,,A zene az, ami közösséget teremt és alakít”

December 9-én rendezték meg az ELTE Savaria Egyetemi Központ Zenepedagógiai Tanszékének Liszt-termében az idei adventi hangversenyt, amin a csodálatos dallamok mellett a fények és díszek is emelték az ünnepi hangulatot.

Évtizedek óta hagyomány a Zenepedagógiai Tanszéken, hogy minden évben elengedhetetlen része az adventi időszaknak az általuk szervezett hangverseny, ami ezúttal több szempontból is rendhagyó volt. Nem konferálással kezdődött, hanem rögtön produkcióval, valamint a kórus nemcsak az ének szakos hallgatókból állt, hanem immáron más szakosok is csatlakoztak hozzá.

Kezdő produkcióként Kétszólamú Sanctus a Patai Graduáléből, majd Alfonso El Sabio: Santa Maria 7. hangzott el a színpadról és a karzatról. Ezt követően köszöntő beszédet mondott dr. Pozsonyiné Falusi Anikó tanszékvezető, majd az estét dr. Lenner Tibor, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatóhelyettese nyitotta meg.

A program nagyon színes volt: a kórus mellett megszólalt külön a zongora, az orgona, a trombita, a kürt, a fuvola és a furulya is, valamint nemcsak klasszikusokat, hanem népdalt is hallhatott a közönség. Az egyházi dalok mellett elhangoztak olyan szerzők művei is, mint Chopin, Tomkins, Mendelssohn vagy épp Gordon Young.

Végül a koncertet dr. Németh István szombathelyi koordinációs rektorhelyettes szavai zárták: szerinte a szombathelyi egyetem egy közösséget alkot, és ezt a zenével a legkönnyebb megteremteni és alakítani.

Mihajliv Renáta galériája

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]