Lehet, hogy elvágtad a szerencsédet?

Cikkünkben olyan, kevésbé ismert hiedelmeket és szokásokat mutatunk be, melyekről úgy tartják, meghatározzák az egész évünket. Például: ha most úgy érzed, rád jár a rúd a vizsgaidőszakban, akkor az lehet azért van, mert újév napján elvágtad a szerencsédet. Ha pedig bizonytalan vagy, amiért nem tudod mi vár rád idén, akkor jövőre próbáld ki jóslataink valamelyikét. Vagy akár még ma, hátha most is működik.

Az alábbi 12 pontot kezeld fenntartásokkal  mi is azt tesszük.

1. Elsöpört szerencse

Újév napján tilos mosni, teregetni és söprögetni. Míg a söprögetéssel „csak” kisöpröd a szerencsét a házad tájékáról, addig a mosás és a teregetés a népi hiedelem szerint valaki halálát hozza, éppen ezért kerülendő munkák. Ugye nem ragadtál seprűt aznap?

2. Az óévben evett alma az orvost távol tartja

A babona szerint nem szabad orvost hívni vagy orvoshoz menni újév napján. Természetesen sürgős esetben mindenképpen muszáj szakemberhez fordulni, más esetben viszont inkább várjuk meg a következő napot. A hiedelem úgy tartja, aki felkeresi orvosát január elsején, az betegségben fogja tölteni az egész esztendőt.

3. A szerencse a férfival jön

Oda kell figyelni újév napján, kit engedünk be elsőként az ajtón. Ha az első látogató nő, az szerencsétlenséget jelent az egész évre, ha viszont férfi, akkor ő bizony szerencsét fog hozni a házhoz. Ennek ellenére ne kezdjetek civakodásba, ha nő jön először a házhoz, ugyanis ha január elsején vitatkozunk, veszekedéssel töltjük az egész évet.

4. Elvágott szerencse

Nem jó ötlet újév napján ollót használni. Úgy tartják, ha ez mégis megtörténik, azzal az ember elvágja a szerencséjét. Azt meg ki akarja a vizsgaidőszak kellős közepén…

5. Disznó jöhet, de csirke nem

A tilalmak után következzenek a fontosabb szokások, kezdve egy sokaknak talán ismerőssel: újévkor disznóhúst kell enni, hogy kitúrja a szerencsénket. Ezzel ellentétben viszont a szárnyasok pedig kerülendők, hiszen azok kikaparják a szerencsénket.

6. Kitárt ajtók

Szilveszter éjjelén, pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy az óév távozhasson. Ha csukva hagyjuk, azzal nem engedjük ki az előző évet az ajtón, így pedig az újév nem tud majd bejönni a hiedelem szerint.

7. Egy kis édesség az édes évért

Az édesszájúak örülhetnek ennek a pontnak, ugyanis egyes hiedelmek szerint fontos édességet enni újévkor. Úgy tartja a szájhagyomány, hogy ha édességet eszel újév napján, az egész évedet édessé varázsolod vele.

8. Szerencsepogácsa

Süss szerencsepogácsát! Régen az asszonyok pogácsát sütöttek úgy, hogy az egyik közepébe pénzérmét sütöttek. Aki később fogyasztásnál megtalálta azt az egyet, az számíthatott a legnagyobb szerencsére az elkövetkezendő évben. Fontos azonban az is, hogy a megsütött pogácsák mindegyikének el kell fogynia még az óévben.

Forrás: Pixabay

9. Pezsgő a szájban, pezsgő a földön

Több hiedelem is kapcsolódik a szerelmespárokhoz, ám ez talán kevésbé ismert. Úgy tartja a szájhagyomány, hogy a szerelmeseknek egy kis pezsgőt ki kell önteni a földre, mielőtt a többi emberrel – és egymással – koccintanának, ettől fognak egész évben együtt maradni.

10. Éjféli mézes csók

A következő szerelmespárokhoz kapcsolódó hiedelem a mézzel kapcsolatos. A mondás szerint a házasodni készülő pároknál, illetve azoknál, akik már együtt élnek, fontos az, hogy teli mézesbödönnel várják a következő évet. Fokozhatják szerencséjüket, ha a szerelmesek megkenik a szájukat a mézzel, majd pontban éjfélkor, mézes szájjal csókolóznak, hiszen ettől lesz igazán édes és hosszú a házasságuk, szerelmük.

11. Hagymakalendárium

Utolsó két pontom a jóslásokkal foglalkozik, ugyanis kezd feledésbe merülni ez a fajta szokás, holott a népi hagyományok között igen fontos szerepet tölt be. Régi székely tradíció például a hagymakalendárium készítése. Tizenkettő gerezd fokhagymára van hozzá szükség, ezek jelképezik az év tizenkét hónapját. A hagymákba sót kell tenni. Amelyik gerezd másnap reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok csapadék várható.

12. Csészejóslás

A másik kicsit bonyolultabb a hagymakalendáriumnál. Nincs is ehhez másra szükség, mint három csészére, egy pénzérmére, valamint egy gyűrűre. Az egyik csésze alá a gyűrűt, a második alá a pénzérmét kell helyezni, a harmadik csésze alá pedig nem kerülhet semmi. Fontos, hogy az, akinek jósolunk, nem tudhatja, melyik csésze alá mi van rejtve, mivel neki kell kiválasztania az egyik csészét, innentől pedig rendkívül egyszerű a dolog. Ha a választott csésze alatt a pénzérme szerepel, akkor a jövő évben gazdagságra számíthat. Ha a gyűrű volt alul, akkor az alanyunk a szerelmi életében várhat szerencsére. Végül pedig, ha azt a csészét választja, amely alá semmit nem rejtettünk, akkor sem kell elkeserednie: az azt fogja jelenteni, hogy alanyunknak semmi gondot, váratlan bajt nem tartogat az elkövetkező esztendő.

Úgy gondolom, ezek közül akkor is érdemes egy-kettőt kipróbálni, ha nem vagytok babonásak vagy nem hisztek a jóslásokban. A pogácsasütés akár egy érdekes játékként is felfogható, ami jó kis hangulatfokozóként szolgálhat egy baráti társaságban.

 

Kiemelt kép: Pixabay

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]