Throwback különkiadás – Nyugat-magyarországi orgonatúra

Új, Throwback elnevezésű cikksorozatunkban melegséget csempészve a hideg, szomorkás januári hétköznapokba olyan tavalyi eseményekről tudósítunk, amelyekről eddig nem adtunk hírt. Ezúttal Farkas Patrik beszámolóját olvashatjátok egy júliusi nyugat-magyarországi orgonatúráról.

A Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola növendékei 2019. július 29. és 31. között szakmai kiránduláson vettek részt, amely során felkeresték Tihany, Körmend és Győr mellett Szombathely értékes orgonáit is. A Szombathelyen és környékén fellelhető hangszerek felkutatásában az orgonatanszak segítségére volt Farkas Patrik, az ELTE BDPK ének–zenetanár szakos hallgatója, az egyetemen oktató Virágh András Liszt-díjas orgonaművész orgonista növendéke. A szakmai programot vezető tanárok dr. Bednarik Anasztázia (DLA) orgonaművész, a Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóasszonya, az intézményben tanító Diósi Tamás orgonaművész, valamint dr. habil. Csanádi László (DLA) orgonaművész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának oktatója voltak.

Fotó: Farkas Patrik

Szombathely orgonái között illő megemlíteni a Kálvária Templom Eule-orgonáját. A hangszer 1987-ben készült el két manuállal, pedállal, 12 regiszterrel. Az orgona leginkább a kora barokk, barokk művek megszólaltatására alkalmas. Hasonlóan értékes, bár méreteiben és megszólalásában jóval impozánsabb a székesegyház 1999-ben, az Aquincum Orgonagyár által készített orgonája. Az új hangszerben felhasználták az augsburgi Herz Jesu templom orgonájának sípsorait, amiket nagyobbrészt G. F. Steinmeyer & Cie (Oettingen) készített 1915-ben. A templomi hangszerek mellett jelentős a Bartók Terem 1980-ban, a drezdai Jehmlich Orgelbau által készített, kétmanuálos–pedálos, 23 regiszteres hangverseny orgonája, melyet koncertjével Lehotka Gábor orgonaművész avatott fel. Köszönet illeti Lakner-Bognár András székesegyházi orgonaművészt, aki a székesegyház és a Bartók-terem orgonáihoz való bejutást segítette. Az ifjú orgonisták ellátogattak Körmendre, ahol az evangélikus templomban található, szintén jelentős művészeti értéket képviselő kétmanuálos-pedálos, 17 regiszteres, mechanikus traktúrájú 1890-ben elkészült Angster-orgonát tekintették meg, próbálták ki.

A Nyugat-Magyarországon fellelhető jelentős orgonák közül csupán néhány hangszer felfedezését tette lehetővé a háromnapos szakmai út, azonban így is jelentős információkkal és tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a növendékek. Jelentős élményekkel és tudással gazdagodott a házigazda, Farkas Patrik is, aki örömmel tett eleget egykori tanára, Bednarik Anasztázia megkeresésének.

 

Farkas Patrik írása

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]