek vetítésére a moziba, addig én szívesebben maradtam otthon, kapcsoltam be a tévét és néztem az örök klasszikus Poirot-novellákat.

Idő és tér börtönében élünk. A film ablak a világra. /Roger Elbert/

Bevallom, sokáig nem mertem felvállalni az ízlésemet. Ma már persze belátom, mekkora butaság volt ez a részemről. Amikor bekerültem az egyetemre, végre teljes szívemből hódolhattam a kultfilmek iránti rajongásomnak, a Műhely Mozi pedig igen nagy segítséget jelentett nekem ebben. A legnagyobb meglepetésemre pedig még társaságom is akadt.

A filmek iránti hódolatomnak pedig nagy segítséget nyújtott a tavalyi évben kiadott – Steven Jay Schneider által átszerkesztett – könyv, az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz. A könyv 1001 filmet gyűjtött össze az elmúlt bő száz évből. Most ebből választottam ki számotokra öt adaptációt, remélve, hogy ti is kedvet kaptok a kultfilmekhez.

Forrás: mult-kor.hu

Római vakáció (1953)

Egy ismeretlen dinasztia hercegnője nyugat-európai körúton vesz részt, amelynek egyik állomása éppen Róma. A fiatal hercegnőt láthatóan nagyon untatják a protokoll-események, azok kötöttségei, az unalmas formalitások…

Éppen ezért úgy dönt egy alkalommal, hogy elszökik a szállásáról. A Colosseumnál azonban megismerkedik a Gregory Pack által alakított újságíróval. Kettejük egész Rómát átszövő őrült kalandja ezzel a jelenettel kezdődik. Az újságíró eleinte nem tekint a hercegnőre másképp, mint egy remek lehetőségre a karrierje előremozdításához, míg a hercegnő egyszerűen csak élvezi a kalandokat, a független szabadságát.

Azt, hogy mi lesz a vége, természetesen nem árulom el… De garantálom a film izgalmát az elejétől a végéig, egy percre se veszít a pörgős lendületéből, és még a kihagyhatatlan szerelmi szál is megjelenik benne.

Mai szemmel is szórakoztató filmnek minősül, hiába fekete-fehér film, sőt, ha színes lenne, meg se lehetne mondani, hogy 67 éve készült.

A film főszereplője, Audrey Hepburn pedig lehengerlő színészi képességéről tesz tanúbizonyosságot, hol gyermekies bája, hol pedig nemes jelleme nyűgöz le. A csodálatos színésznő ekkoriban még nem volt ismert – színésztársa, a film másik főszereplője – Gregory Peck javasolta, hogy Hepburn neve is helyet kapjon a film plakátján. Gregory ugyanis úgy vélte, hogy ezért az alakításáért Oscar-díjat fog kapni. És ezt bizony nagyon jól érezte…

Forrás: filmkultura.hu

Tizenkét dühös ember (1957)

Maga a film azért is nyer különös figyelmet, mert a kiindulópontot alig néhány perc erejéig láthatjuk csak; az esküdtszéket felkérik, hogy hozzák meg a döntésüket egy gyilkossági üggyel kapcsolatban. A büntetés végkimenetele egyértelműen tisztázott az esküdtek számára: halálbüntetés. Egyetlen kérdés marad már csak hátra, mégpedig az, hogy a vádlott bűnös-e vagy sem. A döntést a tizenkét tagból álló esküdtszék hozza meg egy elzárt szobában.

A film alapproblematikája itt kezd el kibontakozni, mi pedig itt csatlakozunk be a történésekbe. Nem voltunk ott a tárgyaláson, csupán annyit tudunk, hogy a fiú megölte az édesapját. Minden egyebet pedig az esküdtszék tagjaitól tudunk meg.

Míg a társaság tizenegy tagja teljesen meg van győződve a vádlott bűnösségéről, addig a 8-as számú esküdt mindezt megkérdőjelezi. A film címe is éppen ezért lesz érdekes, hisz a tizenkettő dühös emberből tulajdonképpen csak tizenegy dühös embert láthatunk a legnagyobb jóindulattal is.

Ahogy haladunk előre a történésekben, a kezdetleges felső nézetből lassan egyre nagyobb szerepet kapó szűkülő tér kap hangsúlyt a bezártság okozta feszültséggel és a nyár legnagyobb forróságával teli teremben. Egyre közelebbi képeket kapunk az esküdtekről, a film végére már szinte csak arcokat láthatunk.

A film érdekes húzása, hogy habár a társaság meghozza a döntését, sosem tudjuk meg, hogy a fiú valóban bűnös volt-e. Mi több, azt sem tudjuk meg, mi történt ezután az ítélethirdetésen, csupán annyit látunk, hogy a tagok vegyes érzelmek közepette kiballagnak a bíróság épületéből…

Forrás: glamour.hu

Álom luxuskivitelben (1961)

Mondhatjuk azt, hogy Hollynak könnyű az élete, főképp azért is, mert folyton menekül a gondok elől. Nem vágyik másra, csupán a luxusra. Hiába annyi férfi az életében, ő mindegyiknek szabad utat ad, amelyik nem tudja biztosítani számára a felső tízezrek által élt életet. Egyszer aztán minden terve felborul, amikor megismerkedik Paullal, a gondtalan agglegénnyel. Ennek a két csodálatos karakternek a találkozásáról szól ez az 1961-ben megjelent film Blake Edwarts alkotásában Truman Capote kisregényének feldolgozása alapján.

Eleinte barátként vannak jelen egymás életében, közösen feszegetik a határokat, majd a mulatságos helyzetek közepette az érzelmek mindent felülírnak. Hollynak pedig nehéz döntést kell meghoznia: feladja a luxust – amire mindig is vágyott –, vagy az igaz szerelmet választja.

Igazi kultfilm lett, ami beleírta magát a filmtörténelembe. Betétdalát, a Moon Rivert pedig ezrek hallgatták rongyosra. A vendéglátóhelyek pedig ma is építkeznek magára a filmre, hiszen New Yorkban például már megnyitotta kapuit a filmből ismert Tiffany reggelizőhely.

Mindazoknak, akik elrettennek a régi filmektől, bátran tudom ajánlani. A mai napig megállná a helyét a mozikban. A mögöttes tartalma, a film igazi mondanivalója pedig a mai napig aktuális, mit sem halványodott az elmúlt 60 évben.

Forrás: port.hu

Ragyogás (1980)

Egy családi utazás teli sikollyal, félelemmel és gyilkossággal – fogalmazott a filmről véleményt Csabai Kristóf. A Ragyogás idén ünnepli 40. születésnapját, így már csak ezért is került bele a válogatásomba. Na, meg mert ez idő alatt nem volt olyan horrorfilm, ami képes lett volna Kubrick filmjét legyőzni.

A Stephen King regénye alapján készült filmben Jack Torrance és családja a Panoráma Hotelbe indul, hogy gondnoki állást vállaljon a télen kapuit bezáró épületben. Az évszázados falaknak azonban történetük van, amit nem is félnek elmesélni. A fürdőkádban egy halott nő lakik, az elegáns lakosztályban egy kivégzett férfi, a bálteremben pedig éjjelente a holt lelkek tartanak farsangi mulatságot. Jack kisfia, Danny pedig különösképpen érzékeny ezekre a történésekre, amit nemes egyszerűséggel ragyogásnak neveznek. A hotel csak jelez, jelez egy eljövendő szörnyűséget…

Jack mindez alatt megszállottan kutat a szálloda történelme után, hogy megírja azt egy könyvbe. Elméjét azonban lassan borítja el az őrület, melynek hatására az apa egy vérszomjas, gyilkos szörnyeteggé válik.

A történetet a rendező alaposan átgyúrta, hol kivett az eredeti alkotásból, hol pedig hozzátett a történethez. Az író éppen ezért be is rágott a rendezőre, és soha nem is ismerte el a könyv rendes adaptációjának.

Stanley Kubrick – a valaha élt rendezők egyik legjobbikának – alkotásai pedig sokszor a nézők gyomrát edzi meg. A Ragyogás ezen filmek közé sorolható, mondhatni az álmatlan éjszakák filmje. Habár magyar szinkront nem, feliratot viszont kapott, így is, mi magyarok büszkék lehetünk a filmre. Ugyanis a film hátborzongató zenéihez magyarok is hozzájárultak. Több ízben szólal meg Ligeti György és Bartók Béla rendhagyó műve is.

Forrás: magyarnarancs.hu

Amélie csodálatos élete (2001)

Francia művészfilm. Ha egy mondattal kellene jellemeznem, valahogy így írnám le: „Ennél fantasztikusabb, és egyszerre borzasztóan rossz művészfilmet még soha nem láttam”.

Az egész film alatt viszi a jól megszokott francia színvonalat, mind a színészek temperamentumában, mind pedig a történések sorozatában. Egyszerre csodálatos a kamerajáték és roppant szokatlan, amit talán nehezen is fogad be a néző. Egyszerre fogadjuk be a narrátort, a főszereplő kitekintését és magyarázatát, valamint magának a történetnek a folyását.

Abban az esetben, ha a néző képes ezen a gócponton túl látni, egy igazán mély és szórakoztató művészfilmet láthat. Annyira észrevehetetlenül ültetik bele a szereplők életének mélypontjait, sérelmeit és elveszettségét, hogy először nem is vesszük észre. De ott vannak, és ez a film legszebb része: megtalálni mindenkinek a jelentőségét.

Amélie édesanyja korán meghalt, édesapja pedig élete hátralévő részében egyedül üldögél a lakásában és hagyja, hogy elmenjen mellette az élet. Hiába noszogatja a lánya, hogy utazzon, ő mindig talál valami kifogást. Boldogan él egyedül a kerti törpéjével. A film groteszksége és a humora is talán ehhez tud a legjobban társulni. Amélie édesanyja olyan abszurd módon hal meg, ahogyan eddig egy filmben sem volt senki annyira elvetemült, hogy ezt leforgassa. Amélie pedig olyan zseniális módon veszi rá a film végére az édesapját az utazásra a kerti törpéjén keresztül, hogy a hasunkat fogjuk a naivitáson és a vicces szituáción.

Amélie hamar rádöbben, hogy különleges képessége van abban, hogy másokat boldoggá tegyen. A groteszk humor azonban ismét felüti a fejét. Nem elég, hogy úgy fordulnak az események folyamatosan a fejük tetejére, ahogy annak rendje módja van, de a főhős hiába segít mindenkin, a saját maga boldogságát nem tudja egyedül véghezvinni.

És akkor eljön a pillanat, amikor a többieknek kell segíteniük a mindig mosolygós, segítőkész Amélié-nek…

 

Kiemelt kép: port.hu