A FutófesziválON!

Immár hatodik alkalommal rendezhette meg a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület a Futófesztivált, és már másodszorra adta a nevét az eseményhez a szombathelyi Schaeffler Savaria Kft. A résztvevők és a Magyar Atlétikai Szövetség megjelent képviselője szerint idén is jól vizsgázott a rendezői stáb, minden készen állt a jó versenyhez. A szabadtéri események szervezői álma a szép, napos idő, ez is adott volt ezen a vasárnap délutánon, igazi „futóidő” fogadta a versenyzőket. A rajtpisztoly első elsülésére 13:00-ig kellett várni, amikor is Magyarország 10 km-es Országúti Futóbajnokságának női mezőnye rajtolt el. Ötperces csúsztatással a férfiak is elrajtoltak.

A szakmabeliek már a mezőnyöket átböngészve is láthatták, hogy az idei Futófesztiválon népes mezőny gyűlt össze, és ez alól az Országos Bajnokság nevezői sem voltak kivételek. Hazai csapatunk, a SZoESE is nagy csoporttal képviseltette magát. A gyengébbik nem győztese Békéscsabáról Papp Csilla (37:04) lett, akit Badis Anissa (38:55) és Bánhidi Eszter (39:47) követett.

A fiúk már a harmadik körben (egy kör 2,5 kilométer volt) utolérték a lányokat, Horváth Gyuri (SZoESE) és Palkovits István (KARC) junior országos csúcs ritmusban haladtak. Pisti aztán ellépett, és a két évvel ezelőtti győztes Farkas Dáriusz, valamint a Vasas színeiben induló Molnár Ákos előtt bajnoki címet szerzett. A junior csúcs most elmaradt, de a tehetséges fiatalember így is joggal lehet büszke a teljesítményére, hiszen junior létére élete első felnőtt bajnoki címét szerezte. Külön érdekesség még, hogy edzője, Németh Gyula az egyik legkedvesebb tanítványa volt Híres Laci bácsinak.

A hazaiaknak sem lehet okuk panaszra, Horváth Gyuri 2 másodperces új egyéni csúccsal 4., míg Kovács Attila szintén új egyéni csúccsal (31:19) 8. lett. A SZoESE, Jacsev Samuval alkotott abszolút csapata (csapatonként az első három futó összesített eredménye alapján) minimális különbséggel 2. lett a KARC mögött. Jacsev Sámuel az abszolút kategória mellett az U23-as kategóriában is jól szerepelt, két ezüstérmet szerzett. Egyéniben és csapatban – Szalay Levente és Tomka János alkotta még a SZoESE U23-as csapatát – is a dobogó második fokára állhatott fel.

A SZoESE futói abszólút csapat második helyet értek el
Fotó: szoese.hu

A Fesztiválon megemlékeztek a 60 éves szombathelyi felsőoktatásról – a Szombathelyi Főiskola 1959-ben nyitotta meg kapuit. Az emlékfutáson a Kampusz oktatói, vezetői, egykori hallgatói és az ELTE képviselői vettek részt egy külön erre az alkalomra készíttettet pólóban és sapkában. Egy 2500 m-es kört teljesítettek, ahol nem az eredmény volt a fontos, hanem egymást bevárva, a szombathelyi együttműködést kihangsúlyozva, egyszerre értek be a célba. Láthatóan nagy élmény volt a résztvevők számára, amit a sok kipirosodott, boldog arc bizonyított. A megemlékezés, ünneplés az Egyetem menzáján megrendezett fogadással ért véget, ahol dr. Németh István, az ELTE koordinációs ügyekért felelős rektorhelyettese és a BDPK igazgatója tartott ünnepi köszöntőt.

A 14:20-kor rajtoló Amatőr Futamon nagy létszámban képviselték magukat egyéni versenyzők, de több férfi, női és vegyes csapat is rajthoz állt. Érdekesség, hogy az egyéni 10 km, a 2,5 km, valamint a 4×1 körös váltók is egyszerre indultak, így az időmérőknek és a speakereknek is résen kellett lenniük, de Farkas Beniék remekül oldották meg a feladatokat. Remek teljesítmények születtek az amatőr futamban is, ahol már mindenki győztes volt, aki elindult, de az abszolút bajnoki címeket Somogyi Gábor és Márovics Andrea vehették át 10 kilóméteren míg a 2500-as távon Biácsi Milán és Iker Natália lettek a győztesek. A nagy létszámú váltók közül a fiúknál a Kappa, a lányoknál az Ekcsöli Lányok csapata lett a győztes.

A Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Alapítvány részére a résztvevők közel 50 ezer forintot gyűjtöttek.

Az amatőr és profi futam mellett az oktatók megemlékeztek a 60 éves szombathelyi felsőoktatásról is
Fotó: szoese.hu

Kívés István versenyigazgató így nyilatkozott a rendezvény után:
„Joggal és büszkén mondhatom, hogy egy újabb sikeres rendezvénnyel gazdagítottuk városunkat. Összeszokott csapatot alkottunk Hurtik Péterrel és dr. Koltai Miklóssal. Itt is szeretném megköszönni a rendőrség segítségét, akik a rendezvény ideje alatt biztosították a verseny helyszínét. A környékbelieknek is jár a köszönet, akik türelemmel és gyakran tapssal követték az idei Futófesztivált. Mindemellett kiváló munkatársaink segítették a munkánkat. Az ELTE Savaria Egyetemi Központ pedig alapvetően nyitott intézményként szintén nagyszerű helyszíne, remek vendéglátója az oktatás mellett az ilyen típusú nagy rendezvényeknek. A program sikeréhez nagymértékben hozzájárult Szombathely Megyei Jogú Város hathatós anyagi támogatása is.”

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]