“Semmi nincs előzmények nélkül” – Interjú dr. Unger Zoltánnal, a SEK egyetemi docensével

Dr. Unger Zoltán, a Savaria Földrajzi Tanszék habilitált egyetemi docense, az American Association of Petroleum Geologist (AAPG) elnevezésű nemzetközi szervezetnek Visiting GeoScientist tagja lett egy ausztrál, egy holland és osztrák szakember, valamint három magyar kolléga javaslata alapján. Erről beszélgettünk vele.

ungerz

Dr. Unger Zoltán

Az AAPG idén lesz 101 éves. Összehasonlításként: a Magyarhoni Földtani Társulat (foldtan.hu), amely harmadik ilyen szervezet volt a világon, 2018. január 3-án lett 170 éves.

– Az AAPG eleinte csak az Új Haza kőolajipari geológusait tömörítette, aztán kinőtte magát, ma már a jelentősebb integrált olajipari cégek geológusai a tagjai. Nagyon jól szervezett, és számos regionális fiókkal rendelkezik világszerte. Az olajipari háttér anyagi biztonságot, magas szakmai színvonalat tud lehetővé tenni.

– A szervezet változatos olajipari cél mellett, még asztro-, magyarán űrgeológiai célt is megfogalmazott, van ilyen szakosztálya is. Ugyanakkor, ha jól tudom, egyik fő célkitűzése a szakember-utánpótlás szervezése.

– Azokon az egyetemeken, ahol megtalálhatók a földtudományi képzések, Student Chapter-eket hoztak létre és anyagilag is támogatják a programjaikat. (Ez ahhoz hasonló, mint a Magyarhoni Földtani Társulatban és a Magyar Geofizikusok Egyesületében az Ifjúsági Bizottságok.) Minden évben szerveznek egy óriási konferenciát és kiállítást, de regionális, kisebb konferenciákat is tartanak. A 100 éves évfordulót két nagy eseménnyel ünnepelték: az elsőt tavasszal Amerikában, természetesen Houstonban, majd a másodikat ősszel Londonban. Abban a szerencsében volt részem, hogy mindkettőn részt vehettem, és Houstonban jó volt magyarnak lenni! Ott rendezték ugyanis a regionális Student Chapter-ek vetélkedőjének döntőjét. Az ELTE Student Chapter-e, mivel megnyerte az Európai selejtezőt, Amerikában, Houstonban a döntőben versenyzett és a második lett, megnyerve a Selley Cup-ot, ami 10 ezer dollár pénzjutalommal is járt. Az első hely a Houstoni Egyetemet illette. (Ez a hír egy korábbi ELTE Híradóban – interjúkkal – részletesen megtalálható.)

Tulajdonképpen micsoda a Visiting GeoScientist Programme?

– Nem más, mint egy szakember adatbázis, amelynek résztvevői „hadra foghatók”. Vagyis ha egy Student Chapter kiválaszt egy tematikát, meghívja az előadót. Ennek a lehetőségét teremti meg és fedezi az AAPG. Ennek a programnak is vannak regionális önkéntes képviselői; az európai képviselő a magyar, itthon dolgozó Cizmeg János, geológus. A program egyik fő vezetője szintén magyar, Németh András, volt kollégám, barátom a MOL Rt-ből. Szintén tagja a vezetőségnek Reinhard Sachsenhofer, az idén a legnagyobb szakmai oktatási díjat bezsebelő nagyszerű tanár kollégám Leobenből. Az ausztrál kontinens képviselője a vezetőségben John Káldi. Ezek az emberek együtt egyszer csak megálltak londoni poszterem előtt, ahol éppen a só és a metán párhuzamos keletkezéséről magyaráztam, és meghívtak másnap estére egy értekezletre. Akkor derült ki számomra, hogy bekerültem a ’csapatba’. Így most már egy másik, ezúttal nemzetközi szervezet égisze alatt is fogom folytatni az előadások megtartását, nemcsak a Magyarhoni Földtani Társulat színeiben.

ungerz2.

Dr. Unger Zoltán bemutatkozása az American Association of Petroleum Geologist weblapján

A programban egy éven belül két, nem saját egyetemen kell előadást, rövid kurzust tartani. Mi alapján választja ki ezt a két intézményt?

– Mivel Zágrábban is van AAPG Student Chapter, nyilván szóltam: “Tomislav! Marko! Itt vagyok!” – mert semmi nincs előzmények nélkül! Az ezredforduló tájékán, amikor a Magyarhoni Földtani Társulat Geomatematikai Szakosztálya Mórahalmon szervezte a valahányadik ankétját, megjelent két horvát kolléga egy–egy előadással. A kapcsolat a horvátokkal így létrejött, jöttek a következő években is, olyannyira, hogy magyar közreműködéssel megalakult a Horvát Földtani Egyesületen belül a Geomatematikai Szakosztályuk. Azóta együtt szervezzük a közös Horvát–Magyar Geomatematikai Ankétokat, hol náluk, hol nálunk, idén Pécsen volt. Szóval innen jött az egyik helyszín, a zágrábi egyetem. A nemrég kialakult program szerint Bukarest időben megelőzi Zábrábot. Annak ellenére, hogy erdélyi vagyok és Kolozsváron végeztem első szakomat, korábban nem sok kapcsolat alakult ki Bukaresttel. Most körvonalazódik egy testvérgyülekezeti kapcsolat a Szombathelyi és Bukaresti református gyülekezettel, ők hívtak meg, hogy tartsak egy előadást. És ekkor kinyomoztam – természetesen nem volt nehéz – a Bukaresti AAPG Student Chapter elnökének a címét, és ott is szívesen fogadnak. A kellemest és a hasznost így sikerült összekötni. Londonban egy ifjú ukrán kolléga, Ivan Karpenko a poszteremnél azonnal meghívott, hogy az elméletünket el kellene mondani ott is a kollégáinak. Szóval tervben van Kijev is. De kiderült, hogy itt a szomszédban, Belgrádban nincs még Student Chapter, és a társulati kapcsolatok révén, a Szerb Társulat egyik, Belgrádi Egyetemen tanító képviselőjével elhatároztuk, hogy létrehozunk egyet – már ha lesz érdeklődő diákság. Szerintem, aki megismeri a tevékenységet és a lehetőséget, azonnal ráérez, hogy ez egy befektetés, ami a személyes karrierépítésben fontos. Hosszútávon két lengyel kollégával is felveszem e célból a kapcsolatot, hogy úgy a Krakkói, mint a Boroszlói Egyetemeken látogatást tegyek. Szóval évekre előre megvannak a látogatási helyszínek.

Vagyis nagyon sokat számítanak a már meglévő szakmai kapcsolatok.

– Ilyen részletesen, mindezt a fiatalok miatt említettem, mert senki ne gondolja, hogy csak úgy a “mezőről” behívnak bárkit valahová egy feladatra! Előzmények, előéletek és kapcsolatok révén működik a hálózat. Természetesen egy üres hálózat, még nem hoz eredményt, valamilyen szellemi produktummal is meg kell tölteni, és akkor belekerülhetünk a szórásba, és ránk is eshet a választás.

A tanításon kívül mivel foglalkozik most?

– Egy nagy kutatási projektet vezetek, amelyben a mélytengeri só és metán párhuzamos képződési folyamatainak a vizsgálatát végezzük. Épp az első kutatási fázis befejező részénél tartunk. Eddig négy tanár és 10–15 diák vett részt benne. Három helyszínen végeztünk kísérleteket, az elemzéseket, a szakmai viták helyszínei Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem Földtani és Ásványtani Intézete, az ELTE Központi Kutatási Műszer Centrum laborjai és természetesen Szombathely. A szponzor egy olyan olajipari cég, aki Magyarországon immár a legtöbb kutatási területtel rendelkezik, és számára a Kárpát-medence szénhidrogénjei a célpont, szerinte nem ’lerágott csont’ e tágabb régió, ahogy sokan gondolják. Ezért például az Erdélyi-medence, sőt Románia egyéb területei is érdeklik hosszú távon. Ennek a céggel két egyetemmel van kutatási szerződése, amelyek most jutottak abba a fázisba, hogy megújításra érettek az első kétéves periódus lezárása után. Megvolt az első összefoglaló beszámoló Kolozsváron, és alkalmas pillanatban egy hasonlót tervezünk az ELTE-n is. Említettem az 1848-ban alapított Magyarhoni Földtani Társulatot, amelynek – az immár évszázados hagyománya – a március idusához legközelebbi szerdájára (21-én) összehívott ünnepi Közgyűlés. Idén lesz a 168-ik egyben tisztújító Közgyűlése. Ez azért fontos számomra, mert 18 év intenzív társulati tevékenységem (voltam titkár, főtitkár és társelnök is) kicsit parkolópályára állítom, és talán többet tudok a kutatással foglalkozni – és szombathelyi diákokat is bevonni e hallatlan érdekes mélytengeri sóképződési folyamatok rejtelmeinek vizsgálatába. Ugyanakkor minden fiatalt buzdítok a Társulati és civil életben való részvételre, keressék az Ifjúsági Bizottságokat, a Student Chaptereket, mert el kell kezdeni valahol a karrierépítését, meg kell ismerni egymást, a cégeket, a szakmai terepet egy szóval. Teljesen nem vonulok ki a Társulatból, mert a Geomatematikai Szakosztályban csak lesz tennivaló, de az Akadémiai Geomatematikai Interdiszciplináris Albizottság munkái is érdekelnek. És nem hagyhatom „magára” a Társulat Ifjúsági Bizottságát, ha eddig mint társelnök én feleltem értük. És ez a Bizottság az idei Összegyetemi Terepgyakorlatot Erdélybe tervezi, a Ditrói Alkáli Masszívumba. Ide is várjuk a szombathelyi diákokat!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]