Közel egy hónapja, július 7-én ért véget a II. SZoESE futó- és kézilabdatábor. Az egyik főszervezővel, a SZoESE futó-szakosztályának edzőjével, Farkas Dórával beszélgettem a szervezésről és a tábori hangulatról.
Honnan jött az ötlet, hogy rendezzetek egy nyári (edző)tábort?
Három éve kerültem az egyesülethez, ahol azóta is az atlétákkal, azon belül a hosszútávfutókkal foglalkozom, heti két edzés alkalmával. Az első év végén, valamikor május környékén kerestek meg a szülők azzal a kérdéssel, hogy mik a tervek a nyárra, lesz-e tábor. Azt tudni kell, ahogyan vége az iskolának, mi is leállunk az edzésekkel, ezért is volt nagy igény a szülők és a gyerekek részéről a táboroztatás. Sajnos az első megkeresés után már nagyon kevés idő állt volna rendelkezésünkre a tábor megszervezéséhez. Az első tábort, a 2016-17-es szezon végén, júliusban rendeztük meg Keszthelyen – mindenképpen vízparti helyszínt akartunk –, ami olyan jól sikerült, hogy nem volt kérdés, idén is folytatjuk!
Ismét Keszthely volt a táborközpont?
Nem, idén a Velencei tavat választottuk helyszínül. Ennek több oka is volt. Az első, hogy szerettük volna, ha más helyszínen töltenénk ezt az egy hetet, a gyerekeknek se legyen túl monoton, hogy megint ugyanazon a helyen táboroznak. A Balaton déli partját nézegettük, ám sajnos ott nem találtunk már szállást, pedig korán kezdtük a keresést, így végül a Velencei tóra esett a választás.
Több lehetőség közül végül a Velencei tavat választották a főszervezők.
Fotó: Farkas Dóra
Mondtad, hogy korán kezdtétek a szervezést, mégis mit értesz pontosan ez alatt?
Őszintén szólva, körülbelül februárban kezdtem el felvenni a kapcsolatot a kinézett szállásokkal, de akkor már nem tudtak egy hétre helyet biztosítani. Két ok miatt kezdtük el ilyen korán a szervezést. Az egyik épp a fentiekben taglalt probléma, hogy legyen szállásunk július környékén. A másik hogy rengeteg egyéb szervezési feladatunk is van ilyenkor. Gondolok itt arra, hogy miután eldőlt, hogy a Velencén lesz a tábor, elkezdtük kialakítani a költségvetést, illetve sok adminisztrációs feladat is akadt. A szálláson túl meg kellett oldani az étkezést is, amit szerencsére a tábor helyszínén tudtak biztosítani számunkra. Természetesen ezzel kapcsolatban a gyerekeknél utánajártunk, hogy van-e valamilyen ételallergiájuk, amire fel kell hívnunk a figyelmet. Ezek után jött az utaztatás kérdése, hiszen be kellett jelenteni a csoportos utazást. „Szerencsénkre” utazásunk napján vágányzár volt, így vonatpótló buszokra kellett fel- és leszállni. Ezekben a feladatokban nagy segítségemre volt Tánczos Balázs, akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy számíthattam rá. Az adminisztrációs teendőkön kívül sorban megterveztük a napjainkat, mert nem csak edzeni mentünk a Velencei tóra. A napi két edzés közé mindig szerveztünk valamit, volt labdarúgó-, röplabda- és kosárlabdabajnokság, vetélkedők, közös bográcsozás és kétszer túráztunk is.
Egy hónappal a tábor után, hogy érzed, jó helyszínt választottatok?
Igen, nagyon jó dolgunk volt a Velencei tónál, ahol minden a rendelkezésünkre állt. A szálláson négy, illetve tizenkét fős faházak voltak, egy helyen laktunk, így könnyen tudtuk felügyelni a gyerekeket. Az étkezéskehez sem kellett sokat sétálni, hiszen minden adott volt a táborban az edzéskehez és a napközi, esti programokhoz. Egy nagyon szép helyet ismertünk meg, amit a túrák során alaposan bebarangoltunk. Gyönyörű időnk volt, mindent meg tudtunk valósítani, amit akartunk, ám a hagyományokhoz híven jövőre is új helyszínben gondolkozunk.
A táborlakóknak egész héten gyönyörű idejük volt Fotó: Farkas Dóra
Hány tizenkét fős házikóra volt szükségetek?
Jó kérdés! Harmincnyolcan voltunk táborlakók, vittük a nyolcéves hosszútávfutóktól kezdve a tizennyolcéves kézilabdás srácokat is. Tudtuk, hogy vegyes társaság lesz, amit próbáltunk a magunk előnyére fordítani. A délutáni programok során a csapatokat mindig úgy sorsoltuk ki, hogy vegyesen legyenek benne fiatalabb és idősebb atléták és kézilabdások is. A gyerekek partnerek voltak ebben, tehát semmilyen probléma nem adódott a nagyobb korkülönbség miatt, sőt nagyon jó kis barátságok születtek.
Mondtad, hogy harmincnégy gyerek utazott veletek. Hány kísérővel vágtatok neki az útnak?
A már említett Tánczos Balázs mellett Szabó-Thomka Hanna, a beugró Jacsev Bori, illetve jómagam voltunk a kísérők. Hanna az idősebb korosztályú atléták edzéseit tartotta, Tánczos Bazsi a kézilabdásokért volt a felelős, míg Borcsi és Én a kicsiknek tartottunk edzést. Nagyon jól együtt tudtunk működni, jó csapatot alkottunk!
Említetted, hogy folytatás következik: ezek szerint te is elégedett vagy.
Nagyon jól éreztem magam és voltak olyan pozitív visszajelzések, amik azt mutatják, hogy lesz érdeklődés jövőre is!
Mondanál egy-két példát ezekre visszajelzésekre?
Persze, természetesen szívesen mesélek róluk, mert nagyon jól esett mind, és nagyon jópofák voltak a gyerekek. Az egyik feladat a csapatoknak az volt, hogy egy megélt tábori jelenetet idézzenek fel és játszanak el. Na, ennek lettem én az egyik főszereplője. A kirándulások alatt,ugyanis kiderült, hogy néha vannak gondok az irányérzékemmel, és bizony egyszer-kétszer miattam lett hosszabb a túra. Ezt figurázták ki a gyerekek, de nagyon poénosan és tisztelettudóan, szóval mindenki fogta a hasát nevetéstől. A másik ilyen történet pedig a hazaérkezéskor történt, amikor a kicsik – akiknek egész évben és táborban is tartottam az edzéseket – odarohantak hozzám és ölelkezve búcsúzkodtak. Ezek miatt gondolom úgy, hogy nagyon jó munkát végeztünk mi négyen és érdemes újra belevágni jövőre is.
Az esti programok mindig remek hangulatban zajlottak!
Fotó: Farkas Dóra
Lehet, már most el kell kezdeni a szállás keresését?
Nem rossz ötlet! Viccet félretéve, talán már november-december környékén nekiülünk, hogy biztos legyen helyünk a déli parton.
