Idén sem maradt el a Savaria Zenepedagógiai Tanszék adventi hangversenye, amelyen a tanszék hallgatóinak tolmácsolásában a karácsonyi dallamok mellett Schubert, Schumann, Strauss és Debussy néhány művét is hallhatták az érdeklődők.
A Savaria Zenepedagógiai Tanszéken évtizedek óta hagyomány adventi hangversenyek rendezése, amelyre idén is a szokásos helyszínen, a Liszt-teremben került sor. Dr. Pozsonyiné Falusi Anikó tanszékvezető-helyettes köszöntőjében kiemelte, hogy ezek előkészületei igazán felemelő érzést jelentenek az oktatók számára. Bár diákjaik évről évre színpadra állnak december közepén, a zene sokszínűsége és gazdagsága, valamint a tanszéken megjelenő „új arcok, személyiségek, lelkek, szívek” miatt sosincs két egyforma hangverseny. Ezeknek a célja mindig közös: kiszakadni a külvilág zajából és felfokozott tempójából. „A zene jó eszköz arra, hogy a lényegre koncentrálhassunk” – hangsúlyozta. A koncert témája is változó; a tanszékvezető-helyettes szerint az ideit „Karácsonyi hangulat” címmel lehetne a legjobban megragadni.
A hangverseny keretét a Savaria Egyetemi Kórus adta; ők nyitották és zárták azt. Bevonulásukhoz egy középkori rondellust választottak (címe: Domine ad adjuvandu): ennek témája folyamatosan vissza-visszatért. Ez a darab nagyon fontos magyar zenetörténeti forrásból, egy Zsigmond-kori töredékből származik. Ezután két középkori kanció, azaz nem liturgikus egyházi ének következett, melyet annak idején főként diákok énekeltek. A dalcsokrot Viadana olasz barokk zeneszerző Gaudamus omnes című darabja zárta. A műveket Horváthné dr. Csomó Orsolya vezénylésével és Virágh András főiskolai tanár orgonakíséretével szólaltatták meg. A Liszt Ferenc- és Magyarország Érdemes Művésze-díjakat is elnyert orgonistát a jelenlévők már rengetegszer hallhatták játszani, noha pályafutása során Európában, az Egyesült Államokban, sőt még Mexikóban is adott koncerteket. A Kórus második blokkjában két könnyedebb karácsonyi dal alkotta: M. Leontovich Carol of the Bells szerzeménye mellett a híres Halleluja (szerző: Leonard Cohan) dal is felcsendült. Zongorán Máriás Zsolt kísért, aki amellett, hogy a tanszék tanársegédje, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház zenei vezetője is egyben.
A Zenepedagógiai Tanszéken évtizedek óta lehetőség van arra, hogy az érdeklődők orgonatudásukat tökéletesítsék. A hangverseny folytatásaként Farkas Patrik szólaltatta meg ezt a hangszert, hiszen az orgonaszó mindig is hozzátartozott az adventi időszakhoz. A még csak elsőéves hallgató két zeneszerző, J. S. Bach és César Franck egy-egy művét játszotta el. Hogy hogyan kerül a két komponista műve egy csokorba? Biztos, hogy nem időbeli alapon, hiszen kettejük között 150 év telt el. Bach a barokk nagy mestere, míg Cesar Frank a romantika második felében élt. Mindketten saját koruk leghíresebb orgonistái voltak, de emellett improvizáló mesterként is nagyra tartották őket.
Ezután két karácsonyi ének következett, mindkettő a barokk korszakból. J. S. Bach A jászolnál című művét Nagy Laura elsőéves hallgató adta elő. Ebben a blokkban Farkas Patrik orgonatudása helyett énekhangjával kápráztatta el a közönséget: általa csendült fel J. F. Wade jól ismert dallama is, a különleges karriert bejárt Adeste fidéles. Wade valószínűleg 1943 körül írhatta, majd bekerült az osztrák és a német egyházi énekeskönyvekbe; ahogy a katolikus, úgy a református és az evangélikus változatokba is, tehát minden nagy vallás követői éneklik ezt az adventi időszakban. Korábban portugál dalnak is hívták, ugyanis nagyon sokáig tartotta magát az a nézet, hogy ezt egy portugál király, nevezetesen IV. János írhatta a 17. században; mára azonban a zenetudomány kiderítette, hogy ez bizony Wade alkotása. Az előadások során orgonán közreműködött Virágh András.
Farkas Patrik és Nagy Laura elsőéves hallgatók. Fotó: Mihajliv Renáta
Sokszor előfordul, hogy a közönség annyira megszeret egy-egy darabot, hogy aztán a zeneszerzők elkészítik annak átiratait különböző hangszerekre. A Kinderszenen (Gyermekjelenetek) ciklusba tartozó Träumerei (Álmodozás) című darabbal is ez történt: Schumann műve eredetileg zongorára íródott, ebből készítettek később egy zongora-fuvola átiratot. Egyébként Schumann maga is leírja, hogy ő nem úgy gondolta, hogy ezt a darabot gyerekek adják elő, vagy nekik adják elő, hiszen a jelenetek a felnőttek megnyugtató, otthonos és boldog érzéseit mutatják be, amelyek a gyermekkorra való visszaemlékezés által kelnek életre. Ezeket az érzéseket két ének-zene tanár mesterszakos hallgató, Kovács-Gombos Dávid és Magyarósi Vivien elevenítette meg.
A zenetörténet szintén nagyon híres darabja sem maradhatott el: Debussy Clair de Lune zongorajátékával Szalai Kamilla osztatlan tanárszakos hallgató örvendeztette meg a nagyérdeműt. „Ez egy olyan gyöngyszem, amit talán mindenki ismer, de kevésbé ismert az a tény, hogy a darab ihletője és címének forrása Paul Verlaine Holdfény című verse” – fejtegette Tamás Katalin –, majd fel is olvasta a költeményt.
Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne.
Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.
(Szabó Lőrinc fordítása)
„Egy tanár számára nagy öröm és megtiszteltetés látni azt, amikor a hallgatóink évről évre egyre ügyesebbek lesznek, egyre jobban kibontakoztatják saját egyéniségüket, megtalálják saját hangjukat, s végül az utolsó év után úgy engedhetjük el őket, hogy tudjuk, hogy jó irányba haladnak és megtalálták, mi az életcéljuk” – kezdte Tamás Katalin az egyik legígéretesebb diákjának felkonferálását. Cserményi Zsombor az est folyamán mind versszavalásával, mind különleges bariton hangszínével ámulatba ejtette a közönséget: általa szólalt meg Ady Endre híres Harang csendül… kezdetű költeménye, és Schubert Der Lindenbaum című dala is. Zongorán Máriás Zsolt kísérte.
Cserményi Zsombor, a tanszék egyik legígéretesebb tehetsége. Fotó: Mihajliv Renáta
Az énektanár-képzés során minden hallgató részesül magánének- és zongoraképzésben egyaránt, de néha vannak, akik hoznak más, különlegesebb hangszert magukkal. Nem volt ez másképp Hercz Balázs esetében sem, aki kürtösként új színt hozott nemcsak a tanszék, de az egész egyetemi központ életébe, ugyanis a másodéves osztatlan tanárszakos hallgató tehetségét már a Savaria Nyelvtudományi Diákműhely által szervezett konferencián is megmutatta. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mégis mit keres kürt egy Helyesírási Konferencián? Elárulom: a zenei-helyesírási dilemmákat, érdekességeket taglaló előadás egyik példájának demonstrálására szolgált. Ekkor a Boci, boci tarka gyerekdal szólalt meg általa, a hangversenyen azonban komolyabb vizekre evezett, egészen Franz Strauss Nocturne című művéig. A zeneszerző a müncheni Strauss család sarja, a romantika korában élt és alkotott. Korának neves kürtöse volt, de jóval híresebb nála fia, Richard Strauss. Franz Strausst egyébként Bajorország legkiválóbb kürtöseként tartották számon, s bár annak ellenére, hogy a híres Richard Wagner nem szívlelte, játékáról így nyilatkozott: „Ez a Strauss kiállhatatlan fickó, de ha fúj, nem lehet rá haragudni”. Zongorán Máriás Zsolt kísért.
A hangverseny házigazdája Tamás Katalin adjunktus volt, aki a tanszéken a zenetörténet-oktatásért felel, így nem meglepő, hogy érdekes adalékokkal szolgált a művekkel kapcsolatban. Az est végén köszönetet mondott kollégáinak, akik időt és energiát nem kímélve készítették fel a hallgatókat a koncertre, majd egy kis fogadásra invitálta a fellépőket.
Mihajliv Renáta galériája
